Hírek
Önmagát is felülmúlja a Tankcsapda
![Tankcsapda - Önmagát is felülmúlja a Tankcsapda Tankcsapda - Önmagát is felülmúlja a Tankcsapda](http://www.music.hu/pictures/36/resized/18155_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Hatodik alkalommal készül meghódítani december 29-én, az ország második legnagyobb koncerthelyszínét, a Főnix Csarnokot a Tankcsapda. Egy éve, mínusz tizenkét fokban búcsúztatták Debrecen Főterén az évet, idén már sem a zenekarnak sem pedig a közönségnek nem kell az időjárási nehézségekkel dacolnia.
„Tavaly nagyon nehéz volt megküzdeni a mostoha téli időjárással” - idézte szilveszteri emlékét Lukács László frontember. – „Ennek ellenére, mind a mai napig úgy tekintünk vissza, mint az egyik legjobb koncert és szilveszteri emlék… Az, hogy Debrecenben zárjuk az évet immár húsz éves hagyomány: ’92 decemberében volt az első ilyen évzáró koncert. Idén visszatérünk a Főnix Csarnokba, ahol mindig izgalmasabb játszani. Az a tapasztalatunk, hogy nagyon sokan vidékről, vagy a környező országokból is erre a koncertre készülnek, ugyanis híre ment már, hogy Debrecenben a Tankcsapda igyekszik valamiképp, kissé szerencsétlen kifejezéssel élve, önmagát is felülmúlni…”
![Tankcsapda - Önmagát is felülmúlja a Tankcsapda Tankcsapda - Önmagát is felülmúlja a Tankcsapda](http://www.music.hu/pictures/36/resized/18156_zene_w490.jpeg)
December 29-én két fellépő melegíti be a közönséget. Egy budapesti feltörekvő tehetséges csapat a Leander, és egyenesen az Egyesült Államok beli Brooklynból érkező Verismo.
„Mi szoktuk kiválasztani, hogy kik játszanak a Főnix Csarnokban.”- nyilatkozta a Tankcsapda gitárosa Cseresznye. „A Verismo dobosával, aki egyébként magyar, és Vajda Tamásnak hívják, Los Angelesben találkoztunk. Megismerkedtünk, és tartottam vele a kapcsolatot, idén pedig felvetődött az ötlet, hogy mi lenne, ha átjönnének játszani.”
„A másik zenekar a Leander.” – folytatja Fejes Tamás a Tankcsapda dobosa. „A gitárosával, Vörös Attilával, nagyon régóta személyes a viszony, jó bandája van, mi meg szeretünk jó bandákkal játszani. Igyekszünk időről időre olyan zenekaroknak lehetőséget biztosítani, akikről lehet tudni, hogy amit csinálnak jó, viszont még nem ismerik túlságosan sokan. A Főnixben pedig végre több ezer ember előtt megmutathatják, hogy mire is képesek.”
A Tankcsapda 2004-ben gondolta először, hogy bevonul a debreceni rendezvénycsarnokba. Azóta két év kivételével folyamatosan itt zárják az évet. A zenekar elmondása alapján, a közönség kitartó szeretetének hála, mindig ez a legjobb hangulatú Tankcsapda buli.
További infók: www.tankcsapda.com, www.tikit.hu
2011. 12. 26. 21:03
További Tankcsapda cikkek
Linkajánló
- Tankcsapda képek, bibliográfia és diszkográfia
- Tankcsapda (http://www.tankcsapda.com/)
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
![Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23115_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
![Ákos koncert – a legjobbkor](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22804_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
![Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22776_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
![Zene a feneketlen mélységből](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23722_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
![Jelzőfény az útvesztőben](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23714_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
![„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23663_zene_w83_h83_crop.jpeg)
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
![Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23639_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
![Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23596_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
![Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23592_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..