Santana
Bibliográfia - Santana
\"Sok együttes és zenész csak egyetlen színnel fest\" - magyarázta Santana egy interjúban, és jelképesen hozzáfűzte: \"Kezdettől fogva elkötelezték magukat egy zenei stílus mellett. De ez rám nem vonatkozik. Én minden színnel festeni akarok, ami elérhető, a szivárvány minden színét fel akarom használni.\" És ezt is teszi. A \"Shaman\" című új albuma magába olvasztja a pop, a rock, az alternatív, a latin, a funk, a jazz, a soul, az R&B, a hiphop és az opera elemeit az összesen 16 felvételben. Ez egy olyan ezüstkorong, mely életörömet sugároz, s szinte semmi nyoma nincs már rajta az előző - Supernatural\" című lemez hangulatvilágának. A korong elkészítésében közreműködött: Placido Domingo, Dido, P.O.D., Michelle Branch, Chad Kroeger (a Nickelback frontembere), Seal, Macy Gray, Musiq (a Soulchild-ból) és olyan rétegzenei sztárok, mint Citizen Cope, Alejandro Lerner, valamint Melkie Jean & Governor Washington.Carlos Santana-nak minden nagylemezével sikerül hidat építenie generációk és kultúrák között: a vendégművészekkel és a különböző stílusaikkal egyfajta groove-ot kreál, mely felöleli és egyesíti a világot. A feltörekvő amerikai rocksztárral, Michelle Branch-csel és az első kislemezzel a \"The Game Of Love\"-val elindítja a szerelem játékát útjára. Megfűszerezi Angélique Kidjo \"Audoma\" című dalának nyugat-afrikai hangzásait mágikus gitárjátékával. Musiq neo-soul-os stílusa a \"Nothing At All\" című felvételt teljesen új fényben világítja meg: rajongó, romantikus és szexi a végeredmény. Soul-os, jazz-es és groove-os, vagy egyszerűen pihekönnyű élvezet, ez a \"You Are My Kind\" Seal-lel. A Grammy-díjas Macy Gray tudatosan keveri az érdes hangját a latin ritmusokkal, melynek eredménye a feltüzelt hangulatú \"Amoré (Sexo)\". Varázslat lóg a levegőben a \"Novus\"-nál, melyből Placido Domingo is kiveszi a részét. Amikor megszólal a világhírű operatenor kifejező hangja a gitár riffek mellett, akkor az ember hátán szó szerint a hideg futkároz. A \"Feels Like Fire\" Dido-val virágesőt zúdít a szomorú szívre. Azt a kérdést, hogy \"Why Don\'t You & I\", a Nickelback-ből Chad Kroeger és Santana közösen válaszolják meg rockosan, izgalmasan és különlegesen. A kontraszt Carlos latinos gitárjátéka és a P. O. D. -s Marcos riffjei között bár igen nagy, mégis az \"America\" című számban meglepően perfekt harmóniában egyesülnek.
Santana \"Shaman\"-ja egyesített művészi remekmű. Carlos zenei utazásra invitál minket időben és térben, mely alatt mindenki nyugodtan szabadjára eresztheti az érzéseit. Az album charme-ja talán abban kereshető, hogy a világ minden sarkának hangzásvilágát fel lehet fedezni rajta. A gondolataink \"nyaralása\" elkezdődhet, a dalok az egész testünket átjárják. Az ember érzi az energiát, az örömet és a kreativitást minden csöppnyi sejtjében. A szivárvány minden színében pompázó zene magért beszél.
Diszkográfia - Santana
Santana (1969)Abraxas (1970)
Santana III, (1971)
Carlos Santana & Buddy Miles! Live! (1972)
Caravanserai (1972)
Love Devotion Surrender (1973)
Welcome (1973)
Lotus (live) (1974)
Illuminations (1974)
Borboletta (1974)
Amigos (1976)
Festival (1977)
Moonflower (1977)
Inner Secrets (1978)
Oneness: Silver Dreams, Golden Reality (1979)
Marathon (1979)
The Swing of Delight (1980)
Zebop! (1981)
Shango (1982)
Havana Moon (1983)
Beyond Appearances (1985)
Freedom (1987)
Blues for Salvador (1987)
Spirits Dancing in the Flesh (1990)
Milagro (1992)
Sacred Fire: Live in South America (1993)
Santana Brothers (1994)
Santana Live at the Fillmore (1997)
Supernatural (1999)
Shaman (2002)
All That I Am (2005)
Carlos Santana and Wayne Shorter - Live at the Montreux Jazz Festival 1988 (2007)
The Very Best of Santana (Live in 1968) (2007)
Ultimate Santana (2007)
Santana cikkek
Santana: Ultimite Santana (Arista / Sony BMG)
A legendás gitáros új lemezén az összes eddigi slágere mellett vadonatúj dalai is helyet kaptak.
Imádom a music.hu-t!
Koncert & party beszámolók
Royal Fest - Egy királyi este a Barba Negrában!
Május 11-én szombaton a Rock és Metal zene templomává alakul a budapesti Barba Negra Music Club! Öt ..
Különlegesek zenei koncertek mozivásznon!
