Hírek
Listamustra 2012/27
A Linkin Park az ötödik, Living Things című stúdiólemezével a múlt héten a brit albumeladási lista csúcsán debütált, a héten – a várakozásnak megfelelően – az Amerikai Egyesült Államokban, Németországban és idehaza is a rangsor élén kezdett. Az amerikai piacon 223 ezer példányt értékesítettek belőle.
A hattagú, kaliforniai, Agoura Hills-i rockzenekar már az ötödik nagylemezével szerezte meg az első helyet az USA-ban. Korábban a 2003-as Meteora, a 2004-es, Jay-Z-vel készített Collision Course, a 2007-es Minutes to Midnight és a 2010-es A Thousand Suns címűekkel járta meg a legmagasabb pozíciót. Az új évezredben több listavezető albummal senki sem rendelkezik. Az amerikai eladási lista második helyén is újdonság található: az ugyancsak kaliforniai, Los Angeles-i Maroon 5 negyedik, Overexposed című stúdiólemeze, amelyből nagyjából ezer példánnyal fogyott kevesebb, mint a Linkin Park albumából. Ez a legkisebb különbség 2011 vége óta, amikor kevesebb mint ezer példány döntött az első helyen szereplő kanadai Michael Bublé ünnepi, Christmas című korongja és másodikat megszerző, szintén kanadai Nickelback rockegyüttes nagylemeze, a Here and Now között.
Listavezető dalok
Amerikai Egyesült Államok – Carly Rae Jepsen: Call Me Maybe
Egyesült Királyság – Maroon 5 featuring Wiz Khalifa: Payphone
Németország – Die Toten Hosen: Tage wie diese
Magyarország – Ákos: Előkelő idegen
Dalpiaci uborkaszezon
Az amerikai Billboard magazin Hot 100 listájának tízes mezőnyében kilenc szerzemény megőrizte a múlt heti helyezését. Negyedik hete a kanadai Carly Rae Jepsen uralja a mezőnyt a Call Me Maybe című világslágerrel. Az egyetlen változás a kilencedik pozícióban történt, David Guetta három helyet előrelépő, Sia ausztrál énekesnővel készült Titanium című dala található itt. A 45. életévében járó francia lemezlovas-producer tavaly augusztusban kiadott Nothing but the Beat című ötödik stúdióalbumáról ez a harmadik TOP 10-es felvétel az USA-ban a Without You (featuring Usher) és a Turn Me On (featuring Nicki Minaj) után – mindkettő a negyedik helyig jutott. Az Egyesült Királyságban a 34. helyen lelünk a legmagasabban nyitó újdonságra, a Blur szerzeményére, az Under the Westway címűre, amelyet már február 19-től ismerhet a közönség. Az angol zenekar két tagja, Damon Albarn énekes és Graham Coxon gitáros (a zenésztársak, Alex James basszusgitáros és Dave Rowntree dobos nélkül) a War Child alapítvány jótékonysági estjén tartott minikoncertjén mutatta be. A brit lista csúcsára a két héttel ezelőtti első helyezett, a Los Angeles-i Maroon 5 az észak-dakotai rapperrel, Wiz Khalifával készült dala, a Payphone tért vissza, és második hete vezet. Németországban két hét megszakítással ötödik hete a Die Toten Hosen düsseldorfi punk-rock együttes felvétele, a Tage wie diese az első. A múlt héten a kilencedik helyről a másodikra ugró Linkin Park-zeneszám, a Burn It Down megőrizte pozícióját. Nyilván részben azért nem tudta megszerezni az első helyet, mert időközben megjelent a Living Things című nagylemez, és a közönség a szerzemény helyett azt részesítette előnyben. A zenekar egyébként ilyen magasan még sosem járt, korábban három felvétellel – a Jay-Z-vel készített Numb/Encore, valamint a What I’ve Done és a New Divide címűekkel – szerepelt a negyedik helyen. Idehaza a Single listát 12. hete Ákos kiadványa, az Előkelő idegen uralja. A rádióállomásaink műsoraiban második hete a Maroon 5 és Wiz Khalifa slágere, a Payphone a legtöbbet sugárzott dal.
Listavezető nagylemezek
Amerikai Egyesült Államok – Linkin Park: Living Things
Egyesült Királyság – Chris Brown: Fortune
Németország – Linkin Park: Living Things
Magyarország – Linkin Park: Living Things
A Linkin Park hete
Az Amerikai Egyesült Államok albumeladási listájának élmezőnyében a Linkin Park és a Maroon 5 újdonsága mellett további két új belépőt találunk. A negyedik helyre a Rick Ross floridai rapper által alapított Maybach Music Group lemezkiadó Self Made 2 című válogatásalbuma, az ötödikre R. Kelly chicagói r&b-énekes 11. stúdiólemeze, a Write Me Back iratkozott fel. Az Egyesült Királyságban – akárcsak a múlt héten – olyan korong szerezte meg az első helyet, amely a jövő héten az USA-ban is az élen debütál: Chris Brown ötödik, Fortune című stúdióalbuma kezdett a legmagasabb pozícióban, miután a kiadás hetében 29 980 példányt értékesítettek belőle. Ez a virginiai énekes pályafutásának első listavezető CD-je a szigetországban. A brit rangsorban a következő újdonság a 26. pozícióban szerepel: az 1958-as születésű, New Jersey-i Mary Chapin Carpenter stúdiólemeze, az Ashes and Roses – az amerikai listán a 72. helyig jutott. A német tízes mezőnyben a Linkin Park albuma mellett további két új belépőre lelünk: a Maroon 5 nagylemeze a negyedik, a The Offspring kaliforniai punk-rock együttes kilencedik stúdióalbuma, a Days Go By az ötödik helyre érkezett meg – az utóbbi odahaza a 12. pozícióban startol. Nálunk a Linkin Park mellett a Budapest Ragtime Band CD-je, a Caravan található újdonságként a TOP 10-ben, a tizedik helyen. A Maroon 5 nagylemeze a 32. pozícióban nyitott.
