Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

AD stúdio

Bibliográfia - AD stúdio

A.D. STUDIO
„Új idők új dalai”


Álmaimban Amerika – A rendszerváltás alaphangja

Az első fejezet
(1991-1992)

Magyarországon a kilencvenes évek elején volt egy mindenféle sztárallűrtől mentes, népszerű együttes, melyet A.D. Studio-nak hívtak, amely szinte a semmiből robbant be a köztudatba, és a rendszerváltás korának legsikeresebb popcsapata lett! A Goodwill Gyuri (dob, billentyűsök, szöveg) által még a 80-as években alapított csapat, amelyben gyerekkori barátjával, Földes Jimkóval (billentyűsök) zenélgetett, Auguszt Bárió (énekes, gitáros, dalszerző) 1987-es belépésével vált ismertté, majd elképesztően rövid idő alatt sikeressé, amit az albumaikért kapott arany-, platina-, sőt gyémántlemezek fémjeleztek. Az A.D. Studio slágerei – mint az Álmaimban Amerika, a Valami nagy szerelem, a Shakaspeare, vagy amit akartok, a Katona, vagy éppen a Mint a spagetti – ma is slágerek, olyan számok, amit anno mindenki ismert, énekelt és szeretett, s amelyekre még ma is jó érzés „tombolni”, összebújva szeretni, visszanézve elérzékenyülni, s melyeket az idő mára lassan klasszikusra csiszolt.

tovább »



Ma azt mondanánk, hihetetlenül szerencsés csillagzat alatt jött létre ez a találkozás! A közönség visszajelzéseiből hamar egyértelművé vált, hogy a felpörgött rendszerváltó hangulathoz az A.D. Studio Bárió–Goodwill szerzőpárosa, „az új időknek új dalaival”, minden eddiginél hitelesebben, „ütősebben” képes megjeleníteni a korérzést! Talán ezen impressziók miatt sem sikerült az A.D. Studio-t a mai napig sem egyetlen zenei műfajba sem besorolni. Dalaik, szövegelésük mindig a témához, s nem egy-egy irányzathoz hű!

A Magyar Rádió Petőfi adója és az akkoriban az első, félig német nyelvű kereskedelmi rádió kezdte lassacskán játszani az A.D. Studio első, utánozhatatlan dalait, és mindez, no meg a Pop-rock Fesztiválon 1991–ben elért szakmai- és közönségdíj azt eredményezte, hogy a csapat bemutatkozó albumát több mint 500.000 példányban vásárolta meg a közönség, ami ma szinte hihetetlen mennyiségnek tűnik. Az ezideig ismeretlen Auguszt Bárió – Goodwill Gyuri szerzőpáros dalai szinte észrevétlenül „bejelentkeztek”, s helyet követeltek maguknak a slágerlistákon, és a magyar pop-rock „örökzöldek” között! A dalok reveláló erővel hatottak a közönségre s a szakmára egyaránt! Az ő példájuk nyomán elképesztő zenekar-alapítási láz lett úrrá az országban, s az általuk képviselt stílus aprópénzre váltására, az újkori pop történetében először megjelentek az önjelölt menedzserek. A „szakmai” kíváncsiságot az A.D. Studio-val szemben felváltotta a lassú, de módszeres „média-kiszorítósdi”.

De a közönséget akkor nem lehetett leváltani!

Sokan várták a folytatást, és az A.D. Studio nem okozott csalódást. 1992-ben két lemezzel
– Shakespeare, vagy amit akartok, Revolver nélkül – is meglepték népes rajongótáborukat. Bulijaik teltházasak voltak. Az A.D. Studio havonta megrendezett klubjai a 60-as évek beat- hőskorszakának lelkes, életörömmel telített hangulatát hozták vissza, tömegeket vonzottak korhatár nélkül. De az emberi természet alapvetően nem változik! 1992 nyarára a jól fizetett konkurencia, amely sokkal nagyobb anyagi és kapcsolati tőkével bírt, az akkoriban „újrafelosztott” írott és elektronikus médiában kíméletlenül a perifériára szorította a saját útját járó A.D. Studio-t. Mai ésszel szinte felfoghatatlan az a mérhetetlen hit és türelem, amellyel ők, gyakorlatilag pénz és reklám nélkül, a közönség szeretetére hagyatkozva adtak ki, egy velük szemben akkoriban nyíltan ellenséges s korrupt médiavilágban, az 1992-es évben két albumot is. A dalok színvonalának és a közönségük fanatikus szeretetének köszönhetően mindkettő arany- és platinalemez lett, de a napi küzdelmek és megélhetési problémák felőrölték a csapatot, s a fiúk jó időre búcsút mondtak az akkor már „fékevesztett showbusiness-nek”. Az A.D. Studio inkább megtört, de nem állt be a sorba.