Három különleges este, három különleges koncert. Ismét olyan egyedülálló zenei élményt hoznak ..
Multitehetségek Kanadából a Youtube hátán
Ha azt mondom, az egy négyzetméterre eső zenei tehetség, hangszerhez-értés, hangterjedelem ebben a b..
Hírek
Listamustra 2013/20
Az Egyesült Királyságban negyedik hete a Get Lucky a listavezető, amely jelenleg a „2013 legnagyobb ..
Grammy-jelölteké a Halálos iramban 6. kulcsdala
Ludacris rappel és játszik is 2013 csúcs autós-mozijában, a széria több részében közreműködő Don Oma..
Szülinapi ajándék Kóbor Jánosnak
Az élet a legnagyszerűbb forgatókönyvíró. Nincs is annál csodálatosabb, amikor a véletlen tesz emlék..
Interjúk
Depresszió-interjú
Azt nem állíthatja senki, hogy a Depresszió zenekar tagjai unatkoznánk, hiszen januártól decemberig ..
Wisdom: Európában és újra itthon!
A budapesti Wisdom zenekarral nem kisebb dolog történt, mint hogy áttörve a határokat, eljutottak a ..
A jövőbe mutató stílus
Szlovákiai magyar zenekar, a Nádasdi Péter énekes, Szabó Nándor gitáros, Kobák Olivér gitáros, Orave..
Lemezajánlók
Musical: Miss Saigon (Sony Music)
Remek időzítés: A nyomorultak musical mozisikeréhez igazítva jelent meg a szerzőpáros másik sikerdar..
Jimi Hendrix: People, Hell and Angels (Sony Music)
Vajon akad még egy gitárvirtuóz, akinek halála után több stúdióalbuma látott napvilágot, mint ahány ..
Michael Bublé: To Be Loved (Reprise Records/Warner)
A bőség zavara: vajon mi a legnagyobb erénye az új Michael Bublé lemeznek? A sztárvendégek, mint Ree..
est.hu buliajánlók
Koncert és táncház »
Kik: Bran
Hol: Budapest, Jókai Klub »
Mikor: 2013. 05. 25. 17:00
Party »
Kik: DJ Apesz, DJ Markovich, DJ Paul, DJ Lu-Yi, BanDJ
Hol: Budapest, Morrison's 2 »
Mikor: 2013. 05. 25. 17:00
Mrs. Columbo »
Kik: Mrs. Columbo
Hol: Budapest, Radóczy Mária Galéria »
Mikor: 2013. 05. 25. 17:00
Dance Gavin Dance, Closure in Moscow, Climate, The Elijah »
Kik: Dance Gavin Dance, Closure in Moscow, Climate, The Elijah
Hol: Budapest, A38 Hajó »
Mikor: 2013. 05. 25. 18:00
Kobza Vajk Group, Mnemonic »
Kik: Kobza Vajk Group, Mnemonic
Hol: Szentendre, Dumtsa Jenő utca »
Mikor: 2013. 05. 25. 18:00
Szegedi Deák Band »
Kik: Szegedi Deák Band
Hol: Szeged, Dóm tér »
Mikor: 2013. 05. 25. 13:00
Storyville Jazzband »
Kik: Storyville Jazzband
Hol: Szeged, Dóm tér »
Mikor: 2013. 05. 25. 14:00
Arizona »
Kik: Arizona
Hol: Kaposvár, Kossuth tér »
Mikor: 2013. 05. 25. 14:00
HangKépUdvar »
Kik: DJ Bem, Mesterházy, DJ DB, MC Pusi, Kelle&Juha, Stavros, Mesterb..
Hol: Kaposvár, MTESZ Székház »
Mikor: 2013. 05. 25. 15:00
Gőzerő »
Kik: Gőzerő
Hol: Szeged, Klauzál tér »
Mikor: 2013. 05. 25. 15:00


Jazz
Mind1ik
Miután Carlos Santana bandája 1999-ben a Supernatural című albummal 9 (!) Grammy-díjat bezsebelt, azóta a zenekar minden új megjelenése komolyabb figyelmet kap. Ezúttal viszont nincsenek vendégénekesek, se rock-klasszikusok, a cucc mégis működik. Nagyon.
Hihetetlen, hogy a gitár virtuóz már 35 albumot dobott piacra, és ezek az anyagok igen szépen teljes..
Egyedülálló zenei pályafutása és karitatív tevékenységei elismeréseként hamarosan Carlos Santana Műv..
A zenész és a nevét viselő zenekar megalkotta azt a zenei stílust, amely egyesítette az amerikai git..
Az idén július 20-án hatvan szülinapi gyertyát elfújó gitáros a svájci muzsikavárosban, Montreux-ben..
Három új dal is szerepel majd Santana október közepére datált best of lemezén, melyekhez újabb sztár..
A világ egyik legjobb gitárosának tartott élő legenda, Carlos Santana újabb kiváló albumot készített..
Október végén kerül a boltok polcaira a régóta várt új Santana album, az "All That I Am", melyről az..
A „Supernatural“-ból világszerte eladott 25 millió lemez után az 55 éves Carlos Santana új albumot k..













