Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Koncert & party beszámolók

Sziget 2005: ILLÉS koncert

Illés - Sziget 2005: ILLÉS koncert

2005. augusztus 9-re ígérte az Illés együttes a Szigeten való fellépését. Nagy várakozás előzte meg az Együttes összeállását erre az alkalomra, mivel 1973-ban hagyták abba a zenélést...

Igaz, más néven, más zenekarokban játszottak a tagok (Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs, Bródy János), mint például a szintén nagysikerű Fonográf Együttesben, de mint Illés Együttes nem létezett.

Az előzetes hírverés és beharangozás nagy visszhangra talált, s már az elővételben elkelt jegyek száma is igazolta a nagyfokú érdeklődést.

Elérkezett a várva várt koncert ideje, a Sziget Fesztivál nulladik napján. Aggodalmakkal teli napok után, - mivel a nagy esőzések sok problémát okoztak a Nagyszínpad előtti dagonyázható sár miatt, - de a Rendezők mindent elkövettek, hogy a nézőknek semmi kellemetlenségük ne legyen ebből. Eldózerolták a sarat, földet terítettek el, befedték műanyag lapokkal a nézőteret.

Este 21 órára kb. ötvenezer ember gyűlt össze a Nagyszínpad előtt, s a hosszú várakozás után kissé türelmetlenül várták kedvenceik fellépését. A vetítőn először csíkszeredai fellépésük pillanatképeit láthattuk. Mikor a fiúk megjelentek, s kezükbe vették hangszereiket, a nézőtömeg felzúdulva ünnepelte őket. Az első akkordok után a vájt fülű hallgatóság azonnal felismerte a "Sárgarózsát", s együtt énekelte idős és fiatal az előadókkal.
Szörényi Levente ma éppen olyan erővel és lelkesedéssel tudta magával ragadni a nézőket, mint sok évvel ez előtt is. Fel-felidézte a múltat egy pár mondattal az idősebbeknek, s némi jelzést adott a zenekar múltjából a megjelent fiataloknak.

A hangulat fokozására blokkokba szedték az 1965-66-os évek dalait, a Táncdalfesztivál "zűrös" muzsikája, a "Fáj minden csók" ma is remekül szólt. A közönség egy emberként énekelte a dalt Leventével, és nagy meglepetésre a fiatal tábor is jól ismerte, s kezüket lengetve zengte ...fáj, fáj, fáj minden csók...!

Szörényi Őrs dobolt a nemrég elhunyt Pásztori Zoltán dobfelszerelésén, és meg kellett állapítani, méltó módón lépett a nagy legenda nyomdokaiba.

Aztán líraibb blokk következett, majd Bródy magára maradt a színpadon, s egy szál gitárral kísérte a "Ha én rózsa volnék" himnikus sorait. A nézőtéren elcsitult a zsivaj és mindenki, nagyon csendesen együtt énekelte Tinivel a megunhatatlan Dalt.

A két órás koncert utáni ráadások között a "By, by London" és a "Little Richard" nóta fokozta az egekig a hangulatot, és ekkorra már az egész nézőtér egy emberként ugrált és énekelt az Illés együttessel.

A 40. évfodulót ünneplő és búcsúzó zenekart hatalmas virágkosarakkal köszöntötték a színpadon, s a megmozdulni nem akaró tömeg még sokáig vastapsával jutalmazta kedvenceit.

Gab

2005. 08. 10.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Gab 2005. 08. 10. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
Vendég 2005. 09. 15. 7:30
Semmi !
Vendég 2005. 11. 12. 20:00
Az ILLES mai füllell egy nagy sz@ar
Vendég 2005. 11. 26. 15:32
szerintem még ma is az egyik legszinvonalasabb együttes in Hungary, és én még mindig szeretm őket, annak ellenére h 17 vok!!! Hol lehet CD-t venni tudja valaki????? THX
Vendég 2005. 12. 27. 16:28
nagy sz@ar

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

További hozzászólások »

Sziget 2005: ILLÉS koncert cikk képei
Illés - Sziget 2005: ILLÉS koncert