A.D. Studio: Most szeress!

A második fejezet
(1998-2000)

Mintha elnyelte volna a föld, úgy tűnt el a zenekar a hazai poppalettáról. Auguszt Bárió az évek alatt elismert rádiós-televíziós műsorvezető lett, más előadóknak írt zenét, festészettel foglalkozott, s útjára bocsátotta első szólólemezét. Goodwill Gyuri számos magyar popegyüttes szövegeit írta, televíziós szerkesztő-rendező, újságíró lett. Földes Jimko pedig operatőrként tevékenykedett. A polgári életben sem vallott tehát kudarcot a három fiú, de az évek múlásával a közös alkotás, a zenélés és a közönség egyre inkább hiányozni kezdett, s végül egy menedzser segítségével ismét egymásra talált az együttes. Gondolták, ha már „ők kezdték” meg a kilencvenes éveket, most ők is zárják rövidre!
Ahogyan más zenekarok búcsút vesznek, az A.D. Studio oly természetesen érkezett újra meg, egy a kornak tökéletesen megfelelő hangszer- és ritmusvilágba öltöztetett Best of… lemez formájában, 1998-ban, amely természetesen viharos gyorsasággal aranylemez lett!


Törvényszerű folytatás: Páratlan páros

Törvényszerű volt a folytatás, melyre így nem kevesebb, mint nyolc esztendőt kellett várni. Az új album 1999-tavaszán jelent meg Páratlan páros címmel. Ma már kész tényként kezeli mind a közönség, mind a szakmai világ, hogy ez a dal, s az ezt követő album ismét életet lehelt a már akkor a hanyatlás jeleit magán hordozó honi popzenébe. A Páratlan páros ismét valami nem szokványosat tett le az asztalra, az összes kereskedelmi rádiót meghódította, s mind a fővárosi, mind a meghatározó magyarországi rádiókban a játszási lista élére került, és hamarosan arany-, majd platinalemez lett. Az album külön érdekessége, hogy a dalok nagy része élőben került fel a korongra, melynek borítóján Auguszt Bárió festménye látható és a szövegíró Goodwill gondolatai olvashatók a bennünket körülvevő világról. Mai ésszel szinte felfoghatatlan, hogyan volt bennük ismét annyi hit és türelem, hogy gyakorlatilag pénz és reklám nélkül, csak a közönség szeretetében bízva adják ki ezt a lemezt is! Így egy újabb rekordot mondhatnak magukénak: Magyarországon rajtuk kívül még senkinek sem sikerült így továbbvinni, sőt felülmúlni az egykori sikereket! A Bárió–Goodwill szerzőpáros ismét bizonyított. És a java még hátravolt…


A.D. Studio: Aranykor
A Nap szerelmese

Az újabb szakmai- és minden előzetes várakozást felülmúló közönségsiker egy vadonatúj, minden eddiginél kiforrottabb, egységesebb album megírására ösztönözte az A.D Studio-t, amely A Nap szerelmese címmel került a boltokba 1999 őszén. Tehát az A.D. Studio valójában ismét két lemezt adott ki egy évben. S hogy a „mennyiség”, bizonyos egyéniségeknél, nem feltétlenül megy a minőség rovására, azt az albumról kimásolt első „kislemez”, a Nyári eső c. dal mindent elsöprő sikere jól példázza! Az A.D. Studio csaknem 12 év után nem csak a közönségnél, amely újra és újra a szívébe zárta ezt a minden sztárallűrtől mentes zenekart, de a szakmánál is ”befutott”, de ez akkor már gyaníthatóan a fiúkat érdekelte a legkevésbé! A következő maxin kibocsátott Megígért csók c. lassú daluk „bölcs hangütése” jelezte a változást a szerzők lelkiállapotában. A Nap szerelmese című lemez hamisítatlan A.D. Studio felvételeket tartalmaz, kiegészítve az énekes-dalszerző, Auguszt Bárió zongorajátékával, és a szövegíró Goodwill egy-egy versével, amelyeket neves színművészek – Jordán Tamás, Gáti Oszkár, Bács Ferenc – adtak elő megrendítő, mély, igaz emberséggel. A dalok életörömről és mély, megélt szeretetről vallanak – titokzatos mélységet és magasságot kutatnak és tárnak fel, a popzene és a kor határain áttörő hittel.

