Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Venus

Bibliográfia - Venus

I. Középiskolás korukban kezdtek zenélni Jesters-ként...

A kilencvenes évek elején egy kecskeméti gimnázium rajzterméből kialakított próbatermében három fiú elhitte, hogy egyszer híres zenekaruk lesz, és dalaikat dúdolják majd az utcán, a buszon és az osztálytermekben...A három fiú - és három társuk - tavaly előtt egy felvonulási téri koncerten több mint háromszázezer ember előtt játszott, és mindenki kívülről fújta a dalaikat…Stofi, Eto, és Mörisz a gimnáziumban együtt vitték sírba tanáraikat, és együtt írták (egymásról) a dolgozatokat, ahogy suli után (közben, előtt) együtt írták és játszották a dalokat is. Stofi (Kellermann Kristóf) gitározott, Eto (Németh István) basszusgitározott, Mörisz (Fekete Marcell) pedig dobolt a Jesters zenekarban. A banda összetétele gyorsan (és biztosan) változott, de a fiúk kitartottak - nem hiába, hiszen 1991-ben, a gyulai Erkel Diákünnepeken, a középiskolás zenekarok országos versenyén, első helyezést ért el a Jesters. A győzelem és több sikeres iskolai koncert után mégis véget ért a Jesters pályafutása, mert Stofi Amerikába utazott, és nélküle már nem volt az igazi - ahogy az akkori kritikák is jelezték: "a fiúk már nem a régiek, elfáradtak".

tovább »




II....majd Lazy Bones néven folytatták

Röpke egy év amerikai lét után azonban Stofi visszatért, és ezzel újraéledt a zenekar, Lazy Bones néven. A formációban Kocsis Feri alias Doriath is jelentős részt vállalt a billentyűk mellett, ahogy régi baráthoz illik, hiszen ő már a Jestersben is jeleskedett. A lelkes dalszerzés, gyakorlás és koncertezés eredményeként 1994-ben a zenekar demo kazettát készített, melyen hat saját dal szerepelt. A "Thoughts in Your Eyes" angol nyelvű dalait kivétel nélkül Stofi énekelte.


III. Megalakult a Venus

Nem sokkal ezután, egy kisebb alkotói válság közepén valakinek eszébe jutott, hogy az ismerősének az ismerőse ismer egy lányt, aki szívesen énekelne zenekarban. A fiúk rábólintottak. Miután találkoztak, és a srácok meghallgatták Varga Zsuzsától a "Black Velvet" című klasszikust, úgy döntöttek szívesen zenélnének együtt. Az énekes-lány új lendületet hozott, egy hét közös próba után már sor is került az első közös fellépésre a kecskeméti Kilele Music Caféban. A fiúk ekkor már túl voltak az érettségin, mindenki egyetemre járt az ország különböző városaiban, sőt dolgozni is próbáltak a tanulás és a zenekari próbák mellett. Talán emiatt, több változás is történt a zenekarban. Feri elhagyta a bandát, Mörisz pedig úgy döntött, hogy a dobok helyett inkább a gitár felé húz a szíve, így: született egy új gitáros, de nagyon hiányzott egy jó dobos. Picure (Vellai Tamás) - akit már régen ismertek a fiúk a hazai zenész társaságból, és tudták, hogy igen jó dobos - a legjobbkor érkezett, és örömmel dolgozott együtt a zenekarral. Ekkoriban történt, hogy Zsuzsa bemutatta a srácoknak gimis kollégiumi szobatársát, Kámán Andit, akivel annak idején rengeteget énekeltek együtt (főként a zuhanyzóban, hisz ott a legjobb az akusztika). Egy-két próba után kiderült, hogy azon túl, hogy az új lány mindenkinek szimpatikus, még mindig remekül tudnak együtt énekelni Zsuzsával, így Andit hamarosan a zenekar vokálosává avatták.

Az új felállásban játszó Lazy Bones komolyan gondolkozott és dolgozott egy saját lemez elkészítésén. Eddig a dalok jórészt a közös zenélések, jammelések során "keletkeztek", ekkora viszont nagyjából kialakult a szerzőgárda: Stofi és Mörisz írta a dalokat, Zsuzsa (és néha Stofi) pedig a szövegeket - ezután persze mindenki "hozzátette a magáét", végül Andi ötletes és találó vokáljai kerültek a helyükre. A lemez kiadásához és elkészítéséhez nagy segítséget kaptak Hamza Zoltán menedzsertől, aki egy klubkoncerten fedezte fel a zenekart. Neki köszönhették azt az országos turnét, melyen Ferenczi György és a Herfli Davidson előzenekaraként játszottak.

