Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Ossian

Bibliográfia - Ossian

A Pokolgépbl kivált Paksi Endre énekes alapította a csapatot Maróthy Zoltán gitárossal együtt, majd Kovács T. Péter basszusgitáros és Galántai Zsolt dobos csatlakozott hozzájuk. 1986 július 13-án volt az els koncertjük, és ezt egyre több és sikeresebb fellépések követték. A banda szinte minden jelentsebb megmozduláson ott volt.

Ebben az idben az Ossian image színes, tépett, rojtos, szalagos színpadi öltözék volt, ellentétben a sok, szinte kötelezen fekete, kiszegecselt brbe bújt banda viseletével.

tovább »



1986 második felében a csapat elkészítette els demóját, majd egy évvel késbb a második demóanyag is napvilágot látott. A banda híre és nótái viharos gyorsasággal váltak ismertté a hazai rockrajongók körében. Júniusban az Ossian az Edda eltt háromezres tömegnek játszott, majd fellépett a dán Pretty Maids elott, késbb egy magyarországi Helloween turnén vehettek részt, mint elzenekar, majd a német UDO eltt láthattuk az együttest.

Váratlanul Kovács Koko Péter megkapta behívóját a hadseregbe, így Pálvölgyi Laci lett az új basszusgitáros. 1988 márciusában végre megszületett és megjelent sz elso Ossian nagylemez, az Acélszív. Rövid id alatt, szinte minden reklám nélkül több, mint negyvenezer lemez fogyott el. A korong sikere sok mindent bizonyított a szakmának, a közönségnek és a banda tagjainak egyaránt.

Ezután a hazánkba látogató lron Maiden eltt léptek fel az MTK pályán. A turnézás mellett írni kezdték a második lemez anyagát. A második korongra való felkészülés az útkeresés, a kísérletezés jegyében telt. 1989 meghozta a második Ossian lemezt, melynek a Félre Az Útból címet adták. Ez a cím egyértelmen utalt a banda akaraterejére, kompromisszumokat nem ismer elszántságára, kitartására.

Pálvölgyi Laci és Galántai Zsolt a lemezbemutató turné után kivált a zenekarból. A Félre Az Útból turnén résztvev elzenekar, a Szekeres Tamás Project két tagja - Vörös Gábor basszusgitáros és Nagyfi Zoltán dobos - került át az Ossian brigádba.

1990 év elején a csapat megjelentette a Rock Katonái cim harmadik lemezt. Az új felállás a tavaszi Drakula fesztiválon mutatkozott be, majd Erdélyben teltházas sportcsarnokokban, bulinként kb. 2500 ember hallgatta és villázta végig az Ossian msorát. Ekkorra a banda végleg levetette az Acélszív idszak színes ruháit és egy emberközelibb, egyszerbb image-t alakított ki.

Megalakult az Omen és Nagyfi Zoli eltávozott, hogy elfoglalja helyét az Omen dobosi posztján. Az új dobos Tobola Csaba lett. 1991 meghozta az eddigi legkeményebb Ossian albumot, az Ítéletnap-ot. Errl a lemezrl a Magányos Angyal című lírai szám lett a banda valaha is írt legnépszerbb lassú szerzeménye.

1992. Megjelent a Kitörés cím nagylemez. Az Ossian rendszeresen szerepelt újságokban, tévében, rádióban. A Szenvedély cím számuk nyugati stílusú, kislemez szint sikereket ért el.

1992-ben kiadtak egy különleges válogatáslemezt, melyen az Ossian régi, sikeres dalait a fiúk a '92-es hangzásnak megfelelen újra rögzítették.

Az Ossian nem állt meg, ismét folytatta a turnézást és az új lemezek kiadását, melyeket a jól megszilárdult felállás követett el. Majd miután elkészítette nyolcadik, Keresztút cím stúdióalbumát, személyes ellentétek miatt feloszlott.

Endre véleménye errl ez volt: "Ha megsiklik valami egy zenekar körül, akár zeneileg, akár emberileg, akkor jobb minél elbb lezárni az egészet. Már csak a közönség iránt érzet tiszteletbl is. Addig kell abbahagyni, amíg mindenkiben nagyon szép emlékek maradnak, amíg teltházak eltt játszunk.

1994 május 14, egy nagyszabású búcsúkoncertet tartottak a Petfi Csarnokban, ahol méltóképpen elbúcsúztak a rajongóktól.
Néhány év eltelt, az Ossian volt tagjai a saját utukat járják. Maróthy Zoliék megalakították a Fahrenheitet, amely - Endre személyének hiánya miatt - a mai napig nem tudta elérni azt a sikert, amit az Ossian a feloszlás eltt magáénak tudhatott.

Endre egyébként az Ossian mellett, és a feloszlás után is, mint író is tevékenykedett, Paul Trent írói álnéven több kötete megjelent, melyekben fellelhet Endre zene iránti szeretete is, de stílusában elssorban inkább a krimi mfajához áll közel.

Paksi Endre végül négy év elteltével visszatért a zenei életbe. Új tagokat gyjtve maga köré, elször egy Ossian tribute kocertet hozott létre, majd mikor a rajongók követelték az együttes koncertjeit és további alkotómunkáját, e tagokkal újból megalapította az Ossian együttest, és újra belevetette a zenélésbe.

« bezár

Diszkográfia - Ossian

Titkos ünnep (2001)
Gyújtópontban (2000)
Az utolsó lázadó (1999)
Fémzene (1999)
Ossian - tribute koncert (1998)
Keresztút (1994)
Emberi dolgok (1993)
Kitörés (1992)
Válogatás (1986-1992) (1992)
Ítéletnap (1991)
A rock katonái (1990)
Félre az útból! (1989)
Acélszív (1988)