Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Maroon5

Bibliográfia - Maroon5

Az új New York-i rockbanda \"This Love\" című első európai slágerével egyre nagyobb sikereket ér el: a MAHASZ Editor\'s Choice listáján második hete az első, tehát a hazai rádiók az utóbbi időben ezt a dalt játsszák a leggyakrabban, a VIVA Chart Show-n pedig már hetek óta az élen tanyázik a Maroon 5 dala. A zenekar az Egyesült Államokban is tarol: \"Songs About Jane\" című albumuk már platinalemez.

Az ötösfogat frontembere Adam Levine, aki egyben dalszerzője, énekese és gitárosa is a bandának. Levine elmondása szerint - akármilyen meglepő - rock and roll zenéjük R&B- és funky-alapokból táplálkozik. Az énekesnek sokat segített a New York-i légkör, hiszen folyamatosan olyan zenei - főleg hip-hop - impulzusok érték, amelyek segítették a munkáját és amelyeket mindig is hiányolt Los Angelesben. Ennek ellenére az együttes Los Angelesben székel, csupán csak azért, hogy LA legmenőbb klubjaiban koncertezzenek, például az O.A.R.-ban, ahol Sheryl Crow is játszani szokott. A menő koncerthelyszíneken kívül az együttes szakmai sikerét az is bizonyítja, hogy a gitárzsonglőr Lenny Kravitz idei európai turnésorozatához a Maroon 5-ot választotta előzenekarnak, sőt a \"Songs About Jane\" című korongot abban a stúdióban rögzítették, ahol korábban a Guns\'n\'Roses dolgozott!

tovább »


A softrock új királyai következő maxijuknak a szintén slágergyanús \"She Will Be Loved\" című dalt válsztották. A groove-hangzású nóta az aktuális \"This Love\"-hoz hasonlóan ritmusos, lágy rockzene, ám, ha másról nem, az énekes sajátos hangjáról úgyis felismerhető!

« bezár

Diszkográfia - Maroon5

1.22.03. Acoustic
Songs About Jane