Hírek
Listamustra 2011/50
![Listamustra - Listamustra 2011/50 Listamustra - Listamustra 2011/50](http://www.music.hu/pictures/36/resized/18100_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Mary J. Blige 2005-ben, 2007-ben és 2009-ben közvetlenül karácsony előtt rukkolt elő stúdiólemezzel. A taktika bevált, a legnagyobb sikereit odahaza arató New York-i énekesnő hanghordozói az ünnepek előtt nagy példányszámban fogytak az amerikai piacon. Mary idén jóval korábban, már november 21-én kiadta a tizedik, My Life II… The Journey Continues (Act 1) című stúdióalbumát, amely az amerikai eladási listán tartózkodás második hetében az ötödik helyről a hatodikra hátrált.
Az USA-ban idén csak kevesen hagyták (hagyják) az utolsó hetekre (napokra) a lemezük megjelentetését, ebből eredően a héten az ötvenes mezőnyben csak két újdonságot találunk: a 23. pozícióban Trey Songz virginiai r&b-énekes öt dalt felvonultató Inevitable című EP-je, a 48. helyen a Hot Chelle Rae négytagú nashville-i poprock együttes Whatever című második stúdióalbuma kezdett. A jövő héten bizonyára Amy Winehouse CD-je, a Lioness: Hidden Treasures szerzi meg az amerikai rangsor első helyét, amely az Egyesült Királyságban már listavezető, 194 ezer példányt értékesítettek belőle a kiadás hetében.
Listavezető dalok
Amerikai Egyesült Államok – Rihanna featuring Calvin Harris: We Found Love
Egyesült Királyság – Olly Murs: Dance with Me Tonight
Németország – Lana Del Rey: Video Games
Magyarország – Ákos: Utazó
Olly Murs újabb sikere
Nincs változás az amerikai Billboard magazin Hot 100 listájának érmes pozícióiban. Hatodik hete a barbadosi Rihanna és a skót Calvin Harris uralja a mezőnyt a We Found Love című világslágerrel. Ötödik hete tanyázik a második helyen az LMFAO zeneszáma, a Sexy and I Know It, a harmadik helyen pedig második hete Bruno Mars felvétele, az It Will Rain, az Alkonyat filmsorozat Hajnalhasadás című filmje első részének a betétdala szerepel. A 15. helyről a nyolcadikra lépett Jay-Z és Kanye West augusztusban megjelent Watch the Throne című közös nagylemezének Niggaz in Paris című szerzeménye. A brit rangsorban a tavalyelőtti The X Factor második helyezettje, Olly Murs vette át a vezetést a Dance with Me Tonight című felvétellel. A huszonhét éves essexi énekesnek ez a harmadik listavezetője: tavaly szeptemberben a Please Don’t Let Me Go, idén szeptemberben a Rizzle Kicks hiphopduóval készült Heart Skips a Beat című dallal járta meg a legmagasabb pozíciót, mindkettővel egy-egy hétig vezetett. Ollynak sikerült kilépnie a szigetországból, Európa-szerte egyre népszerűbb. A brit tízes mezőnyben két új belépő található: a harmadik helyen a New Orleans-i születésű Lloyd zeneszáma, az André 3000 és Lil Wayne közreműködésével készült Dedication to My Ex (Miss That), a hatodikon a floridai T-Pain felvétele, a Wiz Khalifával és Lily Allennel készült 5 O’Clock nyitott. Németországban az 1986-os születésű New York-i Lana Del Rey foglalta el a lista csúcsát a Video Games című bemutatkozó dalával.
Listavezető nagylemezek
Amerikai Egyesült Államok – Michael Bublé: Christmas
Egyesült Királyság – Amy Winehouse: Lioness: Hidden Treasures
Németország – Udo Lindenberg: MTV Unplugged – Live aus dem Hotel Atlantic
Magyarország – Magyarország legkedveltebb karácsonyi gyerekdalai
Dömping karácsonyi CD-ből
Az Amerikai Egyesült Államokban megőrizte vezető helyét Michael Bublé – a kanadai énekes Christmas című albumából november 28. és december 4. között 293 ezer példány kelt el. A másik kanadai, Justin Bieber ünnepi nagylemeze, az Under the Mistletoe a hatodik helyről a harmadikra jött fel. A húszas mezőnyben további négy karácsonyi kiadványra lelünk: a 13. helyen a Glee című tévéfilmsorozat korongja, a Glee: The Music, The Christmas Album Volume 2, a 15. helyen az America’s Got Talent tavalyi, ötödik sorozatának második helyezettje, a 2000. április 9-én született, pennsylvaniai Jackie Evancho nagylemeze, a Heavenly Christmas, a 17. helyen Andrea Bocelli 2009-es albuma, a My Christmas, a 19. helyen a Mannheim Steamroller a Czech Philharmonic Orchestrával készült CD-je, a Christmas Symphony szerepel. A brit TOP 10-ben Amy Winehouse nagylemeze mellett még egy újdonság található, a bronzérmes pozícióban debütált a tavalyi The X Factor második helyezettje, Rebecca Ferguson az első, Heaven című stúdióalbumával. A magyar piacon a Magyarország legkedveltebb karácsonyi gyerekdalai című kiadványból fogyott a legtöbb. A húszas mezőnyben két új belépő szerepel: a harmadik helyre Rúzsa Magdi színházi estjének dalait tartalmazó CD-je, a 13. pozícióba SP nagylemeze, a New Wave iratkozott fel.
2011. 12. 13. 8:31
További Listamustra cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
![Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23115_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
![Ákos koncert – a legjobbkor](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22804_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
![Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22776_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
![Zene a feneketlen mélységből](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23722_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
![Jelzőfény az útvesztőben](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23714_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
![„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23663_zene_w83_h83_crop.jpeg)
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
![Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23639_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
![Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23596_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
![Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23592_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..