Randal: Nem tudok, mert nem otthon vagyok, hanem melóban.

Ihsan: Én megyek haza, mert fáradt vagyok, majd gyere.

Legalabb nem ragad le egy stilusnal.Meg sok ilyen zenesz kene mint o szerintem.Lig,most en megyek parkba mert Wolf akar valamit...szerintem nem konyvekrol lesz szo...bocs de nem jutottam hozza a messengerhez.
Patton ur diszkografiajat (a teljeset) en sem ismerem de az biztos hogy meg feldalolt egy Dillinger Escape Plan lemezt is ugy harom eve. Nem rossz album.

Hej! Gyere Skype-ra.

Azt nem mondtam, hogy jó is, csak azt, hogy meg kell hallgatni ;)

Az király gyerek, de ezt a Fantomas-os dolgot én meg nem bírom hallgatni.... De a FNM kib.szott jó.

Igenis! :)

Azonnal hallagsd meg a Fantomas: The Director's Cut-ot, VeGa. Indulj hallgatni. Most! Indulj! :)

A bandái közül a Faith No More-t szeretem, a többit alig ismerem. De a Real Thing és az Angel Dust jó lemezek.

Velemeny rola?
Itt egy szinte mindenre kiterjedö biogräfia:
1968-ban született Michael Allan Patton néven a California állam Eureka nevű városában.
Gyermekkoráról és szüleiről szinte semmit nem lehet tudni, egy átlagos család egy szem gyermeke. Eredetileg meteorológusnak vagy sportolónak készült, de 14 évesen közbeszólt a zene, amivel feltehetően unaloműzésből kezdett el foglalkozni. Ő is végigpróbált minden ilyenkor szóba jöhető hangszert, majd a pletykák szerint egy death metal bandában kötött ki elsőként (ez a nyolcvanas évek elején elég érdekes, hiszen 82-őt írunk), ahonnan végül is extrém ötletei miatt került ki. (Legyen a nevük “Turd” és legyenek skinek.). A zenekar basszusgitárosa egy bizonyos Trevor Ray Dunn volt, aki Mike-kal tartott egy új banda alapításának reményében, ami meg is alakult Mr. Bungle néven (a név egy bábfigurát takar, ”aki” hallható is a legelső Mr. Bungle lemezen, egy olyan alak, aki rendkívül arrogáns, pökhendi és épp ezért senki sem szereti. Magyarul: egy tanmese a kicsiknek). Az első dobos egy Jed Watts nevű osztálytárs volt. Ekkoriban jött elő az a szokása Mike-nak, hogy egy lemezboltból - ahol dolgozott - kilopkodott minden olyan anyagot, ami kapcsolatos volt a sátánnal, illetve véres/beles borítóval rendelkezett.
A középsuli után belekezdett egy főiskolába (amit el is végzett angol szakon), majd vadul demóztak (érdekesség, hogy az egyik anyagnak egy Van Halen lemez címének a fordítottját adták: OU 818). Egy korai felvételt hallva hívta el őt “Big” Jim Martin a Faith No More-hoz, akik épp akkoriban váltak meg az alkohol- és drogproblémákkal küzdő Chuck Moseley-től.
Mike alig iszik alkoholt és nem érdeklik a drogok. A zenekarba csak azért lépett be, hogy nagykiadós szerződést tudjon a Mr. Bungle-nek szerezni. Sokáig úgy is érezte ezért, hogy a társai árulónak tartják. Az első lemez, amit együtt készítettek az a “Real Thing” volt, ami igazából bedobta a köztudatba az együttes nevét (el is jutottak a többszörös platina státuszig), és ekkorra datálható az első Bungle lemez megszületése is, tehát a terv bevált (a Warner volt szemfüles). Zorn volt a producer és a My Ass Is On Fire című dalban szaxofonozik is. Maga a zene elég furcsa, bizarr zenei katyvasz volt, amiben szabadon áramolhattak a punk, a ska, a jazz, sőt még death metal elemek is, mégsem lett belőle káosz, mivel egységes dal-jelleget tudott ölteni az összes szám. Mike színpadi műsora is hamar felkeltette az érdeklődést, mivel inkább hasonlított egy akcionista performanszra, mint egy színpadi show-ra, ami meg is tette a hatását, az interjúkban gyakori kérdés volt. (Tamponnal szórakozott, belepisált a cipőjébe, majd megitta, stb.)
