Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Eric Clapton

Bibliográfia - Eric Clapton

Eric Clapton 1945. március 30.-án született Ripley-ben. A Slowhand művésznéven ismert gitáros, énekes, zeneszerző első hangszerét, egy akusztikus gitárt 13 évesen kapta ajándékba. Öt évvel később már megalapította első együttesét a Roostert. A zenekar nem volt hosszú életű, hiszen egy év múlva Clapton már a legendás Yardbirds-ben játszott, ahol együtt zenélt a 60’-as évek Angliájának három nagy gitárosa: Eric Clapton, Jeff Beck és Jimmy Page. Itt sem töltött el hosszú időt Clapton, távozott John Mayall Bluesbreakers-ébe, hogy a mestertől tanulva tovább csiszolja technikáját. 1966-ban Jack Bruce és Ginger Baker társaságában megalapította az újabb szupercsapatot, melynek neve: Cream. A csapat hamarosan a 60’-as évek legkedveltebb rocktriója lett, és ez a zenekar már igazi sikereket hozott Clapton számára. Ez idő tájt már egyre több olyan házfal volt Angliában, amelyet a „Clapton is God” felirat díszített a közrendfenntartók nem kis bosszúságára.

tovább »


Majd újabb zenekarok következtek: Blind Faith, Delaney and Bonnie & Friends, Derek And The Dominos. Ebben az időszakban született meg egyik leghíresebb dala is, a Layla, amit George Harrison feleségének írt hódolata jeléül (később egyébként a hölgy Eric Clapton felesége lett).
A 70-es évek igazán kiemelkedőek voltak Clapton karrierjében: számos dala felkerült a Top listákra, az 1977-ben megjelent „Slowhand” című albuma – melyen a „Lay Down Sally” című dal is szerepelt – tripla-platina lemez lett és ezzel megkezdődött a művész sikerességét és népszerűségét híven tükröző arany- és platinalemez áradat, mely mind a mai napig tart.
Backless (1978), Just One Night (1980), Another Ticket (1981), Money And Cigarettes (1983), Behind The Sun (1985), August (1986). Crossroads (1988) – 73 felvétel addigi pályafutása minden időszakából, mely jól összefoglalja és egyben lezárja Clapton egy korszakát.
1989-ben megjelent a „Journeyman”, melynek „Bad Love” című daláért Clapton Grammy-díjat is kapott.
1991 – „24 Nights”, melyet a londoni Royal Albert Hallban vettek fel és olyan vendégek szerepeltek rajta, mint Phil Collins, Buddy Guy, Jimmie Vaughan, Robert Cray.
Clapton karrierjének újabb csúcspontját jelentette az 1992-es év, amikor megjelent a Rush című film zenéje, melynek betétdaláért („Tears In Heaven”) ismét Grammy-díjat nyert. A sikert sajnos beárnyékolta az a magánéleti katasztrófasorozat, amely Clapton életét oly tragikussá teszi. Már gyerekkorától kezdve számos magánéleti problémával kellett szembenéznie (családi problémáktól kezdve az alkohol és kábítószerfüggőségig), de a szerencsétlenségek sajnos életének állandó kísérői maradtak. A 90-es évek kezdetén meghalt kislánya, repülőszerencsétlenségben meghalt gyerekkori barátja Stevie Ray Vaughan, majd fiát, Conort veszítette el, aki kizuhant egy new yorki toronyház ablakából. Az ő emlékére született a „Tears In Heaven” című dal.
A magánéleti tragédiák ellenére - vagy talán éppen ezért - Clapton tovább zenélt, és nagyszerű dalokat, lemezeket alkotott.
Unplugged lemeze 15 millió példányban kelt el a világon és megjelenésének évében 6 Grammy-díjjal jutalmazták Claptont. Majd következett a „From The Cradle” 1994-ben, majd a „Pilgrim” 1998-ban. 1999-ben megjelent a legnagyobb dalokat tartalmazó válogatáslemez „Chronicles” címmel, 2000-ben pedig B.B. Kinggel közös lemeze, a „Riding With The King”.
Akárcsak egész pályafutása, legújabb lemeze, a „Reptile” is jól tükrözi emberi és művészi nagyságát, hogy mennyire képes mindig megújulni, újjászületni, és mennyire tudja követni az élet változásait.

« bezár

Diszkográfia - Eric Clapton

1966 Fresh Cream
1967 Disraeli Gears
1968 Wheels Of Fire
1969 Blind Faith
1969 Goodbye
1970 Eric Clapton
1970 Layla & Assorted Love Songs
1970 Live Cream Vol.1
1972 Live Cream Vol.2
1973 Eric Clapton’s Rainbow Concert
1973 Derek & The Dominos in Concert
1974 461 Ocean Boulevard
1975 E.C. Was Here
1975 There’s One in Every Crowd
1976 No Reason To Cry
1977 Slowhand
1978 Backless
1980 Just One Night
1981 Another Ticket
1983 Strange Brew – The Very Best Of Cream
1983 Time Pieces: Best of Eric Clapton

tovább »


1983 Money And Cigarettes
1985 Time Pieces II: Live In The Seventies
1985 Behind The Sun
1986 August
1988 Crossroads
1989 Journeyman
1990 The Layla Sessions
1991 24 Nights
1992 Unplugged
1994 From The Cradle
1994 Live At The Fillmore
1995 Very Best of Cream
1995 Eric Clapton’s Rainbow Concert - Expanded
1995 Cream of Eric Clapton
1996 Crossroads 2: Live in The Seventies
1997 Those Were The Days
1998 Pilgrim
1999 The Secret Sessions
1999 Blues
1999 Chronicles
2000 Ridi ng With The King
2001 Reptile

Válogatáslemezek / Filmzenék:
1975 Tommy Soundtrack
1991 I Shall Be Released: The Songs Of Bob Dylan
1991 Rush
1991 Two Rooms: Celebrating The Songs Of Elton John And Bernie Taupin
1992 Wayne’s World
1992 Classic Rock Box: Celebrating 25 Years Of WNEW-FM
1993 Stone Free: A Tribute To Jimi Hendrix
1993 Bob Dylan 30th Anniversary Concert Celebration
1994 A Tribute To Curtis Mayfield
1996 Phenomenon
1996 Tribut e To Stevie Ray Vaughn
1997 Diana, Princess Of Wales: Tribute
1998 City Of Angels
1999 1999 Grammy Nominees: Mainstream
1999 Runaway Bride
1999 Saturday Night Live: The Musical Performances
1999 A Very Special Christmas Live

« bezár