1997-ben a Lazy Bones döntős volt egy üdítőitalt gyártó cég országos tehetségkutató versenyén, ennek köszönhetően felléptek a Szigeten. A koncertek, a több ezer megtett kilométer és a rengeteg próba alatt összerázódott a csapat - igaz Picure helyét (mivel őt munkája külföldre szólította) egy új dobos, Sebestyén Péter vette át. Körülbelül ekkor történt, hogy Mörisz az egyik próbán megkérdezte, milyen név lenne az, hogy Venus - mármint az eddigi helyett… és mivel mindenkinek tetszett, megszületett a VENUS zenekar (illetve már rég megszületett, de ekkor bújt ki végleg a tojásból, és elkezdett megtanulni repülni…).

IV. Megszületett az első...

A Venus zenekar első nagylemeze, az "Egy új érzés", sok utánajárás, küzdelem, tárgyalás és munka után 1999 áprilisában jelent meg, a BMG gondozásában. A felvételek a Holy Hole Stúdióban készültek Háry Péter vezetésével, melynek egy részéhez Lepés Gábor is hozzátette szakmai tudását. Miután a címadó dalhoz elkészült a maxi és videoklip, egyre többen felfigyeltek a merész, rockos, őszinte és mégis szórakoztató zenét játszó csapatra. A második listás dal, a "Kockahas" után már senki számára nem maradt kétséges, hogy a banda tényleg tud zenélni és az énekesnő tényleg ennek az izgalmasan rekedtes hangnak a (jogos) tulajdonosa.

Aki azonban még mindig csak a sikerre utazó és csupán a külcsínre hangsúlyt fektető (de inkább csak tátogó és léggitározó) csapatok közé sorolta a Venust, azt a harmadik maxi mindenképp meggyőzte arról, hogy ez a banda tényleg izgalmas és élő színfoltja lehet a magyar popszakmának. A harmadik klipes dal, a "Régi nyár" igazán elsöprő sikert aratott, hetekig vezette a slágerlistákat, és mind a mai napig talán ez a zenekar legismertebb és legkedveltebb szerzeménye. A barátokról szóló dal, és a hozzá készült videoklip, amiben a csapat egy tábortűz körül üldögél, tényleg teljesen a zenekar sajátja lett, hiszen a hosszú közös munka, a kudarcok és sikerek, a veszekedések és kibékülések, a kalandos forgatások, és a több száz átzötykölődött óra a turnébuszban igazi barátokká kovácsolta őket. A fiúk és a két lány időközben majdnem mind diplomás, komoly, felnőtt emberekké "értek" (Eto elvégezte az angol szakot, Andi informatikus lett, Mörisz a műszakin diplomázott, Zsuzsa művelődésszervezőnek tanult, Stofi pedig a jogi pályára pályázik azóta is),… de azért mindegyikük álma a rock-and-roll életforma maradt.

Az "Egy új érzés" hamar bearanyozódott, sőt, nemrégiben platinalemez lett. A lemez megjelenését követő évben a Venus zenekar számos díjat kapott, többek között "Az év felfedezettjé"-nek járó MAHASZ Aranyzsiráfot, ugyanebben a kategóriában a Z+ mánia 2000 díjat, és az IM díját. Zsuzsát az év énekesnőjének választotta a Popcorn, a Bravo és a Danubius Rádió.

V. ...és megszületett a második

Másfél évvel az első nagylemez után jelent meg "A világ közepén", mely végképp ismertté és elismertté tette a zenekar tagjait a rajongók, a kritikusok és a zenésztársak körében is. A második nagylemez elkészítésében is jelentős segítséget kapott a banda Háry Pétertől (Holy Hole Stúdió), de sokat köszönhetnek Levacsics Péternek, és Siklós Gyurinak is (Yellow Stúdió). Ezen a lemezen még Sebestyén Péter dobolt, de őt csakhamar másfelé sodorta az élet, és Mamó (Balázs Tibor) vette át a helyét, akit gyorsan befogadott és elfogadott a csapat.

Némi tapasztalattal, sok sikerélménnyel és nem kevés lelkesedéssel indult a Venus zenekar a második lemezt népszerűsítő koncertturnéjára. Az idő előrehaladtával a fiúk egyre több szerepet vállaltak a fellépések és más megjelenések szervezésében is, és a feladatot felmérve úgy döntöttek a jövőben megpróbálják menedzser nélkül élni a magyar zenekarok amúgy sem könnyű életét. Sikerült nekik. Sőt, vettek egy nagy levegőt és megígérték maguknak és a közönségnek, hogy ezentúl csak élőben játszanak. Ez is sikerült nekik. Rengeteg fellépési lehetőség, és több száz rajongó várta őket szerte az országban, klubokban, szabadtéri színpadokon, fesztiválokon - a második lemezről szintén sok dallam maradt meg a fülünkben: "Az elmúlt boldogság dala", "Hajt a vérem" és persze "A világ közepén". 2001 nyarán a zenekar a "Valami Amerika" című filmet ajándékozta meg egy igazi rockos nótával, a "Szép emlék"-kel, mely Stofi szerzeménye. A filmben az egész banda feltűnik egy fergeteges koncert közben. Ekkor még úgy tűnt, hogy ezt a sikersorozatot egy harmadik lemez koronázza majd…

