Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Koncert & party beszámolók

Lámpafényes Harcsa Veronika koncert lesz a Nemzetiben

Harcsa Veronika - Lámpafényes Harcsa Veronika koncert lesz a Nemzetiben

A Nemzeti Színház Nagytermében november 19-én, hétfőn este hét órától egy sajátos hangvételű koncertet ad a Harcsa Veronika Quartet. Az est zenei anyagát a 2011 májusában bemutatott negyedik, Lámpafény című albumuk adja.

Sajátos hangvételű dalokat sejtet már a korong címe is. A lemezen 20. századi magyar költők, Weöres Sándor, József Attila, Kassák Lajos, Nemes Nagy Ágnes, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes és Tóth Árpád verseit dolgozták fel. A dalok között Kulka János szövegei egészítik ki az előadást, aki a költőkről született írásokat olvas fel. Harcsa Veronika, aki jelenleg Brüsszelben él, mert a Brüsszeli Királyi Konzervatórium kétéves mesterképzését kezdte októberben, nagy örömmel jön haza az előadásra. „A vetítés és a díszlet visszafogott lesz, finoman erősíti a versek és a dalok hangulatát” - árulta el az énekesnő.

A Lámpafény koncerten a karácsony közelsége bizonyára még meghittebb légkört teremt majd

Az album dalai:

1. Út (Weöres Sándor)
2. Kihajolni veszélyes (Weöres Sándor)
3. Ülni, állni, ölni, halni (József Attila)
4. Üzenj (Kassák Lajos)
5. A szomj (Nemes Nagy Ágnes)
6. Nyár (Babits Mihály)
7. Szobrokat vittem (Nemes Nagy Ágnes)
8. A lámpagyújtogató énekel (Kosztolányi Dezső)
9. Műterem (József Attila)
10. Együgyü mese (Karinthy Frigyes)
11. Lámpafény (Tóth Árpád)

