Shakira
Bibliográfia - Shakira
Shakira Isabel Mebarak Ripoll, művésznevén Shakira (1977. február 2.) kolumbiai énekesnő.Kolumbiában született, egy Barranquilla nevű kikötővárosban, szülei legkisebb gyermekeként. Nyolc idősebb testvére van – négy fiú (Alberto, Edward, Moises és Tonio) és négy lány (Ana, Lucy, Patricia és Robin). Libanoni származású amerikai apja, William Mebarak és kolumbiai anyja, Nidia Ripoll támogatták lányuk elképzelését, hogy énekesnő legyen.
Shakira már gyermekként zenész szeretett volna lenni, 8 éves korában írta első dalait és 11 évesen tanult meg gitározni. Ezután több versenyt megnyert, 13 évesen Kolumbia legtehetségesebb új művészének választották egy tehetségkutató versenyen. Jutalmul felvették első, Magia című albumát, ami a 8 és 13 éves kora közt írt dalokat tartalmazza. 15 éves korában jelent meg második albuma, Peligro („Veszély”) címmel, ami ugyancsak nagy sikert aratott. Shakira időközben leérettségizett.
Mindig rockénekesnő szeretett volna lenni, ezért a Pies descalzos (Meztelen lábak) (1995) című albumán főként rock-, pop- és latin zenei hangzásvilágú dalok szólnak. A lemez világsikert aratott, nyolc országban került a toplisták élére és 4 millió példányban kelt el. Ekkor az énekesnő kétéves nemzetközi turnéra indult, dalainak portugál remixét Brazíliában adták ki.
1994-től 1997-ig az El Oasis szappanoperában szerepelt, de igazi szenvedélye mégis a zene maradt.
1998-ban megjelent Dónde están los ladrones? (Hol vannak a tolvajok?) albuma, amely többszörös platinalemez lett az USA-ban, Közép-Amerikában és Európa délnyugati részén is. Rockos stílusa miatt Alanis Morrisette latin alteregójának is nevezték, de az akkor hosszú, sötét hajú lány a közönséget szépségével fogta meg.
A Time és a Cosmopolitan címlapján is megjelent. Ő volt eddig a legfiatalabb, akit a jóakarat követének neveztek ki, és a World Music Adwards őt jelölte az év legjobb latin előadójának.
2000-ben Shakira: MTV Unplugged albumára az amerikai közönség is felfigyelt. 2001-ben jelent meg angol nyelvű albuma, a Laundry Service, ami az énekesnőt még híresebbé tette. Augusztus 27-én átvette az első Grammy-díját, a Legjobb latinpop-album kategóriában.
2005. június 5-én és 6-án megjelenik Fijación Oral Vol. 1. spanyol nyelvű albuma, mely többszörösen platina lett, több mint 15 díjat kapott, a lemezt beharangozó szám, a La Tortura, kislemezéből több millió kelt el. Az albumon latin, rock, pop, dance, a 60\\\\\\\'s évek stílusú (Obtener Un Sí), Reagge stílusu dalok vannak. Erről azt nyilatkozta: Az egész album olyan, mint egy koktél, sok, különbözőféle anyagot kevertünk bele, melytől igazán finom lett. Az ikeralbum második fele, az angol nyelvű Oral Fixation Vol. 2. is nagy sikert aratott, platinalemez lett, a Don\\\\\\\'t Bother szám volt a beharangozója. Ez az album annyiban hasonlított a másikra, hogy ebben is vegyes stílusú számok voltak. Erről azt mondta: Van, ami spanyolul jobb, van, ami angolul!
Diszkográfia - Shakira
Kereskedelmi forgalomban már nem kapható1991: Magia (1991. június 24.)
1993: Peligro (1993. március 25.)
Stúdió albumok
1996: Pies Descalzos (1996. február 13.)
1998: Dónde Están los Ladrones? (1998. szeptember 28.)
2001: Laundry Service / Servicio De Lavanderia (2001. november 1.)
2005: Fijación Oral Vol. 1 (2005. június 6.)
2005: Oral Fixation Vol. 2 (2005. november 29.)
