Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Aktuális

Együtt a zenéért

Együtt a zenéért - Együtt a zenéért

Példátlan mértékű összefogásnak lehetünk tanúi idén ősszel a hazai zenei életben.

Több mint ötven előadó vesz részt abban az akcióban, amelynek célja, hogy a közönség számára egyértelművé tegye: a művész, az előadó abból él, hogy zenél, hogy szórakoztat, és ha ezért nem részesül az őt megillető fizetségben, akkor bizony más megélhetés után kell néznie, és nem fog tudni több zenét készíteni a rajongók számára.

A rajongók kedvenceik munkáját azzal tisztelik meg, ismerik el a legjobban, ha nemet mondanak az illegális fájlcserélésre, másolásra, a hamisításra és a kalózkodás bármilyen formájára. Ha a zenét legális úton szerzik be, azzal már önmagában is tettek azért, hogy a művész továbbra is alkotni tudjon.

Mindezt kiáltványban fogalmazták meg, amely érthetően, közvetlenül és barátian szól a közönséghez, a rajongókhoz, remélve, hogy ők is megértik az üzenetet: hogy a zene érték, és ezt az értéket emberek a munkájukkal hozzák létre. Ahogy a kiáltvány is fogalmaz: "Ha fontos Neked a zene, szerezd be legális forrásból. Ezzel Te is teszel azért, hogy a jövőben is születhessenek új dalok. Tegyünk együtt a zenéért".

A kezdeményezést támogatja és koordinálja a ProArt - Szövetség a Szerzői Jogokért. A ProArt-ot a közös jogkezelő szervezetek (ARTISJUS - szerzők, EJI - előadóművészek, FILMJUS - filmelőállítók, HUNGART - vizuális művészek, MAHASZ - hanglemezkiadók) együttesen hozták létre; a szervezet alapítóin keresztül a teljes hazai művészeti életet képviseli.

A kampány szeptember 15-én, a Hungaroton Gigastore-ban (Duna Plaza), az utolsó klasszikus lemezboltok egyikében kezdődött, ahol a sok-sok részt vevő előadóművész a sajtó nagyszámú képviselőjének jelenlétében egyszerre tette föl az összefogást jelképező szilikon karszalagot. Másfél hónapon keresztül fogják azt mindannyian hordani: rockzenészek, popzenészek, mulatós előadók; nagy öregek és feltörekvő fiatalok, budapestiek és vidékiek, énekesek és énekesnők - egyszóval a teljes magyar könnyűzenei paletta.

És ami a legizgalmasabb: a közönségnek is lehetősége nyílik csatlakozni, kifejezni egyetértésüket, szolidaritásukat, támogatásukat. Az elkészült ötvenezer karszalagot az előadók fellépéseiken osztják ki azok között a rajongók között, akik úgy érzik, szeretnék azt viselni, mert maguk is tettek, tesznek azért, hogy kedvenceik megkapják munkájuk ellenértékét. Bárki hozzájuthat tehát a karszalaghoz az ország bármely pontján, ha elmegy kedvenc előadója fellépéseire. De közvetlenül a ProArt-tól is beszerezhető a karszalag: ennek részleteit és további információkat a www.egyuttazeneert.hu vagy a www.együttazenéért.hu weboldalon találhatunk.

A fent említett másfél hónap végén, október 29-én a Petőfi Csarnokban nagyszabású CD-vásárra kerül sor, ahol a közönség ez alkalommal igen kedvezményesen, nagykereskedelmi áron vásárolhatja meg a CD-ket - és nem csak az akcióban részt vevő előadók lemezeit, hanem bármit, beleértve az aktuális külföldi albumokat is! De ez sem minden: az akcióban részt vevő művészek ugyanis mindannyian ott lesznek és a helyszínen dedikálják a rajongók által vásárolt CD-ket. Október 29-e tehát a D-DAY, vagyis a dedikálás napja!

Kiáltvány

1. Mi, zenészek, énekesek hivatásunknak, életcélunknak tekintjük, hogy Benneteket szórakoztassunk. Hogy közönségünknek, rajongóinknak a zenénk által minél több kellemes percet szerezhessünk.
2. Aki a zeneszámokat fájlcserélő rendszerekben osztja meg vagy egyéb illegális forrásból szerzi be, másolt CD-ket készít vagy vásárol, tudjon róla, hogy ez esetben a művészek, alkotók ingyen dolgoztak.
3. Aki úgy érzi, hogy a zene ingyen van, kérjük, gondolja végig, mennyi munka áll mögötte.
4. Nekünk a zenélés, a szórakoztatás egyben a munkánk is. Ebből élünk, ez a kenyerünk. A zenélésből szerzett jövedelem teszi lehetővé számunkra, hogy újabb dalokat, újabb zenéket készítsünk Nektek.
5. Ha fontos Neked a zene, szerezd be legális forrásból. Ezzel Te is teszel azért, hogy a jövőben is születhessenek új dalok. Tegyünk együtt a zenéért.

