A táborban valami miatt egyre később kezdődik az élet! Ez a valami a fáradtság, és a fekhely megszokását jelenti leginkább, tehát a kelés most már nem a reggeli napsugaraktól függ, hanem inkább a kipihentségtől. Még egy uccsó túra a városban, a helyi boltokban, mellékhelységekben, aztán vissza a fesztiválra, ott egy végső zuhany, ami így a végére már olyannyira minimalizálódott, hogy szinte csak az érzés van meg, aztán rohanás a koncertekre. Meglehetősen vegyes a felhozatal a nagyszínpadon, ugyanis először a Yoozsefvárosi vicces fiúk, az Animal Cannibals boldogította közönségét, utánuk némi SKA következett, melyet a hazai legismertebb csapat a PASO valósított meg. Egy csöppnyi stílusváltás újra: Depresszió. Aztán a nagyszínpad előtti tér is igencsak megtelt, természetesen a legalternatívabb emberekkel, bűbájos, bolond lányokkal az első sorokban, mert Lovasi jött a Kispál és a borzzal. A legnagyobb slágerek ugyan előkerültek, meg néhány a kiadatlan albumról is, meg az újból, összességében a közönség véleménye szerint sajnos nem a legjobb koncertjük volt. Kispálék után jött az a zenekar, ami csak azért nem a fő attrakció volt, mivel előtte levő nap ezt a címet már lefoglalta a Prodigy. A színpadon a KORN lépett fel. Közel annyi embert vonzott ez a koncert is, mint előző nap, habár távolról sem hasonlítható össze a két stílus. Nem kukoricáztak a srácok a nagyszínpadon! Megadták a közönségnek azt, ami jár!
A másik legnagyobb színpadon a Vodafone sátorban délutántól kezdve a nagyobb hazai zenekarok léptek fel sorban. Némelyiket ugyan a nagyszínpadon jobban el lehetett volna képzelni, de ez van. A Vad Fruttik, és a Csókolom csupán a felkészítés volt a Hippikillerre, akiket a Heaven Street Seven követett, akik jóformán tényleg csak a közönség kedvenc számaikat játszották. Nem állt meg az élet utánuk sem, mert jött a Colorstar. Na, ekkor már tényleg csak úgy folytak ki az emberek a sátorból, de akinek sikerült bennmaradni, annak egy zseniális koncert volt a jussa! A srácok után egy német produkció következett, a Tube Tech, de ekkor már igazán nem kellett attól félni, hogy ki marad benn a sátorban, és ki az utcán, hiszen ekkor már a nagyszínpadnál volt szinte mindenki.
A metálkodni vágyók ismételten a Viva Megawatt sátorban leltek „megnyugvásra”, ahol egész nap fejrázós, őrjöngős koncertek voltak. Késő este Ganxta Zolee vette át a hatalmat itt, akit aztán Dj Paplan követett, egy utolsó voltzáró rockdiszkóval. Nem hozzá méltó mennyiségű ember előtt keverte a lemezeket, de ez inkább annak köszönhető, hogy a nagymagyar-trianonellenes számokra nem tudja mindenki úgy rázni a tomporát. És aki arra számított, hogy olyan tőle megszokott retródiszkó lesz, az inkább 10 méterre mellette rázta a Soproni Backstageben, ahol ugyan végig CD-ről ment a zene, mégis képtelenség volt ülve hallgatni.
A Red Lounge sátorban szokásos módon teltház volt egész nap. Ide ugyanis korlátozott számban férnek be emberek, és azok is csak 18 éven felüliek. A KFT koncert is itt volt, ami azért furcsa, mert egy évvel előtte megkapta a nagyszínpadot, habár az lehet, hogy csak szülinapi ajándék volt, hisz akkor voltak 25 évesek. Azért a hangulat megvolt. Senki nem szomorkodott amíg őket látta azon a pici színpadon. Rajtuk kívül itt csak elektronikus zene ment egész nap, minek végén azért Palotai még utoljára megmutatta, hogy mi is hívnak kifogástalan táncolható zenének.
Igénytelen zenét azonban az MKB klubszínpadon sem találhattunk. „Kora reggel” már nekiálltak zenélni a Méhek, a szokásos vicces, bolond jelmezükben. Később Lovasi ajánlatával a Zuboly, majd Besh O Drom, akik szintén játszottak már nagyobb színpadon. Utánuk a Kistehén tánczenekar csalt némi mosolyt orcánkra, akiket egy „óriási magyar Megasztár” a United követett, de ez a zene valahogy „nem jött át” mindenkinek. Este meg a szokásos retro partyval zárták az éjszakát.
Voltak, akik le sem feküdtek aludni, inkább gyorsan össze cuccoltak, és már valamelyik hajnali vonattal hazasiettek, habár nem ők voltak a legtöbben. Akik lefeküdtek, hogy kicsit pihenjenek még a hosszú, és szomorú út előtt, azokat délelőtt sorra keltették a biztonsági emberek, amúgy meglehetősen kulturális módon. A legtöbben dél körül el is hagyták a kempinget az óriási hátizsákokkal. Szomorú látványt nyújtott, ahogy egyre fogytak a sátrak, és velük együtt a fiatalok. A pályaudvaron még volt bennünk némi fesztiválhangulat, de ez sajnos hamar elmúlt. A soproniak bizonyára nagyon örültek, hogy végre vége, de valahogy ezen az örömön nem tudtunk mindannyian osztozkodni. Bár egy jó fürdés, egy pihe-puha ágy, egy tál forró kaja azért tényleg hiányzott már! Úgy vélem, jövőre megint többen leszünk, ugyanis aki most itt volt, az bizonyára jövőre is eljön, és még hoz magával néhány embert…

Thx for Rusznyák Marcell Artúr

Ferenczi Attila

2007. 07. 08.