Joe Satriani neve ma már szinte minden zeneértő és zenekedvelő számára ismerősen cseng akiket a gitár alapú zene lázba hoz. Satriani rendkívül egyéni dallamvilága magával ragadó, és azon kevés gitárosok egyike, aki nem „én”, hanem sokkal inkább zene központú. Számos sikeres albumot jelentetett már meg, pályafutása során szinte már mindent elért. Régebbi dalaira ma már alapműként tekinthetünk, melyeket számos gitáriskola, és zeneiskola kötelező tananyagaként is felhasznál.

Több mint 10 millió eladott lemezzel, 14 Grammy-jelöléssel és számos különböző díjjal a háta mögött Satriani továbbra is a modern rockgitár lehetőségeinek határait feszegeti.

Azon gondolkoztunk, hogy egy ilyen jelentős esemény kapcsán ki is lehetne az, akit érdemes lenne megkérni arra hogy Satriani-ról beszéljen. Végül úgy gondoljuk megtaláltuk a legalkalmasabb embert, aki nem más mint a K3 (hivatalos oldal - érdemes benézni!) frontembere Kállai János.

A gitáros jelenleg is őrületes tempóban viszi a Magyarországon szinte egyedülálló instrumentális metál zenekarát, amelyet ráadásul – magyar zenekarként példátlan módon - nemzetközi téren is igen komolyan elismernek. Elég csak ha annyit mondunk, hogy a K3 legutóbbi lemezén (Under a Spell) nem kisebb név játszott mint a Dream Theather billentyűse - Jordan Rudess!

Ezennel tehát át is adjuk a szót a K3 vezetőjének:

Örültem a megkeresésnek, remélem sikerül egy kis áttekintést is adnom Satrianiról a konkrét beszámoló mellett.

JOE SATRIANI legújabb BLACK SWANS AND WORMHOLE WIZARDS című albuma 2010. október 5.-én jelent meg. Érdemes megemlíteni Satriani társ producerét, a legendás Mike Frasert, aki hangmérnökként és producerként már olyan nagy bandákkal dolgozott, mint az AC/DC, Metallica, valamint az Aerosmith. Az album promóciós turnéjának első állomása a lemez megjelenését követően, már másnap, október 6-án egy bemelegítő „otthoni” koncerttel indult, (Napa, California US) majd kezdetét vette az európai turné október 16-án (nov. 22-ig).

Az Észak- amerikai turné december 1-én indul, és 2011. január 23-án elvileg befejeződik. (folyamatosan frissítik a dátumokat)

A zenekar:

Joe Satriani - gitár
Jeff Campitelli - dob
Allen Whitman - bass (MERMEN)
Mike Keneally - billentyű (FRANK ZAPPA, STEVE VAI)
Galen Henson - ritmus gitár (+ turné menedzser)

Satriani koncertjeit megfigyelve, észrevehető a zenekar bővítésére irányuló tudatos szándéka, mely talán mostanra érte el végső fázisát, ami nem jelenti azt, hogy tagcserékre ne számíthatnánk a továbbiakban. A 80’-as évek triós felállása már 2000-től ritmusgitárral, és néhol billentyűvel quartetté bővült Eric Caudieux (+editing & sound design) révén.

Eddigi ritmus gitárosok: Andy Fairweather-Low (a Joe Satriani c. lemezen) Eric Caudieux (gitár, billentyű) és Galen Henson.

Dobosok: Gregg Bissonette, Manu Katche (J.S. c. albmon) valamint Jeff Campitelli, aki már jó ideje oszlopos tagja a csapatnak. Joeval már 30 évvel ezelőtt a „The Squaers”-ben is együtt zenéltek.

Basszusgitárosok: Stuart Hamm, Nathan East, Matt Bissonette, Dave La Rue, és Allen Whitman.

A jelenlegi quintet forma Satriani számára lehetővé teszi, hogy a koncerteken eddig még be nem mutatott szerzeményeit is előadja. Ugyanis a studióban rögzített dalok gitár sávjait, eddig csak áthangszerelve, vagy csak a jelentősebb részeket kiemelve, (nem teljesen eredeti lemez verzióban, szólamok, kíséretek stb. kihagyásával) tudta csak színpadra vinni. Most egyszerűen leoszthatóvá váltak a sávok a billentyű, és a ritmusgitár révén.

