A megnyitón különösebb felvezetés és villogás nélkül, a maga sztár-allűröktől mentes stílusában lépett fel McFerrin, akitől sokan várták a "Don’t worry, be happy” nótácskát. Köszönhetően annak, hogy a sajtóban több helyen is megvillogtatták „hozzáértésüket” az újságírók, akik azzal bíztattak, hogy együtt dúdolhatjuk a dal Bobby-val. E helyett egy karmester lépett fel, aki az első felvonásban a Mendelssohn kamarazenekarral közösen domborított egyet, a második részben pedig egyéni stílusát és utánozhatatlan hangtechnikáját elővéve hihetetlen estet adott a valóban őrá kíváncsi teltházas közönségnek.
A hét fellépői között szereplő Snétberger Trio és Gerendás Péter is biztosan nagyon sok szívet megdobogtatott, a legtöbben azonban Zorán élő koncertjére írt táncjátékot várták. Zorántól meg is kaptuk azt, amit ő tud. A táncjátékkal kombinált műsort már kevésbé mernénk dicsérni, mert itt sajnos jóindulattal is csak közepes szintű, feltörekvő fiatalok játékát nézhettük. Ez annak tükrében volt leginkább zavaró, hogy Zoránt és zenekarát sokszor teljesen háttérbe szorító produkció elvonta a figyelmet magáról a zenéről, amit Presser társaságában felejthetetlen élménnyé képes kovácsolni Zorán és csapata. Úgy tűnt Presser Gábor végig élvezte a műsort pianinója mögül, noha azért sokszor nem volt lehetősége „beleszólni” Zorán előadásába. Pedig szemlátomást több közös szerzeményt is végigénekelt volna…
Persze akik csak most látták először Zoránt élőben, vagy nem is csak a zenéjére voltak kíváncsiak, azok igen boldogan térhettek haza a késő este kezdődő záróünnepélyről.
Összegezve egy igen mozgalmas, minőségi produkciókkal teli hetet tudhatott maga mögött a lelkes közönség.

Külön kiemelném a szervezők profizmusát, akik mindvégig kiválóan teljesítettek, megoldották a rendezvény támogatását egy vagonnyi szponzor által úgy, hogy pl. a rendezvény helyszínén még egy ici-pici reklámtábla, vagy molinó se vette el figyelmünket attól, amiért odamentünk, de máshol se láthattunk hatalmas reklámokat. Merthogy a szponzorok megkapták a jegyek egy részét, amit persze ők is átadhattak fontos partnereiknek. S végső soron a feleségével elégedetten hazatérő ügyvezető a legjobb reklám a szponzornak…

Mindössze egyetlen dolog hiányzott nagyon a rendezvényről: a nyáresti hangulat az eredetileg kitűzött helyszínen. Így - köszönhetően az idei, igencsak sarkvidéki nyárnak - maradt a városi sportcsarnok „hangulata”, s a remény, hogy talán jövőre a szabad ég alatt…

Pet

2005. 08. 08.