Ébredés után a napi rutinszerű műveleteket elvégezve, sokan a punnyadást választották, és kipilledtek a napra, az aktívabbak esetleg a strandig is elmásztak valahogy, és víz közelben próbálták átvészelni a kegyetlen kánikulát. A merészebbek a városban keresték a pincéket, kocsmákat, ahol igyekeztek minél előbb kihozni magukból a lehető legtöbbet… Délután 3ra azonban sokan vissza akartak menni, ugyanis a krisnások most is, mint minden nap ételt osztottak néhány apróért és egy gouranga felkiáltásért cserébe. Ezt napról napra többen tették meg, hiszen a pénzt itt a fesztiválon nem volt igazán nehéz elkölteni, és így harmadik napra már az is kilátástalanná vált, hogy hogyan jutnak haza az emberek, és ugye a meleg étel az 3-4-5 napi fesztiválozás után igazán nem esik rosszul. Evés után egy jó zuhany, ami a hideg víz ellenére kivételesen nagyon jól esett ebben a nagy melegben, vagy vissza a városba, hogyha semmi jó programot nem találtunk magunknak. A városban a pincékben helyet találni igazán nagy feladat volt, és akiknek sikerült, azok ezt igazán meg is ünnepelték néhány helyi borkülönlegességgel, mondjuk egy jó szamorodnival, esetleg egy világ kedvence ’95-ös évjáratú 5 puttonyos tokaji aszúval, vagy csak néhány liter furminttal, esetleg hárslevelűvel. Ez aztán igazán mindenkiből kihozza az abszolút önmagát. A tisztaságra már így a végére úgysem kell figyelni, ezért hát emberek százai, ezrei fetrengtek az utcákon, ami hihetetlen fesztiválhangulatot teremtett Tokaj utcáin, valószínüleg a helyiek nem túl nagy örömére, habár meglepően jól viselve az időnként előforduló atrocitálásokat, és frusztrációkat. Ez a nap volt az, mikor mindenki meg akarta mutatni a nagyvilágnak, hogy mit bír az Ő szervezete, ami egész addig jó móka, míg nem sikerült túllépni ezt a bizonyos határt…Bár utána is igen jó móka volt…A fesztiválon a legnagyobb durranásra azonban valahogyan mindenki megpróbált így vagy úgy magától vagy segítséggel be kúszni-mászni. A nagyszínpadon a Bloodhound Gang csinálta a fesztivált. Amit ezek az őrültek művelnek, az nem semmi! Félnék egy olyan házibuliba elmenni, amit ezek csinálnak…az egy dolog, hogy a koncert elején gondoltak a közönségre, és jól megitatták az első sorokat némi röviddel, de hogy a harmadik szám után a basszusgitáros leguggolt, és egy csövet vett a szájába, aminek a másik végén egy hatalmas tölcsér volt, amibe az énekes egy liter Unicumot töltött, és ezt egy szempillantás alatt elfogyasztotta egymaga, majd egy számmal később elővette legértékesebb szervét a basszeros, majd jól nyakon hugyozta az énekes srácot, az már sokaknak egy picit sok is volt… Közben folyamatosan kaptuk a söröket a színpadról, csak kissé nehéz volt elkapni…Ez után kezdődött a másik legnagyobb napi program, a Pendulum. Ekkora bakit még sose vétettek a hegyalja szervezői, mint most! Képesek voltak berakni a Multi Caféba Palotaival együtt, ami egyszerűen mindenki számára felháborító volt! Egy olyan sátor, aminek egyetlen bejárata van, oda is csak 18éven felüliek mehettek be, ahol semmi levegő nincs, 10 fokkal melegebb van, mint bárhol máshol, az emberek mint egy szardíniás dobozban egy ekkora D’n’B legendát sehogyan nem tudnak élvezni! Az érdeklődők körülbelül egy tizede jutott csupán be. Joggal bosszankodtak ezek után azok, akik jóformán ezért a koncertért jöttek el Tokajig. Ez mindenképp botrányos volt, már csak azért is, mert eközben a nagyszínpadon meg az Irígy Hónaljmirigyék léptek fel, amire kb huszad annyian voltak kíváncsiak. Nem is érem, hogy miért…
Reggel aztán bitang fejfájással ébredhettünk, megint tűző napon, és kezdhettünk újra pakolászni, sátrat bontani. Percről percre kevesebb a szomszéd, a cimbora. A Secusok természetesen már kora reggel leléptek, mint akik jól végezték a dolgukat, ezek után az elején elkobzott szerszámok, egyebek, árván figyeltek egy ládából, minek következtében szabadrablás volt, ami igen „kedves” dolog volt ezektől majmoktól! Sebaj, ennyit megért ez a fesztivál! Végre idén már egészen okosan meg volt oldva a hazajutás, ugyanis óránként vagy 2 vonat indult mindkét irányba, így ha esetleg lekésted volna, akkor max félórát kellett várni. Szomorú pillanatok egyike volt mindez! …még egy uccsó telószámcsere a jobbakkal, egy búcsúcsók, vagy pillantás a 3 napig tartó szerelmekkel, flörtökkel, egy kézszorítás, ölelés, és hatalmas cuccokkal battyoghattunk vissza a városba, vagy az állomásra, onnan meg haza a régi megszokott élethez, koránfekvés, kelés, munka, unalmas élet, megszokott arcok, a kedves megszokott, már-már unalmasnak tűnő csókja, és ami maradt az csak a soha véget nem érő ábrándozás, és nosztalgiázás, és várakozás a következő Hegyalja Fesztiválra…

Ferenczi Attila

2007. 07. 15.