A turnéról:

A WORMHOLE turné, állomásain az új albumról általában csak 5 - 6 dalt játszanak, és minden dal (Budapesten: Solitude, The Golden Room, Two Sides To Every Story, Wormhole Wizards) nem kerül bemutatásra. Azonban mindenki számára biztos, hogy érhető ennek oka. Az előző albumok „kötelező” dalai, nem maradhatnak ki a műsorból. Ice 9, Flying in a Blue Dream, Satch Boogie, Crystal Planet, The Mystical Potato Head Groove Thing, Always With Me, Always With You, Big Bad Moon, Crowd Chant, Summer Song. A setlisben (a koncerten elhangzó dalok listájában) kis változtatásokkal találkozhatunk, például egyes állomásokon a Satch Boogie a nyitó dal, valamint néha programon van a Redshift Riders, valamint a The Crush Of Love is.

A budapesti koncertről:

A Sportaréna első hallásra elég merész ötletnek tűnt, de végül minden jól alakult, a nézőszám és az akkuszitka terén is. Előbbit mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a koncert előtt még a jegynepperek is megjelentek szép számban „Jegyet veszek, jegyet veszek!” felkiáltással.

A budapesti koncert nyitó dala az Ice 9, a 87’-es Surfing With The Alien albumról. A kezdés minimál fénnyel. A billentyű és a ritmus gitár halk volt, és egy picit a dob is, a basszusgitár viszont egész buli alatt lehetett volna halkabb. A gitár hangzás, és hangerő tökéletes volt, gyönyörűen szólt, érthetően, tisztán.

A 2. dal a Hordes of Locusts (Not Of This Earth 86’). Nagy öröm volt ezt a dalt élőben hallani. Ezután jött az első nagy sláger, a Flying in a Blue Dream (89’) érdekes módon elég korán (általában a program közepén szokott lenni). Ezen a turnén Satriani ismét visszatért a Marshall erősítőhöz, (pedig ebben az évben még használta a saját neve alatt futó Peavey fejet, és ládát). Jól is szól. Aztán jött az első dal az új albumról, a Light Years Away, és hirtelen a háttérben addig titkolt hatalmas kivetítőn az új klip szinte berobbanva a zenével együtt beindította a közönséget. Igaz a basszusgitár még mindig leszólta a billentyűt, a ritmusgitárt, és egy picit a pergőt, (ez az én véleményem, abból a szögből, ahonnan én hallgattam a koncertet.) viszont ez a dal egyike volt azoknak, aminek kimondottan jól állt ez a pengetővel pengetett korai 80’-as évek Ampeg SVT hangzás. „I like to play LOUD!” nyilatkozta Allen. (Ha nem mondja, akkor is rájövünk.)

Sokáig Ő volt számomra az a kakukktojás, akit nem tudtam hova tenni. Igazi show man kedves szimpatikus ember, látszik, hogy nagyon élvezi, hogy Satrianival játszik. Számomra néhol kicsit vicces volt a metálos terpesz és headbang, egy Dave LaRue után. Igaz a lírai daloknál szépen visszavonult, és még néha ujjal is pengetett. Profi precíz zenész. Érdekesség kép jegyzem meg, a koncerten használt '60 Gibson Thunderbird gitárja annak idején Nikki Sixx, a Motley Crue basszusgitárosának kollekciójába tartozott.

A következő opus a Memories (86’). Most először hallottam koncerten az eredeti album verziót. Sokáig trióban játszotta ezt a dalt, és én azt nagyon szerettem, mert mindig megvolt az a varázsa a triós koncertjeinek, hogy nem ugyan azt kapom, ami a lemezen van. Mivel szeret Satriani improvizálni, és nem csak a kötött szerkezetek híve, a régi idők emlékére természetesen azért ennek a dalnak a végére is hagyott egy kis szabad szóló részt, valamint egy Zappás unisonot Keneally-vel.

A War (92’ The Extremist) szintén azok közé a dalok közé tartozott sokáig, amiről azt gondoltam, hogy élőben nem lesz eljátszva. A dal vége szédületesen jó videóval lett megspékelve, (száguldó hatalmas gömbök tömkelege.) Teljesen lekötötte a figyelmet, a zene tökéletes volt hozzá.

Premonition az új albumról. Nagyon jó dal. Egyszerű, érthető, dallamos.
Jött a Satch Boogie (87’). Minden gitáros figyelte Satriani kezét, hogy milyen ujjrendet használ a Mester, jól tanulták –e meg a dalt. Számomra a kivetítés ennél a dalnál kissé viccesnek tűnt. Satriani 87’-ben, hosszú hajjal készült klipje kissé fura volt, valamint az eredeti (fekete-fehér) klipp úgy volt összevágva, hogy a részek totál nem ott jártak ahol a dal, ellenben a Light Years Away (4. dal) berobbanó klipje totál összhangban volt.

