Bíborszél
Bibliográfia - Bíborszél
1989 - Miskolcon megalakul a Bíborszél nev zenekar, amely a különböz amatr fesztiválokon, pályázatokon rendre az élen végez, fiatal, lendületes szövegvilágában elgondolkodtatóan igényes zenéjével.1991-ben megnyerik az AB Popfesztivált és ez végre lemezmegjelenést, valamint országos ismertséget hoz a csapatnak.
Sajnos a kötelez katonai szolgálat és a nem megfelel kiadói háttér a zenekar sikereit túlontúl lecsendesítette és az új produkcióra egészen 2001-ig kellett várni .
A visszatérés azonban nagyon is ígéretesnek tnik, hiszen a három fiú (Fábián Zsolt, Farkas Péter, Jurás D.), egy kiforrott, igényes, ám mégis slágergyanús kiváló anyaggal jelentkezett, amelyben az elmúlt években felgyülemlett energia, a szép szövegek és a modern zenei ötletek, hangszerelések egyaránt megtalálhatók.
A dalok a jó értelemben vett popdalok, amelyek azon kívül, hogy azonnal dúdolhatók, el is gondolkoztatnak, akár a rádióban, akár fejhallgatóval otthon hallgatja az ember.
Visszafogott, ám mégis dinamikus hangzásuk, az egyéni énekhang és az izgalmas szövegek teszik
a Bíborszél visszatér anyagát hitelessé és nagyon szimpatikussá.
Név: Jurás Károly
Szül.: Miskolc, 1969.09.28.
Családi áll.: Ns
Horoszkóp: Mérleg
Kedvenc zenekarok:Aha,Genesis
Énekes:Phil Collins,Sting,Robbie Williams Énekesn:Kylie Minoque,Madonna, Film:Ponyvaregény, Van,aki forrón szereti, Boeing,Boeing,Rettenthetetlen
Sorozat: Vissza a jövbe, Rémrendes család, Indiana Jones
Színész: Michael Douglas,Tony Curtis,Harrison Ford,Sean Connery,Mel Gibson
Színészn:Jodie Foster
Író:Robert Merle,Druon,Verne
Könyv:Francia história/Merle/,A Gyrük Ura/Tolkien/ Étel: muszaka, görög ételek, sajtok
Édesség: bahlava Ital: gyümölcslevek, gyömbér
Sport: majdnem minden
Hobby:zene,olvasás,díszhalak
Auto:Opel Zafira, Seat Alhambra
Szín:kék
Név: Farkas Péter
Szül.: Miskolc, 1969.09.23.
Családi áll.: Ns
Gyerek: Petra, szül.: 1992.11.04.
Horoszkóp: Szz ( nem különösebben foglalkoztat )
Kedvenc zenekarok: The Cure, The Smiths, Depeche Mode, Corrs,
Énekes: Robert Smith ( The Cure ), Fábián Zsolt ( Bíborszél )
Énekesn: Alanis Morisette, Enya, Madonna, Andrea Corr
Film: Schindler listája, Összeomlás, A játszma Sorozat: nem nézek
Színész: Ralph Fines, Michael Douglas, Tom Hanks, Nicolas Cage
Színészn: Rosanna Arquette
Étel: olasz konyha
Édesség: palacsinta, meggyes rétes
Ital: félszáraz vörös bor Sör: Coronita
Üdítital: narancs juice
Sport: Foci, majdnem minden Csapat: Diósgyr
Hobby: család, foci, zene, sport
Auto: VW bogár
Szín: bordó, fehér,kék, fekete,
Név: Fábián Zsolt
Szül.: Miskolc, 1971 június 3
Családi áll.: Ns
Gyerek: Réka, szül.: '00.07.20
Horoszkóp: Ikrek ( nem különösebben foglalkoztat )
Kedvenc zenekarok: Marillion, Simply Red, Simple Minds, Corrs, Sting, Savage Garden, U2
Énekes: Steve Hogarth ( Marillion ), Szolnoki Péter ( Bon-Bon )
Énekesn: Madonna, Kylie Minogue!!!
Film: Ponyvaregény, Összeomlás, A játszma Sorozat: Rém rendes család
Színész: Michael Douglas
Színészn: Rebecca de Mornay
Étel: töltött káposzta ( mamám féle )
Édesség: mama sütikéi
Ital: Dr. Zwack Sör, Coronita Üdítital, Színészfröccs ( 2dl szódavíz, 1dl csapvíz )
Sport: Foci, majdnem minden Csapat: Diósgyr
Hobby: távirányító
Auto: Mercedes SLR
Szín: bordó, kék, fekete, szürke
Diszkográfia - Bíborszél
BÍBORSZÉL - Várlak NagylemezBÍBORSZÉL - Furcsa Évek
Bíborszél cikkek
Imádom a music.hu-t!
Koncert & party beszámolók
![Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23115_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
![Ákos koncert – a legjobbkor](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22804_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
![Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22776_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk
![Zene a feneketlen mélységből](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23722_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
![Jelzőfény az útvesztőben](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23714_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
![„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23663_zene_w83_h83_crop.jpeg)
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
![Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23639_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
![Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23596_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
![Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23592_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..