2012. 07. 11. 7:30
További Listamustra cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Listamustra 2013/23
Már egy hét alatt is sok minden változhat zenei berkekben. Egy hete még csak sejtettük, most százszá..
Különleges produkció a Viva Cometen
Idén nemcsak a Comet gála fellépői, de jelöltjei között is tudhattuk a múlt évben berobbant Majka, C..
Listamustra 2013/22
Mindent elsöprő Daft Punk-siker. A francia duó a Get Lucky című szerzeménnyel tökéletesen megalapozt..
Koncert & party beszámolók
Royal Fest - Egy királyi este a Barba Negrában!
Május 11-én szombaton a Rock és Metal zene templomává alakul a budapesti Barba Negra Music Club! Öt ..
Különlegesek zenei koncertek mozivásznon!
Három különleges este, három különleges koncert. Ismét olyan egyedülálló zenei élményt hoznak ..
Multitehetségek Kanadából a Youtube hátán
Ha azt mondom, az egy négyzetméterre eső zenei tehetség, hangszerhez-értés, hangterjedelem ebben a b..
Interjúk
Túlvilági álom – Cipő emlékére
Múlt héten, szerdán debütált a YouTube-on a Túlvilági álom videoklipje. A dalt korábban a videomegos..
Három a nagylány – A.K.T.-interjú
Színészlemez? Nem újdonság. Nőcikből álló trió? Ilyen is volt már. Ám egy színésznők alkotta, cseppe..
Depresszió-interjú
Azt nem állíthatja senki, hogy a Depresszió zenekar tagjai unatkoznánk, hiszen januártól decemberig ..
Lemezajánlók
Bruce Springsteen: Collection 1973–2012 (Columbia/Sony Music)
Amerika nemzeti hőse, élő legenda, vagy ahogy zenészkörökben hívják: a Főnök. Bár az újvilág legrang..
Joe Satriani: Unstoppable Momentum (Epic/Sony Music)
Meglepő volna, ha a 15-ször Grammy-re jelölt, de arany gramofonnal egyszer sem jutalmazott gitárvirt..
Zaz: Recto Verso (Play On/Sony Music)
Vigyázat, nagyon francia! Zaz, azaz Isabelle Geffroy első korongja gyémántlemez lett szülőhazájában,..
est.hu buliajánlók
Szőke Nő Party »
Kik: DJ Apesz, DJ Paul, DJ Markovich, DJ Lu-Yi
Hol: Budapest, Morrison's 2 »
Mikor: 2013. 06. 19. 17:00
Mary PopKids, Fran Palermo, Buddhasmile, Zenit »
Kik: Mary PopKids, Fran Palermo, Buddhasmile, Zenit
Hol: Budapest, Budapest Park »
Mikor: 2013. 06. 19. 18:30
Madarak »
Kik: Madarak
Hol: Budapest, PeCsa Music Café »
Mikor: 2013. 06. 19. 19:00
Belmondo, DJ Endy »
Kik: Belmondo, DJ Endy
Hol: Budapest, Zöld Pardon »
Mikor: 2013. 06. 19. 19:00
Soundforce Duó »
Kik: Soundforce Duó
Hol: Budapest, Bonyai Étterem »
Mikor: 2013. 06. 19. 19:30
Anyám és nyulam »
Kik: Anyám és nyulam
Hol: Szolnok, Nagyszínpad (Tisza Park) »
Mikor: 2013. 06. 19. 19:00
Bartók Béla Intézet Zenekara »
Kik: Bartók Béla Intézet Zenekara
Hol: Szolnok, Maláta Színpad »
Mikor: 2013. 06. 19. 19:00
Rutkai Bori és a Specko Jedno »
Kik: Rutkai Bori és a Specko Jedno
Hol: Kecskemét, Városháza díszudvara »
Mikor: 2013. 06. 19. 19:00
Milagro Santana Tribute »
Kik: Milagro Santana Tribute
Hol: Kecskemét, Vasútkert »
Mikor: 2013. 06. 19. 20:00
Made in Swing »
Kik: Made in Swing
Hol: Szolnok, Tisza színpad (Tisza Szálló) »
Mikor: 2013. 06. 19. 20:00


Jazz
Mind1ik


