Hírek
Úton a Road és a Depresszió
![Depresszió - Úton a Road és a Depresszió Depresszió - Úton a Road és a Depresszió](http://www.music.hu/pictures/36/resized/18212_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Még javában tart a dermesztő téli hideg, máris 17 állomásos turnéra indul a Depresszió és a Road, hogy együtt feledtessék minden koncertlátogatóval a fagyos hétköznapokat.
A két rock ’n’ roll banda baráti kapcsolata nem új keletű, hiszen számtalan közös koncerten és turnén vannak túl, tehát a jó hangulat garantált. A Depresszió tavaly ősszel megkezdett „Vízválasztó” című lemezének bemutatóját eddig közel 10 ezer rajongó látta 11 koncerten. A zenekar történetének eddigi legsikeresebb albuma a Mahasz lista első helyén nyitott, és azt követően is hetekig a Top 10-ben szerepelt. A lemez első videoklipje a ’Te vagy a szerem’ című dalhoz készült, amit öt hónap alatt 150 ezren láttak.
A zenekar most sem pihen, már előkészületben van a második klip forgatása, ami biztos, hogy meglepetés lesz a nagyközönség számára, hiszen egy teljesen más hangulatú, lírai dalt választottak ki- a ’Jön a reggel’-t. A Vízválasztó album leghatásosabb és legnépszerűbb tétele már a megjelenés után kivívta a kritikusok elismerését, és az elmúlt 11 év egyik legelőremutatóbb Depresszió felvételnek tartják. A tervek szerint egy vérbeli thriller-t készít majd a Pixel Film stábja a dalhoz, amivel tartalmilag és minőségileg is felül akarnak múlni minden eddigi Depresszió klipet.
Ami pedig a turnét illeti, jön a két hónapig tartó tombolás, az ország valamennyi régiójának népszerű koncerttermeiben. A Depresszió mellett a Road is folytatja legutóbbi, ’Emberteremtő’ című lemezének bemutatását és hamarosan egy külföldön forgatott klipre is lehet számítani tőlük. Az Ember-Választó Tour 2012. külön meglepetése, hogy az állandó vendégzenekar, a Csakazértis mellett, a nyíregyházi, hódmezővásárhelyi, és budapesti állomásokra az Alvin és a mókusok is csatlakozik a két főzenekarhoz.
A koncertsorozat február 10-én, Gödöllőn kezdődik, és április 14-én, a PeCsában ér véget.
A turné reklámfilmje: http://www.youtube.com/watch?v=BbJekrTG2fM
Ember-Választó Tour 2012.:
02.10. Gödöllő - Trafo Club
02.11. Dombóvár - DVMSE + Insane
02.18. Kiskunfélegyháza – Rocktár
02.24. Győr - Bridge Hallgatói Klub
02.25. Székesfehérvár - Fezen Klub
03.02. Tatabánya - Puskin Művelődési Ház
03.09. Nyíregyháza - Bujtosi Szabadidő Csarnok
03.10. Kazincbarcika - Egressy Béni Művelődési Központ
03.15. Keszthely - 512 Club
03.16. Kaposvár - Mtesz Székház
03.17. Szekszárd – Sportcsarnok
03.24. Hatvan - Vasutas Művház (Dali)
03.30. Sopron - Hangar Music Garden
03.31. Kecskemét – Technika Háza
04.06. Hódmezővásárhely – Hódtói Sportcsarnok
04.07. Szolnok - Metál Liget Fesztivál
04.14. Budapest - PeCsa
2012. 02. 06. 20:57
További Depresszió cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
![Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23115_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
![Ákos koncert – a legjobbkor](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22804_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
![Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22776_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
![Zene a feneketlen mélységből](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23722_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
![Jelzőfény az útvesztőben](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23714_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
![„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23663_zene_w83_h83_crop.jpeg)
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
![Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23639_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
![Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23596_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
![Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23592_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..