Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Botos Eszter

Bibliográfia - Botos Eszter

Sokan talán már hiányolták is Esztert, hiszen amikor 98-ban - 19 évesen - megnyerte a Kifutó döntőjét joggal várhatta bárki, hogy hamarosan találkozhat a nagylemezével a boltokban.
A No Doubt együttes nagysikerű „Don’t speak” c. dalát éneklő fiatal lány lenyűgözte hangjával mind a zsűrit, mind pedig a műsort figyelemmel követő közönséget.1999-ben megjelent egy dala a „Befutók a Kifutón” c. albumon és fellépett a TV által is közvetített Elite Model Look versenyen.

tovább »


Az azóta eltelt idő a saját stílus - az Eszterhez igazán illő hang - megtalálásával telt és lassan kezdett kialakulni a kép, mely most Önök elé tárul. A Kifutó mezőnyébe szülei rábeszélésére nevezett be, egyébként ők azok, akik gyermekkora óta támogatják énekesi törekvéseit. Zenész édesapja hatására 8 évesen iratkozott be zongora- és énektanárhoz, ahol már akkoriban eldöntötte, hogy énekes szeretne lenni. Az alapok megtanulása után magántanárnál tanult tovább énekelni, alávetve mindent a zene szeretetének. Az első színpadi fellépésére 16 éves korában került sor és a közönség tapsa bizonyította, hogy jó úton halad és érdemes volt annyit áldozni a sikerért. A színpad azóta is nagyon vonzza, vallja, hogy élete a zene, és a Kifutó- beli siker csak az első - noha igen fontos - mérföldköve pályájának.
A 2000. novemberében Mire várunk még ? címmel megjelent debütáló albuma, melynek előfutáraként, annak címadó dalából, még szeptemberben elkészült az első maxi. A dal mind a közönség, mind a rádiók körében nagyon hamar népszerűvé vált, és rövid idő alatt a játszási listák élvonalába került. Az albumról 2001. tavaszán elkészült a második single: a Híd a folyón május elején került a boltokba.

« bezár

Diszkográfia - Botos Eszter

Mire várunk még (2002)