Filmzenék (Soundtracks)
2007: Szerelem kolera idején (EP)
(Hay Amores)
(Despedida)
Koncertalbumok (DVD)
2000: MTV Unplugged (2000. február 8.)
2004: Live & Off the Record (CD & DVD; 2004. március 30.)
2007: Oral Fixation Tour (CD & DVD; 2007. november 13. / Blu-ray lemez megjelenés 2007 december 18.
Egyéb albumok
1997: The Remixes (1997. október 21.)
2002: Colección de Oro (2002. január 22.)
2002: Grandes Éxitos (2002. november 5.)
2002: Laundry Service: Washed & Dried (2002. november 12.)
2006: Oral Fixation Volumes 1 & 2 (bónusz DVD-vel) (2006. november 27.)
Kislemezei
1991: \\\\\\\"Magia\\\\\\\"
1991: \\\\\\\"Sueòos\\\\\\\"
1991: \\\\\\\"Esta Noche Voy Contigo\\\\\\\"
1991: \\\\\\\"Lejos De Tu Amor ( remix )\\\\\\\"
1993: \\\\\\\"Tu Seras La Historia De Mi Vida\\\\\\\"
1996: \\\\\\\"Pies Descalzos,Sueòos Blancos\\\\\\\"
1996: \\\\\\\"Estoy Aquí\\\\\\\"
1996: \\\\\\\"Poco de Amor\\\\\\\"
1996: \\\\\\\"Donde Estas Corazon\\\\\\\"
1996: \\\\\\\"Se Quiere ... Se Mata\\\\\\\"
1998: \\\\\\\"Ciega,Sordomuda\\\\\\\"
1998: \\\\\\\"Inevitable\\\\\\\"
1999: \\\\\\\"Ojos Así\\\\\\\"
1999: \\\\\\\"No Creo\\\\\\\"
2001: \\\\\\\"Whenever,Wherever\\\\\\\"
2002: \\\\\\\"Te Dejo Madrid\\\\\\\"
2002: \\\\\\\"Underneath Your Clothes\\\\\\\"
2002: \\\\\\\"Objection(Tango)\\\\\\\"
2002: \\\\\\\"Que Me Quedes Tú\\\\\\\"
2002: \\\\\\\" The One\\\\\\\"
2005: \\\\\\\"La Tortura\\\\\\\" (feat. Alejandro Sanz)
2005: \\\\\\\"No\\\\\\\"
2005: \\\\\\\"Dia De Enero\\\\\\\"
2005: \\\\\\\"Don\\\\\\\'t Bother\\\\\\\"
2006: \\\\\\\"Hips Don\\\\\\\'t Lie\\\\\\\" (feat. Wyclef Jean)
2006: \\\\\\\"Illegal\\\\\\\"
2007: \\\\\\\"Te Lo Agradezco,Pero No\\\\\\\" (feat. Alejandro Sanz)
2007: \\\\\\\"Beautiful Liar\\\\\\\" (feat. Beyonce)
2007: \\\\\\\"Las De La Intuición\\\\\\\"
Shakira cikkek
Shakira új dala
Megérkezett Shakira vadonatúj, fülbemászó slágere az októberben megjelenő új angol nyelvű albumáról.
Kíváncsi 2007 öt legszexibb videoklipjére?
A Playboy minden évben közzéteszi a legszexisebbnek választott videoklipek listáját.
Shakira filmben énekel?
A népszerű énekesnő-szerző mindig tartogat meglepetéseket nemcsak rajongói számára.
Imádom a music.hu-t!
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Hangszer, énekes, kiadó nélkül a Spotifyon: egy laptopos AI-kísérlet, ami valóra vált
Az AI-alapú zenekészítés sosem volt ennyire közel a hétköznapokhoz. Egy magyar vállalkozó–hobbizenés..
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..


Jazz
Mind1ik
Rihanna, Blake Shelton és a Magic! formáció mellett Shakira kisfia, Milan is hallható a kolumbiai énekesnő új albumán. A korong három dallal, köztük a FIFA 2014-es futball világbajnokság válogatáslemezére készült La La La (Brazil 2014) című tüzes slágerrel megfejelt luxus változatát vizsgáltuk.
