Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Császár Előd

Bibliográfia - Császár Előd

1973. febr. 16-án született budapesti énekes, zeneszerző.
1989-ben megalakította a Borderline Projectet, majd 1989-ben az FLM duót Hoffer Danival.
Showmanként, televíziós műsorvezetőként és DJ-ként is fellépett.
Több csatornán dolgozott, többek között alapító tagja volt az időközben MSat-ra változott A3 televíziónak, a TOP TV-nek (a mai Z+elődje).
A Magyar Televízió kettes programján a "Császármorzsák" című műsor is az ő nevéhez fűződik.
A Danubius Rádióban saját műsora volt éjszakánként egy éven át.

tovább »


Az FLM karrierje 1992-től számolható, amikor is a "Rólad álmodom" című daluk a klubok kedvencévé vált.
1993-ban a BMG kiadóhoz szerződtek, és még ebben az évben megjelent "Megdöglöm érted" című második albumuk.
1994-ben új maxi látott napvilágot, elsősorban Előd műsorvezetői munkájának köszönhetően, amit az induló új zenés tévécsatornánál, az A3-nál kapott. Egyszerűen nem jutott ideje lemezt csinálni. Azért az új album felvételére sor került 1995-ben. Előd vette át a producer szerepét a lemezen. A címadó dal "Megtalállak még" címen hamar az ország kedvencévé vált.
1996 nagyon sűrű év volt. Három album készült el, illetve egy válogatás album is, melyen szerepel a négy dal között az év egyik legnagyobb slágere, a Tiltott szerelem.
Májusban búcsút vett a BMG-től, új kiadója az EMI-Qint lett. Itt létrehozta saját dance-kiadóját. Ekkorkezdte el a munkát a TNT együttes első lemezén. Előd fedezte fel a fiúkat, s az albumon produceri munkát vállalt.
1996.decemberében jelent meg első kislemeze Nem kell másik címmel.
Berkes Gábor még a Rapülők idejében azt mondta Elődnek, próbálja ki, hogy csak élőben játszik. Meg fogja látni, mekkora különbség a playbackhez képest.
1997-től szólókarrierbe kezdett. 11 fős zenekarral a háta mögött koncertezett nagy sikerrel.
1998 meglehetősen csendes év volt, csak egy kislemez, a "Situation" és a Danubius Rádió válogatáslemezén a "Rólad álmodom" remix jelent meg.
1998.decemberében halálos balesetet okoz, mely felforgatja az életét. Mindenki döbbenten hallgat. Csend következik.
1999. novemberében "Késő" címmel új kislemezt készített. Nemsokára a MAHASZ -lista élére került. A dalt elküldte Gary Kampnek, aki igen pozitív véleménnyel volt róla. Olyannyira, hogy dalokat írt Elődnek.
Londonban egy partyn vett részt, ahol Garyn kívül találkozott többek között Naomi Campbellel és Boy George-al is. Sőt, egy asztalnál ült LeonardoDiCaprioval!
1999 decemberében újabb maxi-val jelentkezett, mely nem más mint Stevie Wonder halhatatla számának az "I just Called to say I love you"-nak feldolgozása.
Egy pillanatra sem áll meg, állandóan lázas munkában van. Szeret Internetezni, imádja az E-maileket. Sok-sok időt tölt el a stúdióban is. Azért természetesen szakít időt kutyájára, Bonifácra is.
2000.decemberében egy év fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság a két év előtt okozott halálos tragédiáért. Ügyvédje megfellebbezte a döntést. Nem igazán mutat megbánást a zenész, aki emberéletet oltott ki, ezért rajongói közül sokan elfordultak tőle.
2001 tavasza: megszületett az ítélet. Előd szabadlábon maradhat. A fogházbüntetést három évre felfüggesztették. Az énekes nem könnyebbült meg, mert ahogy mondja, egész életét kísérti az emlék.

« bezár