Hírek
Adam Lambert zsűritag lesz?
Elképzelhető, hogy az American Idol legfrissebb szériájában Adam Lambert, az egykori versenyző is a zsűri székek egyikében fog ülni.
Az már bizonyos, hogy Jennifer Lopez még egy évadot vállat az Amerika szerte igen nagy népszerűségnek örvendő tehetségkutató verseny zsűrijében. A producerek pedig továbbra is lelkesen keresik az celebet, aki a következő etapban az ítészek gárdáját erősítené. Az egykori versenyző, Adam Lambert neve is lehetséges jelöltek között szerepel.
Az énekes, dalszerző a verseny 8. évadjának (2009.) 2. helyezettje. A megmérettetés alatt nem csak a közönség kedvence volt, de a zsűri is elismerően nyilatkozott tehetségéről. Mikor az egyik elődöntőn a hibátlan hangú srác a Mad World-öt énekelte (Gary Jules-féle, 2001-es változatot), a rendkívül kritikus Simon Cowell, az Idol történetében először, állva tapsolt.
Lambert debütáló albuma, a For Your Entertainment 2009 novemberében jelent meg. Legutóbbi albuma, a Tresspassing pedig 2012 májusában látott napvilágot és rögtön a Billboard 200-as listájának első helyén landolt.
Albuma készítésében olyanok működtek közre, mint Ryan Tedder, aki Beyoncé-val és Kelly Clarksonnal is dolgozott, Greg Wells, Katy Perry producere, a slágergyáros Max Martin, Rob Cavallo és Dr. Luke. A lemezén szereplő dalok közül néhánynak olyan sztárok az írói/társírói, mint Lady Gaga, Pink vagy Matthew Bellamy (Muse) Lambert szólóalbumának hangzása nagyon változatos, és igen sokoldalú: kicsit rockos, elektronikus, dance-es, helyenként pedig erősen pop beütésű. Izgalmas, mint ő maga.
Azért is érdekes választás lenne Adam, mert ő pontosan tudja, hiszen a saját bőrén tapasztalta meg az érzést, hogy milyen a másik, az előadói oldalon állni, és izgatottan várni a bírák észrevételeit. Talán ő képes lesz némi emocionális töltet is adni a véleményének, talán egy új, egyedi látásmódot tudna hozni a műsor megszokott rendjébe. A döntést izgatottan várjuk.
2012. 07. 09. 17:00
További Adam Lambert cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Listamustra 2013/23
Már egy hét alatt is sok minden változhat zenei berkekben. Egy hete még csak sejtettük, most százszá..
Különleges produkció a Viva Cometen
Idén nemcsak a Comet gála fellépői, de jelöltjei között is tudhattuk a múlt évben berobbant Majka, C..
Listamustra 2013/22
Mindent elsöprő Daft Punk-siker. A francia duó a Get Lucky című szerzeménnyel tökéletesen megalapozt..
Koncert & party beszámolók
Royal Fest - Egy királyi este a Barba Negrában!
Május 11-én szombaton a Rock és Metal zene templomává alakul a budapesti Barba Negra Music Club! Öt ..
Különlegesek zenei koncertek mozivásznon!
Három különleges este, három különleges koncert. Ismét olyan egyedülálló zenei élményt hoznak ..
Multitehetségek Kanadából a Youtube hátán
Ha azt mondom, az egy négyzetméterre eső zenei tehetség, hangszerhez-értés, hangterjedelem ebben a b..
Interjúk
Túlvilági álom – Cipő emlékére
Múlt héten, szerdán debütált a YouTube-on a Túlvilági álom videoklipje. A dalt korábban a videomegos..
Három a nagylány – A.K.T.-interjú
Színészlemez? Nem újdonság. Nőcikből álló trió? Ilyen is volt már. Ám egy színésznők alkotta, cseppe..
Depresszió-interjú
Azt nem állíthatja senki, hogy a Depresszió zenekar tagjai unatkoznánk, hiszen januártól decemberig ..
Lemezajánlók
Bruce Springsteen: Collection 1973–2012 (Columbia/Sony Music)
Amerika nemzeti hőse, élő legenda, vagy ahogy zenészkörökben hívják: a Főnök. Bár az újvilág legrang..
Joe Satriani: Unstoppable Momentum (Epic/Sony Music)
Meglepő volna, ha a 15-ször Grammy-re jelölt, de arany gramofonnal egyszer sem jutalmazott gitárvirt..
Zaz: Recto Verso (Play On/Sony Music)
Vigyázat, nagyon francia! Zaz, azaz Isabelle Geffroy első korongja gyémántlemez lett szülőhazájában,..
est.hu buliajánlók
Jahfar, Dermot »
Kik: Jahfar, Dermot
Hol: Budapest, Akvárium Klub »
Mikor: 2013. 06. 20. 16:00
A nagy ivászat estje »
Kik: DJ Apesz, DJ Markovich, DJ Paul, DJ Lu-Yi, BanDJ
Hol: Budapest, Morrison's 2 »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:00
Decentralizált Pálmafák - Wath's My Age Again Klub »
Kik: Wats My Age Again, Panamerica DJ-set, Pálmafák DJ-set
Hol: Budapest, Fogasház és Kert »
Mikor: 2013. 06. 20. 18:00
100% Party »
Kik: DJ Szecsei, Paulerio Massimo
Hol: Budapest, Morrison's Liget »
Mikor: 2013. 06. 20. 19:00
A nagy ivászat estje »
Kik: BanDJ, DJ Markovich
Hol: Budapest, Morrison's Opera »
Mikor: 2013. 06. 20. 19:00
Run Over Dogs »
Kik: Run Over Dogs
Hol: Orfű, Panoráma Camping »
Mikor: 2013. 06. 20. 16:00
Monyo Project »
Kik: Monyo Project
Hol: Debrecen, Vekeri-tavi Ifjúsági Tábor »
Mikor: 2013. 06. 20. 16:00
Anez »
Kik: Anez
Hol: Orfű, Panoráma Camping »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:00
ZPZ »
Kik: ZPZ
Hol: Orfű, Panoráma Camping »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:00
Muri Enikő »
Kik: Muri Enikő
Hol: Debrecen, Vekeri-tavi Ifjúsági Tábor »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:35


Jazz
Mind1ik