A latin énekesnő hazánkat is érintő világturnéjának állít méltó emléket ez az igen hatásos koncertfi..
Dél-Amerika után Európában folytatódik majd a koncertkörút, hozzánk május 5-én érkezik az énekesnő, ..
Kielégíteni a spanyol, illetve az angol nyelvet előnyben részesítő rajongók igényeit, hozni a már be..
Ismét kétnyelvű lemezzel rukkol elő a latin énekesnő. Az október közepére várható Sale el Sol/The Su..
A Black Eyed Peas rappere, will.i.am az élő közvetítésen beleordította a mikrofonba hogy „Dél-Afrika..
Egy nemzetközi felmérés eredményét nyilvánosságra hozva, az egyik online zenét forgalmazó cég bejele..
Shakira ‘Waka Waka (This Time For Africa)’ című száma lett a Dél-Afriakában megrendezendő labdarúgó ..
Shakira 2009-es visszatérő albumának, harmadik kislemezéhez is elkészült a várva várt videoklip, mel..
A Sony nem volt teljesen megelégedve Shakira legutóbbi, She Wolf című albumának borítójával, ezért n..
Shakira "She Wolf" című, sokak által várt vadiúj albuma nemrég jelent meg világszerte a "Did It Agai..
Shakira arról beszélt az El Tiempo nevű lapnak, hogy október után, közvetlenül az új albumának megje..
A napokban olyan hírek röppentek fel, hogy Shakira elégedetlen kiadója, az Epic Records szolgáltatás..
Csízbörgert eszik tucatszámra vagy iskolákat épít? Fogós kérdés, ugye? Az énekesnő alakját figyelemb..
Madonna után újabb világsztár tagja a Live Nation-nak. A 10 éves szerződés magában foglalja a lemezk..
A kolumbiai szépség tarolt! Potom 3000 amerikai dollárt fizettek a melltartójáért azon a jótékonyság..
Áh, sajnos nem arról van szó, hogy a kolumbiai szépség elvállalt volna egy szemtelen fotósorozatot (..
A kolumbiai énekesnő – hazánkat is érintő – világjárása, az Oral Fixation turné mintegy 100 városban..
Shakira megmenti a világot - és ez nem túlzás. Az énekesnő ugyanis látott egy dokumentumfilmet a föl..
A latin Istennőnek szokása, hogy fellépései előtt legalább 2-3 nappal már megérkezik a helyszínre, d..
Ő az új évezred legnagyobb latin sztárja. Igazi szexszimbólum, egy jelenség, egy botrányoktól mentes..
Az idei Latin Grammy-díjkiosztó szinte eltörpült az azonos időben futó MTV Music Awards mellett pént..
Úgy tűnik, a latin-amerikai énekesnő – aktuális turnéja kapcsán – újabb formában adja ki a Fijación ..
Nem sok embernek adatik meg, hogy még életében szobrot emelnek a tiszteletére, de Shakira megcsinált..
A Hips Don’t Lie speciális verzióját adja elő Shakira és Wyclef Jean a FIFA futball-világbajnokság u..
Immár másodszorra állíthatjuk teljes biztonsággal, hogy Shakira elkészítette a nyár legnagyobb sláge..
A népszerű énekesnő szeretheti a focistákat, jobban mondva a Real Madrid-ot, nemrég részt vett ugyan..
Ki ne emlékezne a „Whenever Wherever," és az „Underneath Your Clothes” c. slágerekre? Shakira dalait..
Az UNICEF múlt pénteken nevezte ki Shakirát jószolgálati nagykövetének. A 26 éves énekesnő egyben a ..
A többszörös latin Grammy-díjas énekesnő angol nyelvű albumáról az első három kislemez, a Whenever, ..
Shakira jelentette az MTV Video Music Awards Latin America fénypontját, miután az énekesnő mind az ö..





































