fkriszta

2005. 09. 16.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

fkriszta 2005. 09. 16. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
Vendég 2005. 09. 21. 10:03
Szép szép. de mit tettek a zenészek azért, hogy az életképes megoldásokat (pl. fizetős letöltés) látványosan népszerűsítsék? Szinte semmit. A primitív siránkozás pedig az átlagembert hidegen hagyja. És mi a helyzet az irreális lemezárakkal vagy a 350 ft-os - nevetségesen magas - letöltési díjakkal? Ha a zeneipar megtanul tisztességes árakat kérni, akkor a zenerajongók is másképp fognak hozzáállni a dologhoz. Addig marad a hazudozás, csúsztatás és a nagyközönséget gátlástalanul fosztogatni vágyó rendszer.
Vendég 2005. 09. 22. 11:22
csatlakozom
Vendég 2005. 09. 22. 12:35
Őszíntén szólva: ha valaki jó, és érdemes arra, hogy megismerjék, még jót is tesz neki az, ha a számai gyorsan szárnyrakelnek és a nagyközönség előtt hamar ismertté válnak. Aztán ha csinál egy-két turnét, meggazdagodhat belőle. Aki nincs ilyen szinten, vagy rosszul menedzselik az pedig ne akarjon szimplán a zenéből megélni! Csak egy példát hozok: Hobo Blues Band anno.. Sőt, mondok mégjobbat: az abszolút rajongók biztos hogy eredetiben is meg akarják venni a zenét. Ebben biztos vagyok! Aztán: sokan nem fognak kiadni több ezer forintot egy olyan CD-ért, amin csak egyetlen, számukra tetszetős zeneszám van. Megmégaztán: Az internet ezeket a cseréket, letöltéseket csak meggyorsítja, de ha visszagondolunk egy kicsit a múltra: ki nem vette fel a rádió kívánságműsorait, vagy ki nem másolta le a kazettákat, sőt, bakelit lemezeket (pl kazira)?? Nem csak vásárlással lehet támogatni zenészeket.. Példul: fellépési lehetőség kisebb-nagyobb rendezvényeken, lehetőséget adni neki a médiában, híres emberekkel hozni össze őket (Lásd Station zenekar és Görög Zitus), film és reklámfilmzenék-re felkérni őket. Ezekben mindigis nagy pénzek forogtak. Jobb utazási feltételeket biztosítani nekik, egy-egy fellépésre. (lásd. a playback kialakulásának okait..) Rajongói weboldalak, klubbok. Állandó fellépési lehetőség valahol. Ha ez utóbbi megvan, akkor egy idő után rögződik: oldmanussörbár=élőzene (TTDBB, vagy Cotton Club Singers...) Arról nem is beszélve, hogy a valamelyik nagyvárosban lehetne egy olyan utcát csinálni, ahol egy egyenlőség-alapú rendszer alapján különböző zenészek jelentkezhetnének be. Ezért pénzt nem fizetnének de felfedezhetik őket. (lásd Bourbon str.) Még az idegenforgalomnak is jót tenne, hiszen nézzünk meg egy-egy olyan alkalmat, amkor a Váci utcába kiáll egy kórus és elénekel 5 már lerágott csont számot: hányan állnak meg, hányan éneklik velük.. Ezzel kapcsolatban van saját élmény is. Egy nyári tábor alkalmával egy gitáros csákóval, néhányan elmentünk Keszthelyre. Leültünk a főutcán egy padra, elénekeltünk 2 számot, majd odajött egy külföldi fazon, és bedobott a kalapba 2000 forintot.. És ami ebben baromi jó érzés volt: nem az, hogy kaptunk 2000 ftot, hanem az, hogy valaki végighalgatta azt amit mi, néhány fiatal előadtunk, mindenféle showelemek felhasználása nélkül :) Visszatérve a témához: mennyivel jobban néz ki egy üveges cdtartó polc, vagy szekrény, amelyet sok-sok nagyon jó, eredeti audio-cd díszít! A menedzselésről: ha a megvásárolható CD mellé adnak valami extrát (PC-s játékoknál bevált), akár egy nagyméretű posztert, vagy egy pólót.. vagy egyszerűen csak díszdobozban jelenik meg a kiadvány, már dobnak az eladásokon, sőt, az előadó "imidzsén" is ;) És ki az az ember, aki például ajándékba karácsonyra egy másolt CD-t ad a kishuginak, vagy a nagyapjának?? Biztos, hogy sokan máshogy látják, de nekem ez a véleményem.. Üdv: EL Tebe u.i.: bocs, hogy ilyen hosszúra nyújtottam, de kijött.. :)))
Vendég 2005. 09. 25. 20:50
egyetértek, teljes mértékben mind2 hosszan kinyilvánított véleménnyel :)

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

További hozzászólások »

Együtt a zenéért cikk képei
Együtt a zenéért - Együtt a zenéért