Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Elton John

Bibliográfia - Elton John

Sir Elton Hercules John 1947. március 25-én született Londonban. Eredeti neve Reginald Kenneth Dwight. Apai ágon négy féltestvére van, és a nagyanyjánál nőtt fel, 11 éves korában elkezdte tanulmányait a Royal Academy of Music-on.6 évig zongorázni tanult, és megismerkedett a zene alapjaival, és tanulótársával megalapították a Bluesology nevű bandát. Ekkor találta ki művésznevét a szaxofonos Elton Dean és az énekes \"Long\" John Baldry nevéből. A nevét hivatalosan is megváltoztatta. A második albuma nagy siker aratott, majd ezt számos sláger követett. A 80-as években alkotói válságba került, és a médiában csak a rögeszméivel szerepelt. 1994-ben részben ő készítette az Oroszlánkirály című Disney film zenéjét, amivel elnyerte a legjobb filmzenéért járó Oscart. Közben más ismert előadókkal is dolgozott közösen. 2003-ban az Are You Ready For Love című kislemezével listavezető lett Angliában. 2007-ben Elton John a 60. születésnapja alkalmából egy koncertet adott, a és ez volt a 60. fellépése a New Yorker Madison Square Garden-ben. Ezzel rekordot állított fel, mert még egy szólóénekes sem lépett fel ilyen sok alkalommal.

Diszkográfia - Elton John

Stúdióalbumok
1969: Empty Sky
1970: Elton John
1971: Tumbleweed Connection
1971: Madman Across The Water
1972: Honky Château
1973: Don’t Shoot Me I’m Only The Piano Player
1973: Goodbye Yellow Brick Road
1974: Caribou
1975: Captain Fantastic And The Brown Dirt Cowboy
1975: Rock Of The Westies
1976: Blue Moves
1978: A Single Man
1979: Victim Of Love
1980: 21 At 33
1981: The Fox
1982: Jump Up!
1983: Too Low For Zero
1984: Breaking Hearts
1985: Ice On Fire

tovább »


986: Leather Jackets
1988: Reg Strikes Back
1989: Sleeping With The Past
1992: The One
1993: Duets
1995: Made In England
1997: The Big Picture
2001: Songs From The West Coast
2004: Peachtree Road
2006: The Captain & The Kid

Koncertalbumok:
1971: 17-11-70
1976: Here and There
1987: Live in Australia
2000: One Night Only

Musical:
1999: AIDA
2002: The Lion King
2002: We Will Rock You
2005: Billy Elliot
2005: Lestat

DVD, Videó:

1978: To Russia with Elton (VHS; 2003 als DVD)
1981: The Fox (VHS)
1984: The afternoon Concert und The Nighttime Concert (Live at Wembley) (VHS)
1986: Live in Australia (VHS mit zwei Konzertmitschnitten in Australien)
1990: The Very Best of (VHS; 2000 als DVD)
1992: Live in Barcelona (VHS; 2000 als DVD)
2000: One Night Only (DVD)
2001: Goodbye Yellow Brick Road ( DVD, Entstehungsgeschichte des gleichnamigen Albums )
2004: Dream Ticket (4 DVDs)
2005: Peachtree Road live in Atlanta, from Peachtree Road (CD + DVD)
2007: Rocket Man - The Definitive Hits (CD + DVD)
2007: Elton 60: Live at Madison Square Garden (DVD)

1986: Leather Jackets
1988: Reg Strikes Back
1989: Sleeping With The Past
1992: The One
1993: Duets
1995: Made In England
1997: The Big Picture
2001: Songs From The West Coast
2004: Peachtree Road
2006: The Captain & The Kid

« bezár

Elton John cikkek