Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Omega

Bibliográfia - Omega

A budapesti együttes 1962-ben alakult meg. Alapító tagok: Kóbor János, Benkő László, Laux József, Somló Tamás, Molnár György és Mihály András. Kezdetben külföldi slágereket játszottak, majd magyar vizekre eveztek, saját nótákat gyártottak, ezzel szerepet játszottak a hazai beat meghonosításában. Ezt a váltást a későbbi külföldi sikerek is visszaigazolták, hiszen 1966-tól már folyamatosan jelentek meg kislemezeik Angliában.

1967-ben Zalatnay Saroltával felléptek a táncdalfesztiválon, a "Nem várok holnapig" című dalt adták elő.

tovább »



1968-ban Presser Gábor lépett be a zenekarba, így létrejött a legendás Omega felállás. A külhoni sikerek folytatódtak: angliai turnéjuk során felléptek a BBC-ben, és befejezték első külföldi nagylemezüket is. Európai és tengerentúli koncertkörútjaikon olyan híres zenészekkel dolgozhattak együtt, mint a Rolling Stones, Supertramp, Scorpions, Whitesnake vagy Bonnie Tyler.

Az együttes zeneileg lassan eltolódott a rockzene felé, megjelent a "Trombitás Frédi" és a "Rettenetes emberek" című anyaguk, amely az első magyar rock nagylemez volt. A "Gyöngyhajú lány" című örökzöld számmal 1970-ben megnyerték a Yamaha fesztivált Japánban. A következő évben három zenekari tag is kilépett: Kovacsics András, Presser Gábor és Laux József. Presserék megalakították az LGT-t. 1971-ben került hozzájuk Debreceni a Neoton Famíliából.

1982-ben az együttes 20. születésnapjára Jancsó Miklós és Hernádi Gyula elkészítette az "Omega, Omega" című filmet.

A 80-as években a tagok szólókarrierjüket is elkezdték építgetni. Majd beindult az Omega, mint üzleti vállalkozás, kezdetben Omega, később Mega Stúdió néven. Az együttes foglalkozott először önmenedzseléssel, valamint más csapatok útját is egyengették.

1994-ben óriási koncertet rendeztek a Népstadionban. Majd egy hosszabb szünet következett, de a banda nem pihent: 1998-ban egy újabb albummal tértek vissza. Közben sokat dolgoztak az Omega Tv létrehozásán is, amely 1999 júliusában kezdte sugározni kísérleti adását.

1999 szeptemberében létrehozták és részvénytársasági formában (!)megszervezték saját koncertjüket, amely igazi "szupershow" volt. A KONCE Rt.-et nemcsak CD-n, hanem DVD-n is megörökítették.

2001. június 2-án a Népstadionban együtt koncertezik az Illés, a Metro és az Omega. Producer: Rosta Mária, Főrendező: Bozsogi János, Koreográfus-rendező: Román Sándor, Díszlettervező és produkciós menedzser: Rózsa István, Sajtófőnök: Ómolnár Miklós. Jegyárak: 1900, 3500 és 5000 Ft. Az Omega programja: Nyitány - Időrabló Addig élj Nem tudom a neved Ezüst eső Petróleum lámpa Éjféli koncert Életfogytig rock and roll Őrültek órája Tízezer lépés Gyöngyhajú lány Léna

« bezár

Diszkográfia - Omega

Omega konce Rt. (1999)
200 évvel az utolsó háború után (1998)
Egy életre szól (1998)
Kisstadion '77 (1996)
Kisstadion '80 / Városliget '84 (1996)
Koncert dalok (1996)
Omega Klub / Országos Turné (1996)
Trans - and - dance (1995)
A legnagyobb koncertsikerek (1994)
Best of.... (1994)
Dream (1994)
Happy (1994)
Heavy (1994)
Népstadion 1994 - Szárazblokk (1994)
Népstadion 1994 - Vizes blokk (1994)
Space (1994)
Az Omega összes nagylemeze (1974-1981) (1993)

tovább »


Az Omega összes kislemeze (1967-1971) (1992)
Jubileumi Koncert (1992)
Platina (1977-1987) (1988)
Babylon (1987)
A Föld árnyékos oldalán (1986)
Legendás kislemezek ('67-'71) (1984)
Jubileumi Koncert (1983)
Omega XI. (1982)
Az arc (1981)
Aranyalbum2 (1969-71) (1979)
Élő Omega (1979)
Gammapolis (1979)
Csillagok utján (1978)
Időrabló (1977)
Nem tudom a neved (1975)
Omega V. (1973)
Élő Omega (1972)
Éjszakai országút (1970)
Omega - NSZK (1970)
Tízezer lépés (1969)
Trombitás Frédi és a rettenetes emberek (1968)

« bezár

Omega cikkek