Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

CH.I.P

Bibliográfia - CH.I.P

1998. A zenekar Bence és az ex-Rémember basszusgitáros Gergő duójaként alakult. Az első években nem változott az alapfelállás, a koncerteken kisegítő zenészekkel álltak színpadra.

1999. 08. A Sziget Fesztiválon az alapító tagok mellett - vendégzenészként - már megjelent, az akkor még a média munkáiban elvesző, valamint zenei szólópályáját építgető András , aki 2002-ben vált a zenekar tagjává.

1999. 09. Bence vokalistaként és énekesként vendégszerepel a Warpigs - Quartz című albumán.

tovább »



2000. A zenekar első rögzített dalai közül, a Sufferchild felkerült, a hazai reménységeket felvonultató (Yonderboi, Marcel) Budapest 2000 című válogatásalbumra. A dalhoz, az időközben Cannes-i Filmfesztivál Ifjúsági Díjjával is kitüntetett fiatal rendező Antal Nimród forgatott egy remek dokumentarista videót. A hazai zenetévék a videó egyes jelenteire hivatkozva nem játszották azt, az eredeti verzió a 2002-es Titanic Filmfesztiválon mutatkozhatott meg széles vásznon a rendező legsikeresebb munkái között.

2001. Bence és András megjárva a hazai koncertszínpadok többségét, a FreshFabrik tiszteletbeli tagjaként koncertezik, amely csapattal Prágában 35.000 ember előtt, az egyik legnagyobb rock-színpadon is helyt áll az ausztrál rocklegenda AC/DC egyik előzenekaraként.

2002. András csatlakozik és a trió - a könnyűzene elmúlt évtizedei által erősen inspirált - tagjai egy újszerű és előremutató lemez elkészítésében állapodtak meg. Az csapat az indie, az elektro, a drum'n'bass és a triphop hatásokat egyaránt felvonultató dalait másfél éven át alakította az élő fellépésein, mielőtt stúdióba vonult volna. A fellépéseken VicLaz koncert-hangmérnök, és a vizuális tartalmakért felelős Vadon Zolcsi kísérte őket.

2003. 02. A CH.I.P újraértelmezhette a DM - Personal Jesus című számát, amely A Tribute To Depeche Mode - Thank U Too címmel megjelent, hazai előadók által készített a feldolgozásokat vonultat fel.

2003. 06. A CH.I.P egy újabb dala - Solitaire - kerül gyűjteményes lemezre, ezúttal a Sziget Fesztivál által kiadott Placcc! című albumra.

2004. A zenekar eddigi megjelenései biztató és túlnyomórészt pozitív kritikákat érdemeltek. A CH.I.P ennek okán, továbbá az egyedi hangzás és látvány reményében a jövőbeni koncerteken, vendégzenészekkel kiegészülve készül élőben is bemutatni elkészült lemezanyagát.

« bezár