Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Robby D

Bibliográfia - Robby D

Kátai Róbert 1968. május 11-én látta meg a napvilágot Kiskunfélegyházán, a Magyarország-Szovjetúnió labdarúgó mérkőzés ideje alatt.
Édesanyja kisiparosként dolgozott, és a rengeteg munkája miatt kénytelen volt segítséget kérni szüleitől, hogy vigyázzanak a kis Robira.
Így került nagyszüleihez, és kezdte meg az “országjárást”, mivel a nagyszülők hívő emberek voltak, sőt a nagypapa lelkészi szolgálatot teljesített, és állandóan mást területen hirdette az igét. Az állomások között volt Kaposvár, Székesfehérvár, Nyíregyháza és Pécs, így tehát iskolai éveit mindig más-más helyen folytatta, és nagyon sok barátra tett szert.

tovább »


Az általános iskola harmadik évében úgy döntött, hogy megpróbálkozik a labdarúgással.
A Videoton volt az első csapat. Ezt követően 5. osztályban átkerült a Pécsi MSC-be, ahol leigazolták, és megkezdődött a profi munka.
Az iskola Pécsett egy sportszakosztályos suli volt, ahol 14 focista tanonc járt egy osztályba, így “éjjel nappal” együtt voltak: délelőtt -délután edzések, azután hétvégeken a bajnoki meccsek.
Így teltek el az általános iskolai évek, amelyek után felvételt nyert egy sport-gimibe, a Komarov-ba.
Ez az esztendő hozta meg az egyik nagy változást életében, ugyanis “rossz magaviselete” miatt (nem nagyon jött ki az edzőjével) kirúgták a Pécsi focicsapatból.
Ezután még egy évig próbálkozott a PVSK színeiben, de az a nyár meghozta a jövőt: bejött a break dance.
A dizsikben akkoriban nagyon menő volt a video-disco, itt látott először break-et, ami erős nyomokat hagyott benne, és az élete innentől kezdődően csak a táncgyakorlással telt, a tükör előtt. Időközben elköltözött Székesfehérvárra, ahol megalapította az első Break Dance Klubot, ide jártak le a haverokkal gyakorolni. Minden hétvégén fellépések különböző balatoni, budapesti és a fehérvári helyeken, diszkókban.
Ezután vissza Pécsre és jöhetett az újabb break-club, ahol már Steve-el együtt nyomták az Electric Boogiet.
És ami várható volt, bekövetkezett: eljött az idő, hogy önálló életet kezdjen, és elindult a főváros felé.
Nem sok idő telt el, megalakult a Free Style névre hallgató csapat Robi és barátja Halász Zsolt személyében (Zsolt akkoriban a legmenőbb break-es volt Budapesten).
Sorra nyerték a versenyeket, a párbajokat, minden szórakozóhelyen ők léptek fel, a saját műsorukkal.
Országosan is elismert táncosok lettek, szerepet kaptak a Thália Színház Gálvölgyi show-jában, mint az országos break táncbajnokok.
Robi úgy érezte, itt az idő a váltásra, és megkezdte a tánc más műfajainak kipróbálását, ill. tanulmányait balett és jazz műfajokban is.
Így jutott el a különböző budapesti szórakozóhelyekre (Béke Orfeum varieté, Lidó varieté, Moulin Rouge, Fortuna Night, Thermal Hotel stb.), mint kar- és szólótáncos.
Ezek a szórakozóhelyek abban az időben - egy táncos számára - a csúcsot jelentették (sok munka, jó pénz).
Rendszeresen tréningezett különböző színházi balett-órákon, járt a Földi Béla és Fincza Erika-féle jazztánc órákra, különböző jazztánc kurzusokra külföldön és belföldön, megszerezte az artista-vizsgát is (Aszalós Karcsi bácsitól).
Ezután egy külföldi lehetőséget kihasználva Olaszországba szerződött, különféle varietékbe, itt viszont már nem a megszokott break táncot művelte, hanem az elmúlt idő alatt jól begyakorolt akrobatikus duett számot, amit egy baletttáncos lánnyal adott elő.
Olaszország után Németországban, majd Ausztriában is szerződést kaptak, egyszóval igazán felkapott duóvá váltak. Ennek bizonyítékaként az akkori ORI igazgatója, Gál Iván kérte fel Robit, hogy képviseljék Magyarországot az első alkalommal megrendezésre kerülő Kelet-Európai Fesztiválon, San Remoban. Pályafutása egyik kiemelkedő elismerése volt ez az alkalom, hiszen óriási sikerük volt, sőt a programot az olasz Rai Uno is leadta.
A következő állomás Budapest volt, a Citadella-show, abban az időben szinte minden szórakozóhelyen revü-műsorokat lehetett látni.
Ekkor jött az ötlet: mi lenne, ha egy jóval modernebb programot készítene, mint a megszokottak ?
Így lett Robi a Citadella Night művészeti igazgatója és egyben koreográfusa.
A műsor főleg modern hip-hop elemekre, táncokra épült, jó csajokkal.
A program 2 évig futott minden este, fergeteges sikerrel.
Nem csoda, hogy sokan komolyan felfigyeltek a fiatal koreográfus nevére.
Ugyanebben az időszakban forgatták itt Magyarországon a Josephin Baker életéről szóló filmet.
A film koreográfusa George Fasen volt, aki kis csapatával és a stábbal a Citadellába mentek szórakozni, a műsor után meghívták Robit, hogy tartson a táncosokkal, és jöjjön el másnap a próbákra.
Nagyon jó érzés volt ennyi „feka” táncossal együtt dolgozni, ráadásul mindegyik világsztár volt.
A forgatás ideje alatt nagyon sokat tanult a mestertől, és visszautazásuk előtt Fasen meghívta Robit Amerikába, hogy ösztöndíjjal tanuljon egy New York-i koreográfusképző iskolában. Az élet azonban úgy hozta, hogy nem ezt az utat választotta, hiszen szinte ezzel egy időben kereste meg őt Zoltán Erika és Ernyei Béla munkalehetőséggel.
Erika annak idején döntötte el, hogy új táncosok ill. koreográfus után néz, és mivel Budapesten más nem foglalkozott a hip-hop műfajjal, így Robi lett a befutó.
Ernyei Béla pedig egy akkor induló TV show-hoz keresett koreográfust.
Nem nehéz kitalálni: a munka beindult, Robi rövid idő alatt a legjobban foglalkoztatott művész lett.
És itt a történet is átlép a 90’-es évekbe.
Szerencsére az élet is úgy hozta, hogy magánéletét összekötötte azzal a személlyel, aki nem más mint Zoltán Erika…
A történet 1990. novemberétől, már közös (Erica C. & Robby D.)…

« bezár