Hírek
A harmadik brit invázió?
![Listamustra - A harmadik brit invázió? Listamustra - A harmadik brit invázió?](http://www.music.hu/pictures/36/resized/18278_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Az Amerikai Egyesült Államok zenei határait az elmúlt szűk két évtizedben kevés európai zenész törte át. Mára alaposan megváltozott a helyzet. A falakon egyre több a repedés, újra sok külföldi, főleg brit veti meg a lábát az amerikai piacon.
Az USA-ban tavaly nagyjából egy százalékkal több nagylemezt értékesítettek, mint 2010-ben – 2004 óta először nőtt a szám. A pozitív mérleg a tottenhami születésű Adele-nek köszönhető, akinek 21 című második stúdióalbumából 2011-ben 5 millió 824 ezer példányt vásároltak az amerikaiak, több mint kétszer annyit, mint a második helyen záró kanadai Michael Bublé CD-jéből, a Christmas címűből, amely 2 millió 452 ezer példányban kelt el.
![Listamustra - A harmadik brit invázió? Listamustra - A harmadik brit invázió?](http://www.music.hu/pictures/36/resized/18279_zene_w245.jpeg)
Adele, a zászlóvivő
Adele csodás sorozata tovább folytatódik, a 21 példányszáma az amerikai piacon már nyolcmillió felett jár. A sikernek köszönhetően több fény vetül az énekesnő honfitársaira is, így egyre több brit előadónak és zenekarnak fut jól a szekere az USA-ban. Olyannyira, hogy a szakmabeliek egy része már a harmadik brit zenei invázióról beszél. Az első a hatvanas években a The Beatles sikere nyomán indult. A második a nyolcvanas évek első felében volt, olyan együttesekkel, mint a The Human League, a Culture Club vagy a Duran Duran. Érdekes, hogy a nyolcvanas évek legvégét és a kilencvenes évek első felét a szakma nem tartja inváziós éveknek. Bizonyára azért, mert akkortájt több svéd énekes és formáció hódította meg az amerikai közönséget, mint brit.
A legsikeresebb britek
Az Amerikai Egyesült Államokban tavaly a brit zene piaci részesedése 11,7 százalék volt. Észak-Amerika kettes számú piacán, Kanadában még nagyobb, 16,2 százalék részesedést ért el. 2011-ben az USA-ban eladott nagylemezek közel egynyolcada brité. A szigetországiak tavalyi összesített listáján Adele albuma mögött a második helyen a Mumford & Sons zenekar végzett a Sigh No More című első stúdiólemezével, amelyből 1,4 millió fogyott az amerikai piacon. A bronzérmes pozícióban a Coldplay (Mylo Xyloto) zárt. A negyedik helyen ismét Adele található (a 19 című első stúdióalbumával), az ötödiken és a hetediken a Florence + the Machine szerepel (az első, Lungs és a második, Ceremonials című korongjával), a hatodik helyre pedig Susan Boyle (Someone to Watch Over Me) fészkelte be magát. A nyolcadik pozíciót Marsha Ambrosius (Late Nights & Early Mornings), a kilencediket a Radiohead (The King of Limbs), a tizediket a The Beatles (1) szerezte meg. 2011-ben harminc brit előadó és együttes hanghordozójából értékesítettek százezernél többet az USA-ban.
Van utánpótlás
A Brit Hanglemezipari Szövetség (British Phonographic Industry – BPI) vezetője, Geoff Taylor az amerikai Billboard magazinnak elmondta, hogy az USA-ban a következő brit hullámot minden bizonnyal a fiúcsapatok indítják el, többek közt a One Direction és a The Wanted. Szerinte a britek sikere elsősorban azzal magyarázható, hogy az Egyesült Királyság zeneipara nagy összeget fordít a tehetségek felkutatására és pályafutásuk elindítására. Az ezzel foglalkozó A&R részlegek a brit kiadók bevételeinek több mint húsz százalékából gazdálkodnak.
A One Direction rekordja
Geoff Taylor jóslata valóra vált. A héten hatalmas rekord született az amerikai albumeladási listán. Ami a The Beatlesnek, a The Rolling Stonesnak vagy a Spice Girlsnek nem sikerült, összejött a One Directionnek. A fiúcsapat a rangsor csúcsára iratkozott fel az Up All Night című első nagylemezével – 176 ezer kelt el belőle a kiadás hetében az amerikai piacon. Korábban egyetlen szigetországi formációnak sem sikerült az első albumával az élen nyitnia. A One Direction tagjai, az angol Zayn Malik, Liam Payne, Harry Styles és Louis Tomlinson, valamint az ír Niall Horan külön-külön jelentkeztek a brit The X Factor 2010-es, hetedik sorozatába. Mivel a döntőbe nem jutottak be, Nicole Scherzinger vendégzsűritag javaslatára együttest alapítottak, így folytathatták szereplésüket, és a tehetségkutató tévéműsor harmadik helyén végeztek. Simon Cowell kiadója, a Syco Music kétmillió fontos szerződést kötött velük. Az Up All Night a brit piacon november 21-én került forgalomba, Észak-Amerikában március 13-án jelent meg. A fiúk a februári BRIT Awardson, a legrangosabb brit könnyűzenei díjak átadóján a Legjobb brit kislemez kategóriában diadalmaskodó What Makes You Beautiful című dalukkal a Billboard magazin Hot 100 listájának 28. helyére érkeztek meg (a héten a 19. pozícióban találhatók), amely a második legjobb kezdés debütáló brit csapattól. A Spice Girls első zeneszáma, a Wannabe 1997-ben a 11. helyen nyitott. (Új Szó)
2012. 03. 31. 11:16
További Listamustra cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
![Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23115_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
![Ákos koncert – a legjobbkor](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22804_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
![Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22776_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
![Zene a feneketlen mélységből](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23722_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
![Jelzőfény az útvesztőben](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23714_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
![„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23663_zene_w83_h83_crop.jpeg)
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
![Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23639_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
![Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23596_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
![Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23592_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..