Lenyűgöző, humoros, mozgalmas előadás, csipetnyi helyzetkomikummal. Eredetiségük és játékosságuk, az egész nézőteret kisgyerekké változtatta, akik ettől kezdve minden játékban benne voltak, miközben tekintetük az egyik emberről a másikra cikázva igyekezett megfejteni a kérdést: honnan jön ez az eszeveszett hangzás?

Bármi ami a kezükbe kerül abból ütem lesz - a lepukkant londoni utcácskának berendezett környezetben aztán akad minden. Gyufásdoboz, nylon zacskó (amit tulajdonképpen fel is lehet fújni) leharcolt mosogatók, öngyújtók, pvc csövek, olajoshordó és a két nagy klasszikus is természetesen: a kuka (nomeg a teteje) a és a seprű (illetve a nyele) is. A műsor elmaradhatatlan része, az állandóan jelen levő, csetlő botló tehetséges újonc, a punkhajú góré, a hippi lányok és fiúk - akik mosolyt csalnak hallgatóik arcára, és élyen beírják magukat agytekervényeinkbe.

A közönség bevonása, nevettetése, cikizése, a legnagyobbakat is a kiadott tapsrejtéj megoldására ösztönzi, provokálja - nem tellett bele két perc, és az elsőtől a leghátsó sorig mindenkinek a Főnök vezényelt. Persze a jutalom se maradt el: a Stomp a Coca-Cola Ice-Spot-jából is jól ismert fináléval, és lehengerlő improvizációval hálálta meg érdeklődésünket.

Nem hétköznapi annyi szent. Ahogy az életben is helye van az ütemnek, a táncnak, az esetlenebbeknek, az együttűködésnek, úgy a Stomp színpadáról se maradhat ki mindez. Másfél óra alatt ízelítőt adnak abból, hogyan kell kooperálni, figyelni a másikra, bevonni mindenkit a játékba, elfogadni mások hibáját - mely talán napjaink tucatemberének legnagyobb hiányossága. Az általuk teremtett stílus step-hip-hop-tánc mozgásvilág és ez a szimbolikus jelentés együtt, ami a fülén át talán a szívéhez is eljut a hallgatónak.

Ferenczi Attila

2005. 05. 11.