Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Koncert & party beszámolók

Az én városom – Prága Václav Hável szemével

A38 hajó - Az én városom – Prága Václav Hável szemével

Az Én Városom (My City) az A38 hajó rendhagyó fesztiválja, mely Európa jelentős városait szándékozza bemutatni, egy-egy közéleti személy segítségét kérve az adott városhoz kapcsolódó program megszervezésében. A november 20-23-i fesztiválon fellép többek között a Másfél, az Ős Kontroll Csoport, a Plastic People of the Universe, az Ohm Square és Miroslav Vitous basszusgitáros is.

A fesztivál fellépőit Václav Havel a Cseh Köztársaság volt elnöke, Prága talán leginkább tiszteletben álló személyisége segített kiválasztani. A 3 napos rendezvényt természetesen maga az író is személyesen figyelemmel kíséri.

A zenei programok mellett látható lesz az egyik legkiválóbb cseh rendezőnő, Vera Chytilová Prága - Európa nyugtalan szíve című dokumentumfilmje. A hajón kiállításra kerül a Prága köztereit előszeretettel felforgató képzőművész, David Èerný Baby című híres installációja. A fesztivál alatt és az azt követő héten az A38 Hajó éttermében Irena Ko¹iková, Havel elnöki szakácsnőjének és az egyik legnevesebb prágai étterem vezetőjének ételeit lehet megkóstolni.

---

Részletes program:

2005. november 20., vasárnap
21:00 - Ős-Kontroll
21:30 - efZámbó Happy Dead Band
22:30 - The Plastic People of the Universe (CZ)

Belépő: 1500 Ft, elővételben kapható.

The Plastic People of the Universe
Egy kultikus és legendás zenekar, melynek szinte minden megmozdulása történelmi pillanat volt. A PPU a prágai VSZ-bevonulás után alakult, és a Velvet Underground, a Captain Beefheart, de leginkább Frank Zappa pszichedelikus dadarockját követő zenéje revelatív hatást gyakorolt a fiatal értelmiségre. A zenekar "felforgató" koncertjei 1976-ban végül a tagok letartóztatásához és elítéléséhez vezettek. A per és az ítélet közvetlen kiváltó oka lett a Charta '77 mozgalomnak, melyet elősorban Václav Havel, a PPU tagjainak közeli barátja szervezett. Bármily furcsának tűnik, a PPU még sosem lépett fel Magyarországon.

Ős-Kontroll
"Társadalomellenesség", "Az ifjúság megrontása". Az URH egyik utódzenekaraként alakult Kontroll Csoport most újra összeáll, hogy nosztalgiamentesen felidézze a korszakot.

efZámbó Happy Dead Band
A PPU által Közép-Európában elterjesztett zappaista dada-jazz örökségét talán az efZámbó Happy Dead Band viszi tovább a legkövetkezetesebben. A Bizottság egykori képzőművész-zongoristája által vezetett zenekar a 80-as évek underground számait éppúgy játssza, mint a 60-as évek slágereit vagy Miles Davis-feldolgozásokat.

2005. november 21., hétfő
18:00 - Prága - Európa nyugtalan szíve (Vera Chytilová dokumentumfilmje 18:00)
21:00 - Miroslav Vitous szóló (21:00)
22:30 - Grencsó Bio Kollektív (22:30)

A Koncertekre a belépő: 2000 Ft, elővételben kapható.

Miroslav Vitous szólestje
A prágai születésű Miroslav Vitous a világ egyik legismertebb basszusgitárosa és bőgőse. A rendszerváltás környékén visszatért Prágába, hogy testvérével, a neves dobos Alannal felvegye Return című lemezét. Azóta Európában él. Hosszú kihagyás után tavaly kezdett újra rendszeresen koncertezni, elsősorban szólóprojektjével.

Grencsó Bio Kollektív
Grencsó István szaxofonos a magyar avantgárd dzsessz kiemelkedő alakja. Egykor a Dresch Quartettel teremtett teljesen önálló zenei világot, később különböző formációk vezetőjeként, játékosként és zeneszerzőként igy nagyszabásút alkotott.

2005. november 23., szerda
21:00 - Evil Playground
22:30 - Ohm Square (CZ)
23:30 - Másfél lemezbemutató

Belépő elővételben: 1200 Ft, a koncert napján: 1500 Ft.

Ohm Square
A lassan tízéves együttes legújabb, Love Classics című lemezét mutatja be: a korábbi, drum and basses, breakbeates albumoknál konszolidáltabb hangvételű korong elekro-pop-slágerekkel vastagon megrakott mestermű. Egy érzéki hangú énekesnő, produceri virtuozitás és slágerérzékenység, leginkább a Molokóéra emlékeztető világ.

Másfél lemezbemutató
Változatos és magávalragadó ritmikájú űrrock-számok, a gitár és a szaxofon vad futamai, kőkemény basszusmenetek, sok-sok elektronika jellemzi a Másfél zenéjét. Az együttes hosszú pályafutásának hetedik, En garde! című nagylemezanyagát mutatja be az A38-on

Evil Playground
A Neo dobosa, Szőcs Gergő korábbi zenekara hosszú szünet után éled újjá: az egykori hardcorecsapat megújult stílusában a funk és a ska elemei épúgy megtalálhatók, mint mondjuk a metálos zúzások.

Ferenczi Attila

2005. 11. 10.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Ferenczi Attila 2005. 11. 10. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
Vendég 2005. 11. 11. 23:21
Václav gáttudú...
VENDÉG 2013. 09. 11. 16:08
SZÉP:)
VENDÉG 2014. 05. 10. 15:40
CSODÁLATOSAK!

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Az én városom – Prága Václav Hável szemével cikk képei
A38 hajó - Az én városom – Prága Václav Hável szemével