Hírek
Hamarosan Campus Fesztivál Debrecenben!
Finn rocker-csellisták és magyar legendák – többek közt ezt kínálja idén a július 25-én kezdődő Campus Fesztivál, amelyet ezúttal is a debreceni Nagyerdő szívében rendeznek. Évről évre többen látogatnak ki Kelet-Magyarország legnagyobb nyári bulijára, tavaly közel ötvenezren voltak négy nap alatt.
Több mint 200 fellépő: zene, humor, mozi, megannyi színes program és érdekesség. Ott lesz a finn világsztár Apocalyptica, a Prágában összeállt, de Európa-szerte ismertté vált formáció a N.O.H.A., a Vancouverből érkező The Real McKenzies, de olyan magyar ikonok is, mint a Tankcsapda, a Republic, a Magna Cum Laude, a Quimby, meg persze a teljes magyar pop-rock elit. A Víztorony Pódiumon a Dumaszínház humoristái nyomják a poénokat, gyermekkori emlékeket idéz majd a szabadtéri mozi, az Európai Nyelvek Utcáján pedig idén először sétálhatunk.
A szervezők a komfortról is gondoskodtak. A gyönyörű természeti adottságok mellett igényesen kiépített infrastruktúra, jól felszerelt kemping, meleg vizes zuhanyzók, kellemes sátorhelyek, mobiltelefon töltő-állomás, kerékpár-megőrző, internetkamion, és az eddigi évek tapasztalatai alapján még több vendéglátóhely várja a 0. naptól sátrazókat. A fesztivál a kiemelt biztonságra is törekszik, a természetvédelmi terület épségére önkéntesek, a fesztivál látogatóira pedig kiemelt biztonsági szolgálat vigyáz. A Debreceni Egyetem önkéntes hallgatói pedig a polgárőrséggel és a rendőrséggel közösen vigyázzák majd a fesztivál és a környék nyugalmát.
2012. 07. 04. 23:56
- További programok és jegyárusító helyszínek (http://www.campusfesztival.hu)
További Campus Fesztivál cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Különleges produkció a Viva Cometen
Idén nemcsak a Comet gála fellépői, de jelöltjei között is tudhattuk a múlt évben berobbant Majka, C..
Listamustra 2013/22
Mindent elsöprő Daft Punk-siker. A francia duó a Get Lucky című szerzeménnyel tökéletesen megalapozt..
Kylie születésnapi ajándéka
Van, aki egy idő után titkolja a korát, és van, aki büszke rá. Kylie Minogue az utóbbiak közé tartoz..
Koncert & party beszámolók
Royal Fest - Egy királyi este a Barba Negrában!
Május 11-én szombaton a Rock és Metal zene templomává alakul a budapesti Barba Negra Music Club! Öt ..
Különlegesek zenei koncertek mozivásznon!
Három különleges este, három különleges koncert. Ismét olyan egyedülálló zenei élményt hoznak ..
Multitehetségek Kanadából a Youtube hátán
Ha azt mondom, az egy négyzetméterre eső zenei tehetség, hangszerhez-értés, hangterjedelem ebben a b..
Interjúk
Túlvilági álom – Cipő emlékére
Múlt héten, szerdán debütált a YouTube-on a Túlvilági álom videoklipje. A dalt korábban a videomegos..
Három a nagylány – A.K.T.-interjú
Színészlemez? Nem újdonság. Nőcikből álló trió? Ilyen is volt már. Ám egy színésznők alkotta, cseppe..
Depresszió-interjú
Azt nem állíthatja senki, hogy a Depresszió zenekar tagjai unatkoznánk, hiszen januártól decemberig ..
Lemezajánlók
Bruce Springsteen: Collection 1973–2012 (Columbia/Sony Music)
Amerika nemzeti hőse, élő legenda, vagy ahogy zenészkörökben hívják: a Főnök. Bár az újvilág legrang..
Joe Satriani: Unstoppable Momentum (Epic/Sony Music)
Meglepő volna, ha a 15-ször Grammy-re jelölt, de arany gramofonnal egyszer sem jutalmazott gitárvirt..
Zaz: Recto Verso (Play On/Sony Music)
Vigyázat, nagyon francia! Zaz, azaz Isabelle Geffroy első korongja gyémántlemez lett szülőhazájában,..
est.hu buliajánlók
Szőke Nő Party »
Kik: DJ Apesz, DJ Paul, DJ Markovich, DJ Lu-Yi
Hol: Budapest, Morrison's 2 »
Mikor: 2013. 06. 19. 17:00
Mary PopKids, Fran Palermo, Buddhasmile, Zenit »
Kik: Mary PopKids, Fran Palermo, Buddhasmile, Zenit
Hol: Budapest, Budapest Park »
Mikor: 2013. 06. 19. 18:30
Madarak »
Kik: Madarak
Hol: Budapest, PeCsa Music Café »
Mikor: 2013. 06. 19. 19:00
Belmondo, DJ Endy »
Kik: Belmondo, DJ Endy
Hol: Budapest, Zöld Pardon »
Mikor: 2013. 06. 19. 19:00
Soundforce Duó »
Kik: Soundforce Duó
Hol: Budapest, Bonyai Étterem »
Mikor: 2013. 06. 19. 19:30
Anyám és nyulam »
Kik: Anyám és nyulam
Hol: Szolnok, Nagyszínpad (Tisza Park) »
Mikor: 2013. 06. 19. 19:00
Bartók Béla Intézet Zenekara »
Kik: Bartók Béla Intézet Zenekara
Hol: Szolnok, Maláta Színpad »
Mikor: 2013. 06. 19. 19:00
Rutkai Bori és a Specko Jedno »
Kik: Rutkai Bori és a Specko Jedno
Hol: Kecskemét, Városháza díszudvara »
Mikor: 2013. 06. 19. 19:00
Milagro Santana Tribute »
Kik: Milagro Santana Tribute
Hol: Kecskemét, Vasútkert »
Mikor: 2013. 06. 19. 20:00
Made in Swing »
Kik: Made in Swing
Hol: Szolnok, Tisza színpad (Tisza Szálló) »
Mikor: 2013. 06. 19. 20:00


Jazz
Mind1ik