2001 őszén Mörisz kilépett a zenekarból és feleségével együtt Amerikába utaztak, új életet kezdeni. Nem sokkal ezután Zsuzsa bejelentette, hogy szólóban kívánja folytatni énekesi pályafutását. A Venus utolsó koncertje (az eredeti felállásban, de már Mörisz nélkül) 2002. szeptember 28-án volt, Zalaegerszegen.

Minden sikerült nekik és mégsem sikerült semmi… vagy mégis… valami… Andi, Stofi és Eto nem adták fel. Hosszú csönd, kimondott és ki nem mondott gondolatok, aztán több átbeszélgetett viharos éjszaka után ismét megszületett a VENUS zenekar (s miután törött szárnya meggyógyul, talán újra mer repülni…).

Aki énekel: Kámán Andi. Aki gitározik: természetesen Stofi, és egy ismeretlen ismerős, Töpi. Aki basszusozik: természetesen Eto. Aki dobol: egy régi ismerős a Lazy Bonesból, Picure.

VI. Tavaly ősszel, miután a zenekar egykori énekese, frontembere új utakat választott és szólókarrierbe kezdett, úgy tűnt, hogy véget ér a Venus története. Három és fél év tündöklés után szétszéledt az a csapat zenész, aki egykor azt érezte: ahogy a barátságuk, úgy a közös zenélés is hosszú-hosszú évekre szól. Illetve azért akadt barátság, amelyik túlélte a szakmai zűröket… Andi, Stofi és Eto továbbra is összejártak, elmentek egy-egy koncertre, meghallgatták kedvenc lemezeiket, aztán, hónapokkal később előkerültek a hangszerek is. Úgy gondolták, leugranak a régi próbahelyre, "örömzenélni" - ami aztán annyi örömet és felszabadultságot hozott, hogy a több hónapi szomorúság és töprengés után pillanatok alatt megszületett bennük az újrakezdés gondolata.

Sok átzenélt délután, lázasan lelkes beszélgetésekkel teli éjszaka után meghívták maguk mellé régi jó barátjukat, Picure-t (Vellai Tamás), akivel még a Lazy Bones-ban zenéltek együtt. A dobos boldogan, és a régi lendülettel ült be a hangszer mögé. Sokat töprengtek a srácok azon is, hogy nagyon jó lenne egy másik gitáros is a zenekarba, végül Andinak eszébe jutott a 2001-es Queen Audiencia (a Queen zenekar emlékére adott koncert, melyen magyar énekesek és zenészek játszották a legendás dalokat), ahol megismerkedtek Töpivel, a magyar Queen klub vezetőjével. Töpi remek gitárosnak bizonyult már az Audiencián is a meghívás után a próbákon is megállta a helyét, sőt remekül kiegészítette a kis csapatot és a születő zenét.

Az "örömzenélések" alkalmával mindenki hozta a saját stílusának, hangszerének, elképzelésének megfelelő hangzást és zenei világot. A fiúk a gitárok és dobok megszólaltatásával, Andi pedig - természetesen - hangjával töltötte be a kis helyiséget. Lassan egyre biztosabbá vált, hogy Andi tökéletes énekese lesz az újjáalakuló zenekarnak. Erről épp Andit volt a legnehezebb meggyőzni, de a fiúk annyi bizalmat sugároztak felé, és a dalok valóban annyira bíztatóan szóltak, hogy Andi végül ráállt, és odaállt… a helyére. A Venus tehát két új taggal ismét próbálni kezdett - barátkozni egymással, együtt zenét szerezni, egy csapatként játszani… és próbált ismét bízni abban, hogy ez nem csak az ő örömüket szolgálja majd, hanem több száz zeneszerető fiatalét…

A születő dalokból lassan összeállt egy lemezre való. Kidolgozott és kidolgozatlan ötletek sora, finomítások, csiszolások, rengeteg örömteli munka előzte meg a nagylemez megjelenését, melynek különlegessége, hogy a zenekar szinte minden tagja szerzőként is szerepel rajta. 2003. őszén a megújult Venus zenekar harmadik nagylemeze, Kezdjük újra címmel látott napvilágot.

Tagok:

« bezár

Diszkográfia - Venus

A világ közepén (2000)
A világ közepén (2000)
Egy új érzés (1999)
Kezdjük újra (2004)

Venus elérhetőségei

Venus cikkek