Revelation (Professor Satchafunkilus and the Musterion of Rock 08’) Azon egyszerű dalok egyike, amiről azt gondolják sokan, hogy könnyű eljátszani, pedig pont az egyszerűségében rejlik a nehézség, és ez Satriani egyik nagy titka. Pyrrhic Victoria az új albumról. A dobolás egyik iskolapéldája. Zseniális! Egy egyszerű ritmus alapot, hogyan kell jól játszani, és közben kiszolgálni a zenekart. Aztán jött a Crystal Planet (98’). Tökéletes a hangzás.

A The Mystical Potato Head Groove Thing (89’), Satriani szerint az egyik legnehezebb koncert dal. A dal bravúros technikai felkészültséget igényel. A koncerten, ezek a részek, nagyon ki voltak hangsúlyozva fénytechnikával. Teljes sötétségből hirtelen felvillanó vörösen izzó függőleges rudak tömkelege. (Nagyon tetszett)

Aztán ismét két dal az új albumról: Dream Song és a jó kis riffelős God Is Crying.

Satriani igen ritkán konferált, de senki sem bánta, mert annál többet játszott. Elárulta, hogy a Dream Song cím egyszerűen onnan jött, hogy megálmodta a dalt. Szép dal. Az Andalusia (08’) kellemes meglepetés volt, ugyanis az eddigi előadások alkalmával ezt a dalt elektromos gitárom játszotta, most pedig a saját neve alatt futó gyönyörű hangzású akusztikus gitáron játszott duettet Galen Hensonnal, aki szintén akusztikus gitáron kísért. A torzított gitár után egy tisztán akusztikus hangzás, nagyon jó ötlet volt. A Littleworth Lane egy gyönyörű blues. Igen kérem, Satriani ezt is tud játszani, nem véletlen kedvencei Jimi Hendrix, ZZTop, és West Montgomery. A Why (92') szintén azon nagy meglepetés dal, amiről sosem gondoltam, hogy valaha is színpadra kerül. A dal vége fele Galennek akadt némi technikai problémája a gitárjával, amit a kellő rutinnal és nyugodtsággal gyorsan orvosolt, lecserélte a hangszert egy pillanat alatt. Satriani egy gyors oda pillantással nyugtázta, hogy minden ok, és mosolyogva folytatták a dalt. A Wind in the Trees (10’) egy lírai dal, egy nagyon szép Mike Keneally szólóval fűszerezve. Majd ezután következett az egyik legnagyobb sláger az Always With Me, Always With You (07’). A vissza taps előtti dal a Big Bad Moon (89’), a koncert egyetlen dala, amiben Satriani énekel (valamint slide gyűrűvel szólózik).

A nem szakmai közönség számára, biztos, hogy a sok gitározás után egy kis ének üdítően hatott, még ha tudjuk jól, hogy Joe bácsi nem a hangjáról ismert, annak ellenére, hogy az 1986- ban kiadott ausztrál Crowded House lemezén háttér énekesként szerepelt. Természetesen ráadásként Crowd Chant (Super Colossal 06’) közönség bevonásával a gitárdallamok visszaéneklése, majd a végére egy nagyon dögös jó hangulatú Summer Song (92’)

Összességében egy jó hangulatú koncertet láthattunk és hallhattunk, amire érdemes volt elmenni. Természetesen Joe Satrianiról, mint mindig, most is csak szuperlatívuszokban beszélhetünk.

Számlista:

1. Ice 9
2. Hordes of Locusts
3. Flying in a Blue Dream
4. Light Years Away
5. Memories
6. War
7. Premonition
8. Satch Boogie
9. Revelation
10. Pyrrhic Victoria
11. Crystal Planet
12. The Mystical Potato Head Groove Thing
13. Dream Song
14. God Is Crying
15. Andalusia
16. Littleworth Lane
17. Why
18. Wind in the Trees

19. Always With Me, Always With You
20. Big Bad Moon
Ráadás:
21. Crowd Chant
22. Summer Song

Annyit szeretnék még hozzátenni a K3 gitárosának a mindenre kiterjedő írásához, hogy nekem személy szerint a legutolsó szám (a Summer Song) tetszett legjobban, és kétség kívül úgy látszott, hogy ez mozgatta meg leginkább a közönséget is.

A legjobb koncertfotókat egyébként megtaláljátok az előadói a Joe Satriai előadói galériájában is a cikk alatt!

-CsL-

2010. 11. 12. 9:10