Ismét törvényszerű lett volna a folytatás, de…

Tizenkét év közös zenélés, és szerzői munka után, közel 1 millió (!) eladott lemezzel a hátuk mögött 2000-ben bejelentették: nincs tovább, jelenleg képtelenek folytatni együtt a közös munkát! Az A.D. Studio alkotóközössége „megkezdte” – pályafutása során immáron másodszor – minden magyarázat nélküli „mélyalvását” a következő „slágerébredésig”! Magyarázat a döntésre lehet 1000+1, de a lényegen semmilyen álokoskodás nem változtat.
Bármikor is térnek vissza, az pont a megfelelő pillanat és alkalom lesz arra, hogy az új időknek új dalaival ismét felpörgessék, vagy elringassák unalmas hétköznapjainkat!
Egy biztos, az A.D. Studio alkotócsoport (ahogy manapság önmagukat nevezik) számára a lelkünkben, s a slágerlisták csúcsán is mindig lesz egy hely, ahol újra „kipihenhetik az alkotásmentes időket”…


Mindannyiunk örömére: 2007

A.D. Studio: Hét év – Egyetlen perc!
Az alkotóközösség újra itthon

2006 őszén Szűts László producernek volt egy elképzelése arról, hogyan bírhatná rá az A.D. Studio-t, s az ismert szerzőpárost, Auguszt Báriót és Goodwill-t a folytatásra, egy közös, új A.D. Studio album megírására. Mivel a két szerző nem távolodott el a popzene világától, sőt más zenekarok munkáiban tevékenyen közreműködtek, mindkettőjüknek egyéni megbízást adott egy „új popzenekar” albumának elkészítésére. Az ötlet bevált, a zeneszerző Auguszt Bárió által akkor még csak angol nyelven elkészített új dalokat a briliáns csínytevés érdekében újraénekeltette, s a szövegíró Goodwill, megírta hozzá a magyar dalszövegeket. 2006 decemberében a két szerzőt külön-külön meghívta az „új popzenekar” sajtótájékoztatóval egybekötött lemezbemutatójára, amelyen a zenekar harmadik tagja, Jimkó is részt vett. Az első meglepődést és a csendet rövidesen a kíváncsiság, s az új A.D. Studio szerzemények „elemzése” váltotta fel. Megtört a jég! S ezzel az A.D. Studio Egyetlen perc című új albumának megjelenése elöl minden akadály elhárult! Változás csak a zenekar színpadi megjelenését érinti, hiszen sem Jimkó, sem az alapító Goodwill nem szeretne már 2007-ben a színpadra állni. Ahogy ők megfogalmazták: „Bocsássa meg nekünk a világ, hogy az A.D. Studio-t, szívvel-lélekkel, úgy, ahogy ezt a közönség tőlünk megszokta, ma úgy tudjuk a leghitelesebben felvállalni, hogy a színpadon 2007-ben Bárió adja át mindhármunk, az A.D. Studio alkotóközösség minden érzését! A dalok és a közönség a fontos, a többi csak úri huncutság, csak közjáték!”

Hölgyeim és Uraim, íme A Zenekar (!), amely számtalan elismerés, arany-, platina-, sőt gyémántlemez után is az Önök szórakoztatását, s nem az Önökkel való szórakozást tartja a legfontosabbnak! Nyugodtan dőljenek hátra, a visszaszámlálás elkezdődött… már csak Egyetlen perc…és A.D. Studio!

« bezár

Diszkográfia - AD stúdio

No. 1 Hits (2002)
Spirit Dance /remixek/ (2001)
A Nap szerelmese (1999-2000)
Páratlan páros (1999)
Most szeress – Best of… (1998)
Revolver nélkül (1992)
Shakespeare, vagy amit akartok (1992)
Álmaimban Amerika (1991