Aktuális
Piramis: két koncert Karácsonykor
![Piramis - Piramis: két koncert Karácsonykor Piramis - Piramis: két koncert Karácsonykor](http://www.music.hu/pictures/13/resized/6915_zene_w83_h83_crop.jpeg)
A legendás Piramis idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját, melynek alkalmából a Papp László Budapest Sportaréna színpadán állnak újra össze. A nagy érdeklődésre való tekintettel két este: dec. 26-án és 27-én is koncerteznek.
Minden kétséget kizáróan a Piramis Magyarország eddigi könnyűzenei történelmének egyik legnagyobb – ha nem a legnagyobb – legendája. Az együttes idén ünnepli megalakulásának harmincadik évfordulóját, amelyre a zenekar tagjai is méltó módon szeretnének megemlékezni rajongóik társaságában, ezért döntöttek úgy, hogy a Papp László Sportaréna színpadára állnak Karácsony második napján. Ez azért is lesz különleges esemény a zenészeknek és a közönségnek egyaránt, mert a Piramis együttest utoljára ugyanezen a helyszínen, tizennégy évvel ezelőtt láthattuk élőben, amikor egyedülálló módon öt egymás utáni napon zenéltek a teltházas arénában. 2005. novemberében a Piramis 30. születésnapját sajnos nem tudta méltóképpen megünnepelni. Ez év Karácsonyán a Budapest Sportarénában, felidézve az 1992-es koncertsorozat felejthetetlen hangulatát – bár kissé megkésve -, ünnepel a csapat. Idei összeállásuk hírének sikerét jellemzi, hogy alig kerültek ki a jegyek a pénztárakba, máris egy újabb dátum beiktatásán kellett gondolkodniuk a szervezőknek, így nemcsak dec. 26-án, hanem dec.27-én is színpadra lép a Révész Sándor, Som Lajos, Závodi János, Gallai Péter és Köves Miklós alkotta Piramis.
Jegyárak:
Ülő:
15.600.-
13.000.-
9.900.-
7.800.-
Álló:
9.300.-
2006. 11. 09.
További Piramis cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Aktuális
![Rock Napja – rockünnep](http://www.music.hu/pictures/41/resized/20705_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Rock Napja – rockünnep
Néhány fiatal rockrajongó kezdeményezésével tavaly indult el egy mozgalom, aminek célja az, hogy a r..
![A világ legrangosabb hip-hop táncversenye végre Magyarországon!](http://www.music.hu/pictures/41/resized/20677_zene_w83_h83_crop.jpeg)
A világ legrangosabb hip-hop táncversenye végre Magyarországon!
Először mérettetnek meg Magyarország legjobb hip-hop táncosai Las Vegasban, a világ egyik legrangosa..
Koncert & party beszámolók
![Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23115_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
![Ákos koncert – a legjobbkor](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22804_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
![Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22776_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk
![Zene a feneketlen mélységből](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23722_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
![Jelzőfény az útvesztőben](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23714_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
![„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23663_zene_w83_h83_crop.jpeg)
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
![Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23639_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
![Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23596_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
![Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23592_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..