1992-ben kijött az Angel Dust a FNM-tól, ami sokkal fóbiásabb, morcosabb lemez, a rajongók nagy része nem is értette, hogy mi lett ezzel a rap metalnak induló zenekarral?.. (Vélhetően Pattonékat megpróbálták berakni egy skatulyába, amire ez volt a reakció). A dalszerzői zsenialitás itt is tetten érhető (akárcsak Mike kávéfüggősége, ami a Caffeine c. dalt ihlette), az antikommercialitás úgyszintén. (Már itt mindent elkezdtek megtenni annak érdekében, hogy ne legyen belőlük felkapott médiakedvenc).
A turnét pihenés követte, amit Mike arra használt ki, hogy megjelenhessen a második Mr. Bungle lemez Disco Volante címmel (és amivel a legtöbb Patton rajongó a mai napig nem tud megbékélni). Ha az Angel Dust fóbiás volt, akkor ez a lemez minimum tudathasadásos. Mintha néhány fogyatékos, jó dalszerzői képességekkel rendelkező kisiskolást rászabadítottak volna a hangszerekre, miután végignézették velük a teljes Tom és Jerry sorozatot, majd arab zenét, hardcore-t, death metalt, angol rockzenét és Pink Floydot hallgatattak volna velük - többek között. A daljelleg nyomokban még jelen van, de hallgatását csak a legelszántabbaknak javasolom.
Ugyanez érvényes fokozott mértékben az abszolút kísérleti, teljesen agyahagyott első szólólemezére is, aminek a koncepciója az volt, hogy mit tud egy szállodai szobában senyvedő, enyhén problémás énekes művelni egy négysávos magnó és a saját hangja segítségével. A dalok egytől-egyig a szexet járják körbe tematikailag, csupán hangokkal érzékeltetve, hogy miről is van épp szó.
1995-öt írunk, mikor kijön a King for a day… album, a zenekar már túl van a csúcson, kevesebb az emlékezetes pillanat, több az elborulás, még jobban előtérbe kerülnek a különböző egyéb projectek hatásai (és a tagok külön bejáratú ízlésperverziója, a boogie-woogie-tól az acid jazzen át Engelbert Humpendinckig, azaz a német Aradszky-ig minden.).
Mike a turné egyik ausztráliai állomásán gondol egyet és felhívja Masami Akita-t, a legendás Merzbow nevű noise formáció agyát egy közös lemez reményében, ami Maldoror néven létre is jön. Ehhez a lemezhez képest az Adult Themes egy poplemez. Főhősünk közben néhány barátjával felrántja a Pranzo Oltrazista albumot újfent a saját neve alatt (feleségének köszönhetően kitűnően beszél olaszul, illetve spanyolul és portugálul), ami lényegében olyan, mint az első szólóprodukció, több hangulati elemmel (a hangszereseknek köszönhető) és némileg befogadhatóbb megközelítéssel. Az egész produkciót egy nap alatt sikerült megírni és rögzíteni.
Két évig viszonylagos csend következik. Közben Mike beszáll a Moonraker nevű projectbe egy absztrakt hip-hop Dj-vel és csinálnak egy lemezt, ami olyan, mint a korai Public Enemy nevű zaj-hiphop brigád Patton frontemberkedésével. Fellépeget John Zornnal és felénekel egy dalt a készülő Mark Bolan tribute lemezre. Majd kijön a Faith No More hattyúdala, az Album Of The Year, egy remixlemez (ismert hiphop és acid jazz Dj-k közreműködésével), majd a Who Care a Lot? című válogatáslemez és vége. A tagok a szélrózsa minden irányába mennek, Mike ekkor már elkezd a Fantomas nevű (az ismert Louis de Funes filmsorozatból szedte a nevet) zenekarával demózni. A cél egy olyan extrém metal zenekar létrehozása, ami az ő felfogása szerint extrém. Meg is környékezi Igor Cavalera-t, hogy