Freshfabrik
Bibliográfia - Freshfabrik
Az együttes tagjai:Horváth István - ének
Barabás Béla - gitár
Szabó András - dob
Kovács Levente - basszusgitár és programming
Koncz Mátyás - gitár
A FreshFabrik zenekar 1994-ben alakult, majd ugyanebben az évben mutatkozott be a Petőfi Csarnokban a RUN DMC vendégeként.
Ez az első fellépés segítette hozzá a zenekart az első lemezszerződés megkötéséhez, amelynek eredményeként 1994-ben megjelent Certificado című anyaguk a HMK Music gondozásában.
Az elkövetkező két évben a zenekar hazai koncertsorozatokat bonyolított le, miközben külföldön is - Jugoszláviában háromszor, Olasz- és Németországban kétszer - turnéztak.
1997-ben vált aktuálissá a zenekar második albumának elkészítése.
Olyan kiadó után nézett a csapat, amelynek módjában állt nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi piacra is eljuttatni a megjelenő anyagot.
Kézenfekvő volt egy multinaciolális cég, a Warner Music Hungary label-jének, a 1G Records-nak megkeresése.
A bemutatott anyag tetszett a Kiadónak, a szerződés megköttetett, majd 1997-ben a boltokba került a Nerve című album.
A FreshFabrik ezzel a lemezzel megalapozta hazai hírnevét és az egyik legkeresettebb hazai koncertzenekar lett: az 1998-es év minden jelentős, könnyűzenei fesztiválján részt vett, és a hazai szintéren meghatározóvá vált.
A FreshFabrik azon kevés rockzenét játszó zenekarok egyike, akit a média is elfogad: klipjeik a TV csatornákon naponta láthatók, zenei műsorok szívesen látott vendégei.
A zenekar történetében meghatározó volt a 2000. év.
1999. őszén-telén lebonyolított sikeres ausztráliai turné eredményeként, a Warner Music Ausztrália 2000. januárjában megjelentette a Nerve albumot.
Az országos média (TV-k, szaklapok) készítettek interjút a zenekarral, a Nerve felkerült több kereskedelmi rádió ajánlati listájára.
2000-ben kezte meg az együttes a harmadik albumának a Drive My Hand-nek a munkálatait.
Az album elkészítése olyan profi szakemberek segítségével zajlott, mint Mr. Colson, aki hangmérnökként dolgozott már együtt Skunk Anansie-vel, a Smashing Pumpkins-szal és a Walt Mink együttessel.
Az album masterizálása is külföldi stúdióhoz kötődik: a New York-i Classic Sound Studio végezte el ezeket a munkálatokat Scott Hull segítségével.
A munka eredményeként egy igazán magas színvonalon elkészített lemez jelent meg 2000. őszén, Drive My Hand címmel.
A lemez első slágere a "Lamentation" című szám hamar elnyerte mind a szakmabeliek mind a rajongók tetszését.
2000. nyarán még a "Drive My Hand" album megjelenése előtt a nagyszínpadon léptek fel a Pepsi Szigeten olyan zenekarok előzenekaraként mint a Bad Religion és a Bloodhound Gang.
2001. március 8-án a FreshFabrik igazi elimerésben részesült: megnyerték az Arany-Zsiráf Díjat a legjobb magyar modern rock kategóriában.
Ezzel bizonyították a szakma előtt is, hogy a “Drive My Hand” albummal igazán korszakalkotó művet hozak létre.
A sikerek ezután még tovább folytatódtak: 2001. június 12-én Csehországban megjelent a “Drive My Hand” album.
Az zenekar egyhetes promóciós körúton vett részt Prágában.
Egyhetes ottartózkodásuk fénypontjaként 2001. június 12-én az AC/DC előzenekaraként léptek fel a prágai Strahov Stadionban, 35.000 néző előtt.
A cseh közönség szeretettel fogadta a FreshFabrik-et, akik kiemelkedően jó teljesítményt nyújtottak, ezzel méginkább alátámasztva jogosultságukat arra, hogy egy ilyen rangos eseményen fellépjenek.
Imádom a music.hu-t!
Koncert & party beszámolók
Royal Fest - Egy királyi este a Barba Negrában!
