Hírek
Már Bakuban hasít a Compact Disco
Vasárnap elutazott 57. Eurovíziós Dalfesztiválra a hazánkat képviselő Compact Disco zenekar. Mivel tavaly Azerbajdzsán előadója nyerte a fesztivált, így idén övék a rendezés joga, ezért Bakuban lesz a megmérettetés.A srácok először május 22-én, az első elődöntőn lépnek a reflektorfénybe, hogy Sound of Our Hearts című dalukat bemutassák a kontinensnek.
"Az Eurovíziós Dalfesztivál jó lehetőség arra, hogy az ember megmutassa magát Európában, sőt azon túl, hiszen több millióan nézik a kontinensen kívül is. Másrészt Magyarországra akarjuk irányítani a figyelmet, arra, hogy itt is készülnek jó dalok" - mondta Lotfi Begi, a Compact Disco tagja elutazásuk előtt az MTI-nek.
A srácok azt is elárulták, hogy elég szigorú időbeosztásuk lesz majd Bakuban, így május 14-án és 18-án fognak majd a 25 ezer nézőt befogadni képes bakui Crystal Hall aréna színpadán próbálni fellépőruhában, kamerák előtt. A Compact Disco a 15-ös rajtszámot kapta, az orosz induló után és az osztrák előtt lép színpadra. A többi napokon sajtótájékoztatóról sajtótájékoztatóra fognak menni, és ígéretet kaptak arra, hogy egy koncertet is adhatnak.
A csapat tavaly Fonogram-díjat kapott, mint az év hazai elektronikus zenei produkciója. A Sound of Our Hearts és remixei már tizenöt országban jelennek meg, köztük Skandináviában, a balti államokban, Ausztriában, Olaszországban, Oroszországban, Bulgáriában és Németországban. Reméljük ez a szám lesz még jóval több is a bakui produkció után. A fiúk nagyon számítanak a hazai és határainkon túli magyarok szavazataira.
Jó lenne már egyszer bebizonyítani Európának, hogy zenében is kiemelkedő tehetségek élnek Magyarországon.
2012. 05. 15. 15:58
További Compact Disco cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Listamustra 2013/20
Az Egyesült Királyságban negyedik hete a Get Lucky a listavezető, amely jelenleg a „2013 legnagyobb ..
Grammy-jelölteké a Halálos iramban 6. kulcsdala
Ludacris rappel és játszik is 2013 csúcs autós-mozijában, a széria több részében közreműködő Don Oma..
Szülinapi ajándék Kóbor Jánosnak
Az élet a legnagyszerűbb forgatókönyvíró. Nincs is annál csodálatosabb, amikor a véletlen tesz emlék..
Koncert & party beszámolók
Royal Fest - Egy királyi este a Barba Negrában!
Május 11-én szombaton a Rock és Metal zene templomává alakul a budapesti Barba Negra Music Club! Öt ..
Különlegesek zenei koncertek mozivásznon!
Három különleges este, három különleges koncert. Ismét olyan egyedülálló zenei élményt hoznak ..
Multitehetségek Kanadából a Youtube hátán
Ha azt mondom, az egy négyzetméterre eső zenei tehetség, hangszerhez-értés, hangterjedelem ebben a b..
Interjúk
Depresszió-interjú
Azt nem állíthatja senki, hogy a Depresszió zenekar tagjai unatkoznánk, hiszen januártól decemberig ..
Wisdom: Európában és újra itthon!
A budapesti Wisdom zenekarral nem kisebb dolog történt, mint hogy áttörve a határokat, eljutottak a ..
A jövőbe mutató stílus
Szlovákiai magyar zenekar, a Nádasdi Péter énekes, Szabó Nándor gitáros, Kobák Olivér gitáros, Orave..
Lemezajánlók
Musical: Miss Saigon (Sony Music)
Remek időzítés: A nyomorultak musical mozisikeréhez igazítva jelent meg a szerzőpáros másik sikerdar..
Jimi Hendrix: People, Hell and Angels (Sony Music)
Vajon akad még egy gitárvirtuóz, akinek halála után több stúdióalbuma látott napvilágot, mint ahány ..
Michael Bublé: To Be Loved (Reprise Records/Warner)
A bőség zavara: vajon mi a legnagyobb erénye az új Michael Bublé lemeznek? A sztárvendégek, mint Ree..
est.hu buliajánlók
Koncert és táncház »
Kik: Bran
Hol: Budapest, Jókai Klub »
Mikor: 2013. 05. 25. 17:00
Party »
Kik: DJ Apesz, DJ Markovich, DJ Paul, DJ Lu-Yi, BanDJ
Hol: Budapest, Morrison's 2 »
Mikor: 2013. 05. 25. 17:00
Mrs. Columbo »
Kik: Mrs. Columbo
Hol: Budapest, Radóczy Mária Galéria »
Mikor: 2013. 05. 25. 17:00
Dance Gavin Dance, Closure in Moscow, Climate, The Elijah »
Kik: Dance Gavin Dance, Closure in Moscow, Climate, The Elijah
Hol: Budapest, A38 Hajó »
Mikor: 2013. 05. 25. 18:00
Kobza Vajk Group, Mnemonic »
Kik: Kobza Vajk Group, Mnemonic
Hol: Szentendre, Dumtsa Jenő utca »
Mikor: 2013. 05. 25. 18:00
Szegedi Deák Band »
Kik: Szegedi Deák Band
Hol: Szeged, Dóm tér »
Mikor: 2013. 05. 25. 13:00
Storyville Jazzband »
Kik: Storyville Jazzband
Hol: Szeged, Dóm tér »
Mikor: 2013. 05. 25. 14:00
Arizona »
Kik: Arizona
Hol: Kaposvár, Kossuth tér »
Mikor: 2013. 05. 25. 14:00
HangKépUdvar »
Kik: DJ Bem, Mesterházy, DJ DB, MC Pusi, Kelle&Juha, Stavros, Mesterb..
Hol: Kaposvár, MTESZ Székház »
Mikor: 2013. 05. 25. 15:00
Gőzerő »
Kik: Gőzerő
Hol: Szeged, Klauzál tér »
Mikor: 2013. 05. 25. 15:00


Jazz
Mind1ik


