Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Koncert & party beszámolók

Hegyalja nulladik napja-Érkezés

Fesztivál - Hegyalja nulladik napja-Érkezés

Nyolcadik alkalommal nyitotta meg kapuit tegnap a Hegyalja fesztivál Tokaj és Rakamaz határán, a Bodrog és a Tisza találkozásánál, ott ahol a part szabad.Idén is fiatalok tízezrei érkeztek már a nulladik napra is. Sőt töben voltak, akik már néhány nappal előbb is lejöttek, az alap hangulat megeteremtése, és jó sátorhelyek találásának érdekében...

A fesztivál már a vonaton elkezdődött, ahol bulizni vágyók százai igyekeztek helyet találni maguk, és ember méretű csomagjaik számára. Eleinte még könnyen ment mindez, aztán, mikor kiderült, hogy csak az első 2-3 kocsi megy Tokaj felé, akkor már neccesebbé vált a hely kérdés. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, no meg a nem kevés alkohol miatt uralkodott el ez a hegyaljafesztiválos szellem már a kabinokban is.
Az érkezéskor újfent voltak páran, akik nem tudták merre is kellene indulniuk, de ez a probléma hamar meg oldódott.A tábor felé haladva egyre éreztük azt a bizsergető érzést, amit ilyenkor mindig szoktunk, már csak azért is, mert folyamatosan özönlöttek felénk a tipikus fesztiválarcok. A jegyek átvétele meglepően jól, gördülékenyen ment, nem úgy, mint a kempingbe való bejutás. Ott egy kicsit nehézkesebben mentek a dolgok, ugyanis olyan szinten nézték át a táskákat, hogy az illeagalitás legcsekélyebb szintet sem üthette meg. Az még rendben van, hogy egy favágó baltát elvesznek az embertől, mert azzal veszélyt okozhatok, de hogy egy ártalmatlan gázfőzőt is a szemünk előtt dobnak ki a kukába, amivel esetleg a napi élelmedet melegítenéd meg, az kicsit fájdalmas érzés, de leginkább kiborító. Ezzel szemben alkoholt bármikor bevihetsz, ha az egy műanyag fél literes palackban van.
Az efféle atrocitásokat túlélve nekiláthattunk sátrunk tökéletes helyének megtalálásának. Aki olyasmi időben érkezett, mikor a fesztivál kezdődött, annak nem sok esélye volt olyan helyet találni, ami egy picit is árnyékos lenne, vagy épp a talaj egyenetlenségei ne okoznának kellemetlenségeket. Szóval, a lehetőségekhez képest a legjobb helyet megtalálva indulhattunk a terepszemlére. Bár merre is jártunk mindenfelé azt tapasztalhattuk, hogy semmi sem változott tavaly óta. Minden színpadnak ugyan az a neve, minden ugyan ott, úgyhogy aki volt már máskor itt, az valószínűleg nem tud nagyon eltévedni.
A városban szintén nem sok minden változott. Ugyanúgy bagóért vehetjük a jobbnál-jobb borokat, kb. 20 méterenként, a boltokban minden megtalálható, a kocsmák speciálisan fesztivál árakon dolgoznak, ami számunkra kedvező.
Miután eleget ettünk-ittunk, nekiláthattunk a kő kemény bulinak. A legtöbb színpadon már délutántól kezdve voltak koncertek, fellépők. A Café színpadon az este legnagyobb fellépője a Besh'O'Drom volt, ahol már most majdnem telt ház volt. Rajtuk kívül természetesen még többen felléptek, nem csak a hazai sztárok közül, pl.: az osztrák Deladap is. A Jim Beam sátorban a metál szerelmeseinek kedveztek idén is, és fognak még 3 napon keresztül. Tegnap este igen kedvelt magyar bandák léptek itt fel, köztük a Junkies, 6test, Pokolgép, Wisdom...A DeWalt színdpadon inkább a tribute zenekarok kaptak helyet mint az AB-CD, az Iron Maidnem, Hollywood Rose... Akik kevésbé szeretik az efféle zenét, azokra is gondoltak, habár ez nem volt az igazi. A Red Beach Boutique-ban kora délutántól fogva Reggae zene ment este 10-ig, amit aztán Breakbeat váltott le egészen reggelig. Akinek ez sem volt ínyére annak két lehetősége maradt, vagy elment a Zöld sátorba, ahol egész éjjel a legmenőbb gyermekkori slágereket nyomták, és ment a rockdisko, vagy elment aludni, esetleg valahova inni. A legtöbben inkább az alvást választották, mert az elkövetkezendő napokra is gondolni kell. Elég sok energia kell a következő 3 napra, hogy túléljük valahogyan...

Fesztivál - Hegyalja nulladik napja-Érkezés

by: Rusznyák Marcell Atrúr

Ferenczi Attila

2007. 07. 12.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Ferenczi Attila 2007. 07. 12. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Hegyalja nulladik napja-Érkezés cikk képei
Fesztivál - Hegyalja nulladik napja-ÉrkezésFesztivál - Hegyalja nulladik napja-ÉrkezésFesztivál - Hegyalja nulladik napja-ÉrkezésFesztivál - Hegyalja nulladik napja-ÉrkezésFesztivál - Hegyalja nulladik napja-ÉrkezésFesztivál - Hegyalja nulladik napja-ÉrkezésFesztivál - Hegyalja nulladik napja-ÉrkezésFesztivál - Hegyalja nulladik napja-ÉrkezésFesztivál - Hegyalja nulladik napja-ÉrkezésFesztivál - Hegyalja nulladik napja-Érkezés