Mel C
Bibliográfia - Mel C
"Ez a lemez én vagyok" – nyilatkozta Melanie Chisholm Reason című új nagylemezéről, amely március 10-én jelenik meg, és követi 1999-es első szólóalbumát, a Northern Star-t.Az énekesnő hangja új melegséggel töltődött fel, sokkal érettebb, valamint szövegírói vénája ezen a lemezen még energikusabban és merészebben nyilatkozik meg, mint korábban – vélik a kritikusok. Szóval Melanie C újra itt van, készen arra, hogy eloszlasson minden olyan híreket, miszerint lelki válságban volna. A Reason szakmailag hatalmas előrelépés Melanie életében!
Nem kellett ahhoz Spice Girls-figyelőnek lennie senkinek, hogy észrevegye, Melanie C első szólóalbuma sokkal populárisabb volt és nagyobb szakmai elismerést váltott ki, mint volt Spice-os társai első szóló próbálkozásaikkal. Melanie ehhez csak annyit fűz hozzá: "Sosem vetekedtem a többiekkel. Mindenki számára világos volt már a Spice Girls alatt is, hogy én voltam az, akit a leginkább érdekelt a zene színvonala."
Melanie miután a 90-es évek pop szenzációjának, a Spice Girls-nek a csillaga elhaloványult, azonnal a szövegírásba és szólólemeze (Northern Star) stúdiómunkálataiba vetette magát. Melanie a Spice-os időkre így emlékezik vissza: "Csodálatos volt, elképesztő! Azt nem mondom, hogy minden percét élveztem, de ez egy olyan tapasztalat volt…egy olyan dolog részese voltam, ami megismételhetetlen az életemben."
Melanie már a Spice Girls Final Tour alatt elkezdett dolgozni a Northern Star-on. Saját bevallása szerint nem bírt már várni. Annyi általa tisztelt zenész szeretett volna vele dolgozni, hogy nem bírta megvárni a turné végét, azonnal dolgozni akart saját, önálló anyagán!!
"Nagyon élveztem a lemezkészítést, hiszen itt már minden az én ízlésvilágomról szólt." Ez a feldobottság kísérte végig a Northern Star 12 számának munkálatait. Viszont a kérdés ott volt: milyen lesz az album fogadtatása? Ekkor már Melanie-nek egyedül kellett helytállnia!
Viszont Nagy-Britannia és a világ is kedvezően fogadta Melanie C első szóló próbálkozását. Az album első kislemeze a Goin’ Down a 4. helyig kúszott fel a brit listán 1999 októberében, és ugyanilyen jó volt a fogadtatása a lemez címadó dalának a Northern Star-nak is. Az átütő sikert viszont a Never Be The Same Again hozta meg, és ezzel az első No. dalt is magáénak tudhatta szólóban Melanie C. Majd ezt követte az I Turn To You, amely szintén hosszú ideig állt a slágerlisták csúcsán.
Elérkeztünk a második szólólemezhez. A Reason-on Melanie olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Rick Nowels, Gregg Alexander, Tore Johansson, Rhett Lawrence and Phil Thornalley. Az első kislemez róla a Here It Comes Again.
Az album felemelő, izgalmas, energikus. Melanie szerint a lemez visszaadja azt, ahol ő most valójában áll és akinek érzi magát manapság.
"Úgy érzem megtaláltam magam, de néha ugyanúgy vannak rossz pillanataim….de hát azok mindenkinek vannak, nem?" – mondja Melanie mosolyogva.
"Remélem, az embereknek tetszeni fog, amit csináltam. Én bevallom, nagyon büszke vagyok a Reason-re!"
Mel C cikkek
Baby boom Mel C-nél
Sporty Spice – eredeti nevén Melanie Chisholm – az utolsó a csajok közül, akinek gyermeke lesz.
A meg nem értett énekesnő
Nehéz megmondani, hogy mi lett volna, ha Melanie C nem kerül be a Londonból induló Spice Girlsbe.
Imádom a music.hu-t!
Koncert & party beszámolók
![Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23115_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
![Ákos koncert – a legjobbkor](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22804_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
![Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22776_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Interjúk
![Zene a feneketlen mélységből](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23722_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
![Jelzőfény az útvesztőben](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23714_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
![„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23663_zene_w83_h83_crop.jpeg)
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
![Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23639_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
![Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23596_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
![Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23592_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..