Kispál és a Borz
Bibliográfia - Kispál és a Borz
A Kispál és a Borz zenekar 1987 augusztusában alakult a következő tagokkal: Kispál András (gitár), Lovasi András (gitár,ének), Bräutigam Gábor (dob), Ózdi Rezső (basszusgitár). Az együttes 1987 december 10-én tartotta első koncertjét a JPTE Tanárképző Karának a klubjában, az azóta legendává nemesedett Szenes klubban. 1988-ban az egyetem berkein belül játszott a zenekar nagy sikerrel. A következő évben Ózdi Rezső kivált a zenekarból, helyére nem vettek be senkit, azóta Lovasi András basszusgitározik. A zenekar trió formációban dolgozott tovább. A Kispál és a Borz ez évben kezdett el Pécsen kívül koncertezni, miután a városban már jelentős közönségtáborra tettek szert. Ekkor jelent meg első demójuk "Tökéletes helyettes 50 percig" címmel, amit elsősorban helyben terjesztettek.1990-ben körülbelül 150 koncertet adott a zenekar, illetve felvette első lemezét. A Kispál és a Borz ekkor már népszerű koncertegyüttes. 1991-ben megjelent a "Naphoz Holddal" című lemez, amellyel a zenekar úgynevezett alternatív körökben általánosan ismertté vált. Egy év múlva újabb album a rajongók legnagyobb örömére: "Föld, kaland, ilyesmi" címmel.
1993-ban új kiadóhoz, a Rózsa Recordshoz szerződtek, s természetesen itt is kiadtak egy új albumot, melynek címe: "Ágy, asztal, TV". Ezen album megjelenését teltházas koncertek követték a Petőfi Csarnokban és országszerte. 1994-ben ismét kiadót váltottak: a PolyGrammal írtak alá szerződést. Nyár végén vették fel a "Sika, kasza, léc" című albumot, melyért eMeRton díjat nyertek később. Felléptek a Diákszigeten, ahol a 30.000 fős közönség láttán felmerül a kérdés, miszerint valóban alternatív zenekar-e a Kispál és a Borz. Az aktív koncertezés mellett (több mint 100 koncert évente), Pécsett színházi előadásokban is részt vettek, azok zenéjét írták és szerepet is vállaltak.
1996 február 9-én nagysikerű unplugged koncertet adott a zenekar a Fővárosi Nagycirkuszban. Itt lehetett először hozzájutni az együttes új lemezéhez, melynek címe "Ül". Az új lemez a MAHASZ eladási statisztikája alapján Aranyzsiráf díjat kapott, mint "Az év rockalbuma", és az eMeRton díjat is neki ítélték a szaksajtó képviselői. Később az unplugged-ról készült felvételt a Duna TV sugározta.
A koncert után Bräutigam dobos távozott a zenekarból, helyét a No-ból és a Codaból ismert Tóth Zoltán (Csülök) vette át. A lemezbemutató óta a zenekar élő produkcióiban két vendégzenész - Dióssy D. Ákos (billentyűs hangszerek, vokál), Vittay Ferenc (gitár, vokál) is részt vett. A Polygram kiadó a sikereket látva ismételten szerződési ajánlatot tett - több más kiadó mellett - újabb négy önálló lemez elkészítésére, s ezt a zenekar elfogadta.
Az 1997-es év további sikereket hozott. A "Csinibaba" című mozifilm zenéjének elkészítése még szélesebb körben tette ismertté a zenekar nevét, s a CD-n megjelent filmzene azóta már platinalemez lett, ezt később a szakma Arany Zsiráf díjjal jutalmazta. A lemezen szereplő "Kicsit szomorkás" című feldolgozás, mint az 1997-es év legsikeresebb dala a Magyar Jogvédő hivatal Huszka Jenő díját kapta.
Közben elkészült a hatodik önálló nagylemez is "Bálnák, ki a partra" címmel. A zenekar a legtöbbet eladott rocklemez kategóriában is megkapta az Arany Zsiráf díjat, melynek gálaműsorát 120.000 néző tekintette meg a Felvonulás téren, s a felvételt a MTV 1-es csatornája is műsorára tűzte.
Ugyanerre az évre esett a zenekar megalakulásának 10. évfordulója, melyet két koncerttel is megünnepeltek. Az első nagyszabású koncertjük szülővárosukban, Pécsett került megrendezésre október 11-én a JPTE klubjában. Az est folyamán újra láthattunk mindenkit a színpadon, aki fontos szerepet töltött be a zenekar eddigi életében. A koncertet követően a zenekar stúdióba vonult, hogy befejezze a rajongók által oly régóta várt koncertlemezének utómunkálatait, melynek címe "Happy Borzday".
Diszkográfia - Kispál és a Borz
Holdfényexpressz (1998)Bálnák, ki a partra (1997)
Happy borzday (1997)
Ül (1996)
Sika, kasza, léc (1994)
Ágy, asztal, TV (1993)
Föld, kaland, ilyesmi... (1992)
Naphoz Holddal (1991)
Tökéletes helyettes 50 percig (1989)
Kispál és a Borz cikkek
Őszi Kispál turné
A hónap utolsó napján, pénteken Pécsett ad koncertet őszi turnéja keretein belül a Kispál és a Borz.