Május 11-én szombaton a Rock és Metal zene templomává alakul a budapesti Barba Negra Music Club! Öt ..
Különlegesek zenei koncertek mozivásznon!
Három különleges este, három különleges koncert. Ismét olyan egyedülálló zenei élményt hoznak ..
Multitehetségek Kanadából a Youtube hátán
Ha azt mondom, az egy négyzetméterre eső zenei tehetség, hangszerhez-értés, hangterjedelem ebben a b..
Hírek
Listamustra 2013/23
Már egy hét alatt is sok minden változhat zenei berkekben. Egy hete még csak sejtettük, most százszá..
Különleges produkció a Viva Cometen
Idén nemcsak a Comet gála fellépői, de jelöltjei között is tudhattuk a múlt évben berobbant Majka, C..
Listamustra 2013/22
Mindent elsöprő Daft Punk-siker. A francia duó a Get Lucky című szerzeménnyel tökéletesen megalapozt..
Interjúk
Túlvilági álom – Cipő emlékére
Múlt héten, szerdán debütált a YouTube-on a Túlvilági álom videoklipje. A dalt korábban a videomegos..
Három a nagylány – A.K.T.-interjú
Színészlemez? Nem újdonság. Nőcikből álló trió? Ilyen is volt már. Ám egy színésznők alkotta, cseppe..
Depresszió-interjú
Azt nem állíthatja senki, hogy a Depresszió zenekar tagjai unatkoznánk, hiszen januártól decemberig ..
Lemezajánlók
Bruce Springsteen: Collection 1973–2012 (Columbia/Sony Music)
Amerika nemzeti hőse, élő legenda, vagy ahogy zenészkörökben hívják: a Főnök. Bár az újvilág legrang..
Joe Satriani: Unstoppable Momentum (Epic/Sony Music)
Meglepő volna, ha a 15-ször Grammy-re jelölt, de arany gramofonnal egyszer sem jutalmazott gitárvirt..
Zaz: Recto Verso (Play On/Sony Music)
Vigyázat, nagyon francia! Zaz, azaz Isabelle Geffroy első korongja gyémántlemez lett szülőhazájában,..
est.hu buliajánlók
Jahfar, Dermot »
Kik: Jahfar, Dermot
Hol: Budapest, Akvárium Klub »
Mikor: 2013. 06. 20. 16:00
A nagy ivászat estje »
Kik: DJ Apesz, DJ Markovich, DJ Paul, DJ Lu-Yi, BanDJ
Hol: Budapest, Morrison's 2 »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:00
Decentralizált Pálmafák - Wath's My Age Again Klub »
Kik: Wats My Age Again, Panamerica DJ-set, Pálmafák DJ-set
Hol: Budapest, Fogasház és Kert »
Mikor: 2013. 06. 20. 18:00
100% Party »
Kik: DJ Szecsei, Paulerio Massimo
Hol: Budapest, Morrison's Liget »
Mikor: 2013. 06. 20. 19:00
A nagy ivászat estje »
Kik: BanDJ, DJ Markovich
Hol: Budapest, Morrison's Opera »
Mikor: 2013. 06. 20. 19:00
Run Over Dogs »
Kik: Run Over Dogs
Hol: Orfű, Panoráma Camping »
Mikor: 2013. 06. 20. 16:00
Monyo Project »
Kik: Monyo Project
Hol: Debrecen, Vekeri-tavi Ifjúsági Tábor »
Mikor: 2013. 06. 20. 16:00
Anez »
Kik: Anez
Hol: Orfű, Panoráma Camping »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:00
ZPZ »
Kik: ZPZ
Hol: Orfű, Panoráma Camping »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:00
Muri Enikő »
Kik: Muri Enikő
Hol: Debrecen, Vekeri-tavi Ifjúsági Tábor »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:35


Jazz
Mind1ik
Egykori zenésztársaival együtt ünnepli 15 éves jubileumát a Fresh Fabrik. A zenekar március 29-én a Petőfi Csarnok színpadán eleveníti fel történetének legjobb szerzeményeit. A régi tagok közül jó páran tiszteletüket teszik e jeles estén.
Az elmúlt hetekben egy friss, elsőre pletykának tűnő hír látott napvilágot az interneten, miszerint ..






