Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Listamustra 2012/13

Listamustra - Listamustra 2012/13

Az európai fiatalok többsége Rihanna egykori, verekedős barátjaként ismerte meg 2009 februárjában az 1989-es születésű virginiai Chris Brownt, aki – mint az akkori tudósítások végén olvashattuk – egyébként énekes. Sokan arra tippeltek, hogy a barbadosi énekesnőre többször kezet emelő botrányhősnek a balhé a pályafutásába kerül. Nem így történt. Sőt! Az Amerikai Egyesült Államokban időközben bekerült a legnépszerűbbek közé, és mifelénk is egyre jobban fut a szekere.

A brit piacon július 2-án forgalomba kerülő ötödik, Fortune című stúdiólemezének Turn Up the Music című beharangozó szerzeménye a héten az Egyesült Királyságban rajt-cél győzelmet aratott. Chrisnek ez az első listavezetője a szigetországban. A készülő albumáról egy másik zeneszámot is ismerhetünk már, a Kevin K-Mac McCall kaliforniai rapperrel készült Strip címűt, amely Chris tavaly augusztusban kiadott Boy in Detention című mixlemezén jelent meg először, és a héten a brit lista 78. pozíciójában debütált.

Listavezető dalok
Amerikai Egyesült Államok – fun. featuring Janelle Monáe: We Are Young
Egyesült Királyság – Chris Brown: Turn Up the Music
Németország – Michel Teló: Ai se eu te pego!
Magyarország – Fábián Juli & Zoohacker: Girly

Továbbra is brazilé a német csúcs
Nincs változás az amerikai Billboard magazin Hot 100 listájának élén: negyedik hete a fun. New York-i indie-pop együttes vezet a Janelle Monáe kansasi énekesnővel készült We Are Young című slágerrel. A 19. helyre érkezett meg Taylor Swift pennsylvaniai country-pop énekesnő újdonsága, az Eyes Open, amely az amerikai albumeladási rangsor legmagasabb pozíciójában nyitó The Hunger Games: Songs from District 12 and Beyond című nagylemezről származik. A 35. helyen találjuk a filmzenei album egy másik felvételét, a Safe & Sound címűt, amelyet ugyancsak Taylor Swift jegyez, de nem egyedül, a The Civil Wars nashville-i countryzenei duóval – a dal 11. hete szerepel a listán, a harmincadik hely az eddigi csúcspozíciója. Az Egyesült Királyság élmezőnyében Chris Brown zeneszáma mellett még egy új belépőre lelünk: a hatodik helyen startol a kelet-londoni Plan B felvétele, az Ill Manors, amely a június 6-án bemutatásra kerülő azonos című angol film betétdala. Németországban kilencedik hete a brazil Michel Teló a listavezető az Ai se eu te pego! című szerzeménnyel. A TOP 10 egyetlen újdonsága a bronzérmes pozícióban Mike Candys, Evelyn és Patrick Miller felvétele, a 2012 (If the World Would End). Idehaza a Single listát megszakításokkal hetedik hete Fábián Juli és Zoohacker négydalos, Girly című EP-je uralja. A rádióállomások ötödik hete Madonna, Nicki Minaj és M.I.A. zeneszámát, a Give Me All Your Luvin’ címűt sugározzák a legtöbbet.

Listavezető nagylemezek
Amerikai Egyesült Államok – Soundtrack: The Hunger Games: Songs from District 12 and Beyond
Egyesült Királyság – Madonna: MDNA
Németország – Unheilig: Lichter der Stadt
Magyarország – Madonna: MDNA

A Popkirálynő újabb brit bravúrja
Az amerikai albumeladási lista tízes mezőnyének fele új belépő. A csúcsra a The Hunger Games című mozifilm (magyar címe: Az éhezők viadala) tizenhat dalt felvonultató nagylemeze iratkozott fel, amelyből a kiadás hetében 175 ezer példányt értékesítettek az amerikai piacon. A harmadik helyen a The Shins új-mexikói rockzenekar negyedik stúdióalbuma, a Port of Morrow, az ötödiken a soktagú Odd Future (OFWGKTA – Odd Future Wolf Gang Kill Them All) Los Angeles-i hiphopformáció korongja, a The OF Tape Vol. 2, a hetediken Melanie Fiona kanadai énekesnő második stúdiólemeze, a The MF Life kezdett. A tavalyi Grammy Awardson a Legjobb új előadó kategóriában a nagyközönség előtt javarészt ismeretlen Esperanza Spalding győzött, a favorizált Justin Bieber helyett. Az oregoni dzsesszénekesnő negyedik, Radio Music Society című stúdióalbuma a tizedik helyen debütált. Madonna 12., MDNA című stúdiólemezét a brit és a magyar rangsorban már jegyzik. Természetesen mindkettőben az első helyen nyitott – a brit piacon 56 335 példányt adtak el belőle a megjelenés hetében. A Popkirálynő az örökranglistán a Király elé a második helyre lépett, tizenkét brit listavezető albummal rendelkezik. Elvis Presleynek tizenegy korongja járta meg a legmagasabb pozíciót. A The Beatles a rekorder, tizenöt nagylemezzel vezetett. Madonna albumának első beharangozója, a Give Me All Your Luvin’ című szerzemény csak a 37. helyig jutott a szigetországban, ami nagyrészt azzal magyarázható, hogy ingyenes promóciós ajándékként is le lehetett tölteni, és azok értelemszerűen nem számítódtak bele a listába. Az MDNA az énekesnő első nagylemeze, amit az Interscope Records adott ki – negyvenmillió dolláros, három albumra szóló szerződése van a lemezcéggel. Az album az USA-ban is az első helyen startol majd 350 ezer körüli példánnyal. A magyar rangsor bronzérmes pozíciójába a Leander együttes nagylemeze, a SzívIdomár, a 23. helyére a harmadik Csillag születik győztese, ifj. László Attila CD-je, az Ezer szív együtt dobban című érkezett meg. A német eladási lista élén a hazai Unheilig zenekar Lichter der Stadt című stúdióalbuma kezdett.

Puha József

2012. 04. 04. 3:17

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Listamustra 2012/13 cikk képei
Listamustra - Listamustra 2012/13