KISPÁL ÉS A BORZ A DANTÉBAN
PÉCS, Dante Kert, csendes ülős Kispál és a Borz koncert JÚNIUS 28-án, esőnap június 29.
Imádom a music.hu-t!
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Hangszer, énekes, kiadó nélkül a Spotifyon: egy laptopos AI-kísérlet, ami valóra vált
Az AI-alapú zenekészítés sosem volt ennyire közel a hétköznapokhoz. Egy magyar vállalkozó–hobbizenés..
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..


Jazz
Mind1ik
A közelmúltig nem értettem a fanatikus rajongókat. Így azt sem, egyesek miért tragikusan fogják fel, ha egy zenekar feloszlik, vagy az előadó elbúcsúzik a közönségtől. Új dalok ugyan a jövőben nem készülnek, de a repertoár megmarad, az bármikor meghallgatható. Nevettem, amikor tinilányok megsiratták a szétszéledő fiúcsapatot, furcsállottam, amikor meglett emberek könnyes szemmel konstatálták kedvencük pályafutásának végét.
November 24-én legalább két tucat város mozijaiban azonos időpontban, 19 órától vetítik a Kispál és ..
Ma este 8 órakor kezd - utoljára ebben a formában - a zenekar, hisz’ 11-kor véget kell érnie a majd’..
Magyarország egyik legemblematikusabb frontemberével, a Kossuth-díjas rock ikonnal, a Kispál és a Bo..
Meghatározatlan időre beszünteti tevékenységét a több mint 20 éves múltra visszatekintő Kispál és a ..
Rendhagyó módon emlékezett meg a 22. születésnapjáról a pécsi zenekar: megjelentette a 20 éves jubil..
Az idén 20 éves Kispál és a Borz az elmúlt hetekben az egész országot átívelő turnét tartott, mely a..
A Kispál és a Borz évek óta húzódó feloszlásközeli állapota Csipkerózsika történetét juttatja az esz..
Elindult a nagy visszaszámlálás. A 20. születésnapját idén, az év végén ünneplő Kispál és a Borz kon..
Ha nem is hosszú távra, de jó pár koncert erejéig újból eredeti felállásban koncertezik a Kispál és ..
A hazai alternatív-zenei vonal két üstököse ad koncertet, egymást követő napokon, amire akár közös b..
Deus ex Machina termett ott a Hiperkarma koncerten, miközben fanyalogva bele ment pár közös fotókba ..
Immár hagyományszerűen, tanévzáró-nyárindító bulival várja rajongóit a Kispál és a Borz, a PeCsa sza..
Már azt hittük, sohasem lesz folytatása, de mégis! Harmadik részéhez érkezett a Kispál Antológia kon..
Az elmúlt év spleen-es, melankólikus, ritka, és nem mindig tutira sikeredetett Kispál koncertjei meg..
Igen rég volt már példa arra, hogy a melodikusabb dallamokat kedvelő Kispál hallgatók is teljes zene..
A május 15-i PECSÁ-ban megrendezett Kispál és a Borz koncert kapcsán Lovasi Andrással a zenekar ének..
A közel 17 éve alakult Kispál és a Borz, már-már hagyományteremtő nyárváró koncertet ad május 15-én ..
Az elkövetkezendő három hétben várhatóan öt városban lép fel a Kispál és a Borz, így többek között S..
Kispál és Lovasi visszapörgeti az idő kerekét a ’90-es évekbe abba a korba mikor alternatív zene még..
A Kispál és a Borz zenekart december 13-án, tizennegyedik(!) alkalommal hallhatja a közönség az immá..
Tizennegyedik alkalommal, idén december 13-án hallhatja a közönség a Kispál és a Borz zenekart az im..
Az április 4-i Kispál koncert előtt találkoztam Mike Zweckerrel, akivel néhány annabarbi dal meghall..
Három év után elkészült a Kispál és a Borz legújabb nagylemeze. A Velőrózsák hömpölygő, lassabb, a 7..
Ma a Duna Televízióban, 20 órai kezdettel „15 éves a Kispál és a Borz” címen láthatjuk a december 7-..
A 15. születésnapját ünneplő együttes honlapján nemrégiben hirdette meg a pályázatot, melynek alapöt..
A ködös decemberi éjszakában több ezres tömeg választotta a jubileumi koncertet esti szórakozásának ..
2002. 11. 16. Pécs, Egyetemi Klub --- Rendesen kiéheztette a közönséget a Kispál és a Borz, mivel a ..
December 7.-én, a szokásos téli koncerttel ünnepli a Kispál a 15. születésnapját. Ezen jeles esemény..




















































