Satriani-ék egy látványos, és izgalmas „bejövetellel” érkeztek a színpadra egy lendületes számmal. Ezt követte egy régi szám, ami döbbenetesen ütősen szólt, és igazi, kemény metálos hangulat lett. A következő egy elvontabb, középtempós darab volt, ami a fények játékával együtt egész varázslatos hangulatot teremtett. Bár a basszus néha túl hangosnak tűnt, és a lényeg egy kicsit háttérbe szorult, ami sajnos az egész koncerten végig gyakori jelenség volt. Ezek után ismét jött még metál, boogie, régi és új számok. Igazán változatos volt a felhozatal. Ide-oda utazgattunk az időben (az albumokon található számok megjelenési idejét tekintve), néha beszúrva egy-egy tracket az új albumról. Találkozhatunk olyan számokkal is, melyeket nehéz lenni műfajhoz kötni. Ezek általában azért javarészt rockzenei elemeket tartalmaztak, viszont volt bennük valami monumentális érzés. Néha bizony futkosott az ember hátán a hideg.

A War c. szám olyan erőteljes és kifejező volt - miközben a háttérben mindenféle csatajelenetek képeit láthattuk -, hogy már kezdtem fedezéket keresni magamnak. Hosszabb darabok is helyet kaptak a műsorban, például az Andalusia, amelyben Joe az intrót egy nagyon kellemes hangú akusztikus gitáron játszotta, ami nagyon jól esett a sok "vinnyogtatás" után. Néha úgy éreztem, a kevesebb több lenne, máskor meg meg volt a varázsa ennek a sok-sok földöntúli hangeffektnek. A mester néha-néha beszélt a közönséghez, és ahogy szokta, mutogatott a tömegbe, nagyon lazán viselkedett. A színpadi jelenléttel nem is volt baj, ám ez néha egy picit a zene rovására ment. A zenekar tagjai is aktívan részt vettek a műsorban, most nem tűnt annyira öncélúnak Joe játéka, mint ahogy azt gyakran emlegetik. Szívesen hallottam volna több funkys számot, csak elvétve lehetett hallani erre utaló gitárjátékot.

Több mint kétórás show volt, de a végén sem lehetett érezni, hogy apadnának az energiaforrások, Joe az utolsó pillanatokig káprázatos dolgokat művelt a hangszerrel. A billentyűk is néha komoly szerepet kaptak, ami egész jól sült el. A tömeg sajnos nem volt olyan élénk, mint amennyire ez a kivételes tehetség megérdemelte volna, de azért a végére, amikor megszólaltak az ismertebb slágerek, elég nagy lett az ujjongás. Az egyikben Joe énekelt és harmonikázott is, ráadásul egész jól, ezzel igen nagy hangulatot teremtve. A ráadás után még két „közönségénekeltetős” szám lement, amit tapsvihar követett. Sokszínű és érdekes koncert volt, bár néha azért a laikusok számára kissé unalmas lehetett.

Összességében – és ezzel nem túlzok - ez egy kőkemény rockkoncert volt.

NF

2010. 11. 09. 16:04