Most direkt készültem. Jó korán kimásztam az ágyból, ahová a bulitúladagolás miatt minden éjszaka örömmel hullok bele. Most viszont időben felvettem azt, ami hétfőre a "világ legporosabb cipője" címet fogja jogosan birtokolni, és nekivágtam a kicsit cidrisnek tűnő időjárásban. Mintha maga az ég sem tudta volna eldönteni mi legyen: egy kicsit csepergett is, aztán hét ágra sütött, volt szél is. Minden volt. Akárcsak odakinn.

Sergeant Garcia Zorro ügyefogyott ellenlábasa volt, mind emlékszünk a gömböcre hülye karddal az oldalán. Ám ma nem. Raggamuffin és salsa ütemeket kevergélő szimpatikus csapat, ennivaló kalapokban, igazi odaverős délutáni chillpartira invitált. Ettől a zenétől vidám leszel. Ez a salsamuffin! Hetvenéves bácsin látni az örömöt, azért még a Szigeten sem hétköznapi.

Egyik újdonsült tettestársamat követve, még pihegve a boogietól átsétáltam az Arénába. Furcsa dolog, de ez az a hely, aminek a legkevésbé jött be az elhelyezkedése, és azért a sokat emlegetett csí sem az igazi. Az elektronikus titán, a Leftfield koncertjére jöttem, ami a negyedórás késés dacára csurig megtöltötte a közepes méretű sátrat. Szemkápráztató és agyforgató elektronikus show-val egybekötött koncertbe csaptak bele... de nekem mégsem volt kedvem maradni. Az a búbánatos hangulat, ami körüllengte ezt a térséget, nem hagyott.

Na nem baj! Legalább megnézhetem a Sum 40-et - véltem én. Jó kis highschool pop-punk, kacsaszerűen biggyedő szájú énekessel, jópár évi nosztalgiás hangulattal, ugyan mit lehet ebben elrontani?
Mégis el lehetett. Az elvárásaim nem voltak azért túl nagyok, ezért nem is csalódtam akkorát, de annál többet, hogy tisztességesen zenéltek, nem tudok elmondani. Hangulatot nem csináltak. Azért máshová kellett menni.

Snoop Dogg, vagy The Pogues? Ez volt a dilemma. A veterán hiphop félisten, a west coast hercege, vagy a még veteránabb, fogakban némiképp szűkölködő ír punk-nagypapák? Újdonsült tettestársam eldöntötte helyettem, amikor újra a Világzenei színpadnál kötöttünk ki, és egészen a tömeg közepéig be lettem vezetgetve.
Ugye azt mondják, évente fél kiló koszt megenni egészséges. Hát itt a táncoló lábak egy-egy húzósabb ritmusnál legalább hat köbmétert pöffentettek a levegőbe, másnap feketét sírtam, pedig a frissen feltámadt szél segített is nekünk. De ugye, akkor le van ez tojva. Búfelejtős, retyerutyás hegedűszólók, egyenesen az ír folk-punk legendáitól, akik először léptek fel a Szigeten, és akiket (az eddigiektől eltérően) kétszer is láttam visszatapsolni. "Budapest is a fucking cool place" summázta a végén Shane MacGowan. Mi tudjuk, ti pedig gyertek még erre!

És a tegnapi beszámolót kiegészítendő, megtaláltam a fehér pólós utcazenészeket végül. Bateria Bloco X (igen, a Bloco nem látszik, csak közelről) Nem első Sziget fesztiváljukon vesznek részt, és a honlap szerint több mint tíz nemzetiség honpolgára fog ilyenkor össze, hogy egy-egy fesztivált meglátogatva feldobja az arra őgyelgő népséget. Megint hajnalig táncoltam, és így, egy hét után az ember lába már megfájdul egy kicsit. Ma az LMFAOnál kizárt a shufflin', majd csak a fenekemet rázom.

Sziget 2012, negyedik nap, alázatos szolgálójuk

FilóSpohie

2012. 08. 12. 18:26