2012. 11. 16. 14:01

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

mama 2015. 08. 01. 12:44
Nagyon szép!
mm 2016. 03. 29. 10:39
)))
Potvin 2016. 04. 15. 21:37
Hello, Az igazi emberi lények azok, akik tudják, hogyan jön megkönnyebbülés, hogy a hasonló, amikor szenvednek. Tett ez az Ember nekem egy kész 70.000€ anélkül, hogy nehezíti a feladatot szinten szükséges dokumentumok a bankok a hitel alkalmazások. Ha a pénzügyi kell , át jai ma szuper piacon a sarkon, a megváltó, igazán nem tudom, mit kell tenned ezért ma úgy döntöttem, hogy tanúskodjon a mellett, hogy tudja venni vele a kapcsolatot e-mailben, majd kövesse a iránymutatások te elégedett lesz 48 óra maximum .Megerősíthetem, amint abban a pillanatban történt, hogy szüksége van egy kölcsön, kérlek, nos, hogy kapcsolatba lépni vele . Szóval te vagy az, aki kell mint én írhatsz neki elmagyarázni neki a helyzetet segíthet a e-mail : orianepotvin@gmail.com
Potvin 2016. 04. 15. 21:38
Hello, Az igazi emberi lények azok, akik tudják, hogyan jön megkönnyebbülés, hogy a hasonló, amikor szenvednek. Tett ez az Ember nekem egy kész 70.000€ anélkül, hogy nehezíti a feladatot szinten szükséges dokumentumok a bankok a hitel alkalmazások. Ha a pénzügyi kell , át jai ma szuper piacon a sarkon, a megváltó, igazán nem tudom, mit kell tenned ezért ma úgy döntöttem, hogy tanúskodjon a mellett, hogy tudja venni vele a kapcsolatot e-mailben, majd kövesse a iránymutatások te elégedett lesz 48 óra maximum .Megerősíthetem, amint abban a pillanatban történt, hogy szüksége van egy kölcsön, kérlek, nos, hogy kapcsolatba lépni vele . Szóval te vagy az, aki kell mint én írhatsz neki elmagyarázni neki a helyzetet segíthet a e-mail : orianepotvin@gmail.com
jonemira 2017. 11. 04. 0:00
Vásároljon egy jogosítványt ((wottenkelly79@gmail.com)) ((whatsapp +237652642907))) id kártya, születési anyakönyvi kivonat és egyebek Dokumentumok ((wottenkelly79@gmail.com)))) Nyújtunk vezetői engedélyt, személyi igazolványt, útlevelet, vízumot, házassági igazolványt, keresztelőkártyák, minden típusú diploma eladó, Regisztrált arany, Toefl & Gre bizonyítvány ((wottenkelly79@gmail.com)))) Kiváló minőségű eredeti útlevelet, vezetői engedélyt, személyi igazolványt állítunk elő. adatbázis regisztrálva és regisztrálva. Minden dokumentumot regisztrál a megfelelő kormányzati adatbázisok. A következő kártyát is kínáljuk: társadalombiztosítási számok, hitelkártyákkal és hitelkártyákkal, iskolai diplomákkal, minden új osztályban Az adatbázisban szereplő kérdések és nyilvántartások a kormányzati rendszerben. . Nagyot használunk minőségi berendezések és anyagok létrehozása valódi és hamis dokumentumokat. minden Ezeknek a dokumentumoknak a titkos jellegzetességeit gondosan megismételjük a dokumentumainkban. Mi vagyunk az egyetlen gyártó a kiváló minőségű hamisított és regisztrált dokumentumokból. Csak kínálunk eredeti, kiváló minőségű regisztrált és nem lajstromozott útlevelek, vezetői engedélyek, azonosító kártyák, bélyegzők, vízum, iskola Értékpapír és egyéb termékek a Olyan országok száma, mint az USA, Ausztrália, Belgium, Brazília, Kanada, Olaszország, Finnország Franciaország, Németország, Izrael, Mexikó, Hollandia, Dél-Afrika, Spanyolország, Egyesült Királyság és sokan több országban KONTAKT Általános támogatás: >>>>>>> ((wottenkelly79@gmail.com))))) Kapcsolat >>>>>>>>>>> +237652642907 Skype >>>>>>>>>>> fastdocuments1 Regisztrált és nem regisztrált útlevél. vízumok, biometrikus útlevelek, diplomák, vezetői engedély, személyi igazolvány tanúsítvány. Képzés az M GCSE, A-szinteken, középiskolában Diploma bizonyítványok, GMAT, MCAT és LSAT vizsga bizonyítványok, házassági és halotti bizonyítványok, útlevelek és új identitási csomagok, ismétlődő, Főbb felsőoktatási intézmények / oklevelek a világ minden részében (több mint 4000 sablon a fájlban) 100% -os egyforma képhez eredeti. Egyéni nyomtatás (ha nincs sablonfájlunk - küldjön nekünk egy e-mailt és változtatásokat vagy változtatásokat hajthatunk végre címek) .SECOND, állampolgárság, személyazonosság, személyazonosító okmányok, diplomáciai, Munkatársaink egykori magánkutatók, konzulátusok, vezető kormányzati alkalmazottak és tapasztalt tapasztalt szakemberek, szoros kapcsolatban állunk egymással a személyzet nyilvántartásba vételéhez szükséges dokumentumok és az útlevelek minden területén cserébe ezeket az országokat. Mindegyikükhöz kapcsolódik az útlevélügynökség ezek az országok, és köszönhetően a kapcsolata minden ügyfelünknek, akik A dokumentumok vagy az útlevélállapotok kérése 100% -ban biztonságos és garantált a kiváló minőségű ingatlan-dokumentumokból, amelyeket nem lehet azonosítani milyen hamis! Még egy független élmény vagy gép sem hamis mert a dokumentum nem különbözik a kiadott kormánytól! Mindannyiunkat dokumentumok A bejegyzett igazi valódi állampolgári adatbázisok személyesek adatbázis rögzített adatok és 100% -ban gépi olvasható. Ne habozzon részletes információkat kaphat szolgáltatásainkról.

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

További hozzászólások »

Lámpafényes Harcsa Veronika koncert lesz a Nemzetiben cikk képei
Harcsa Veronika - Lámpafényes Harcsa Veronika koncert lesz a Nemzetiben