doboljon nála, de miután úgy látja, hogy a célok nem azonosak, Dave Lombardo-t, a Slayer dobos-zsenijét környékezi meg sikeresen. Trevor Dunn is időt szakít rá a sok extrém-jazz project mellett és a Melvins-es Buzz Osborne is éppen ráér azon gondolkodni, hogy mikor vegyék fel a country (!!) befolyásoltságú albumukat egy későbbi triplához, így belevágnak. Mike folyamatosan házal mindenhol, de az első körön nem jut sehol túl, mindenki megijedt a lemeztől, ez nekik túl nonkommersz. Patton idővel berág, összehozza ’99-ben az Ipecac nevű kiadóját Greg Werckman nevű haverjával (aki ekkortájt épp az Alternative Tentacles label-menedzsere, tudjátok, a volt Dead Kennedy’s-es Biafra cége). Első körben leszerződteti saját magukat, majd a Melvinséket, később csatlakozik hozzájuk néhány hasonszőrű formáció (pl. James Plotkin) és végre kijöhet az első Fantomas lemez, ami egy elég furcsa keverék, valahol a grindcore, az opera és Kukori/Kotkoda jellegű mesefilmek között helyezkedik el. Patton 2002 telére tervezte a harmadik lemezt (a második a hírhedt Director’s Cut volt, ahol ismert filmek zenéjét dolgozták át. Műtőasztalra került többek között a Rettegés Foka, az Ómen és a Twin Peaks is.), erre valószínűleg időhiány miatt nem került eddig sor. Patton folyamatosan ontja magából az ötleteket, zenél mindenkivel, akivel csak lehetséges (2001-ben alakítja meg a Tomahawk nevű zenekart, Melvins, Helmet és Jesus Lizard tagokkal, ki is adnak egy közepesebb lemezt). Kijön a harmadik Mr. Bungle lemez is, California címmel, befogadhatóbb zenével és egy másik kiadó égisze alatt (a kiadóváltás hátterében valószínűleg a Red Hot Chili Peppers frontembere Anthony Kiedis áll, aki miután a legelső Faith No More lemez környékén Pattonról azt hitte, hogy a hosszú haja és stílusa miatt őt kopírozza, a mai napig mindent megtesz azért, hogy keresztbe tegyen neki, így többek között az ő hisztijének köszönhetően nem léphetett fel a Bungle egy fontosabb fesztiválon sem, ahol a Chili volt a headliner). Belevág egy Loveage nevű zenekarba is, ami eredetileg a Gorillaz-tag Dan ”the Automator” Nakamura szólóprojectje volt (hivatalos kiadvány nélkül, bár a demók az internetről letölthetőek, érdemes megismerkedni velük) és jelenleg Peeping Tom néven fut tovább, egyelőre komolyabb törekvések nélkül. Továbbá szerepet vállal egy Firecracker c. filmben Dennis Hopper oldalán.
Patton invenciozitása úgy látszik továbbra sem hagy alább (hál’istennek), várhatóan továbbra is küzdeni fog a zene konvencionális határainak tágítása érdekében, ami úgy tűnik fő művészi ars poetica-ja lett.



Diszkográfia (a teljesség igény nélkül):

1989: Faith No More - The Real Thing
1991: Faith No More - Live at Brixton Academy
1991: Mr. Bungle - I.
1992: Faith No More - Angel Dust
1995: Faith No More - King For A Day, Fool For A Lifetime
1995: Mr. Bungle - Disco Volante
1996: Mike Patton - Adult Themes For Voice
1997: Faith No More - Album Of The Year
1997: Mike Patton - Pranzo Oltranzista
1998: Faith No More - “Who Cares A Lot” The Greatest Hits
1998: Wierd Little Boy - I.(Az avantgard-jazz fenomén John Zorn-nal,Patton itt dobol is.)
1999: Mr.Bungle - California
1999: Fantomas - I (ismert Amenaza Al Mundo néven is)
1999: Maldoror - She
2001: Fantomas -The Director’s Cut
2001: Tomahawk - I.
2001: Loveage - Music To Make love to Your Old Lady By
2002: Fantomas/Melvins Bigband - Millenium Monsterwork

Forräs: Shockmagazin.hu