Hírek
Dave Grohlra büszke szülővárosa
![Foo Fighters - Dave Grohlra büszke szülővárosa Foo Fighters - Dave Grohlra büszke szülővárosa](http://www.music.hu/pictures/41/resized/20984_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Dave Grohl nem kisebb elismerésben részesült, minthogy szülővárosában, az ohiói Warrenben két dobverőt állítottak ki tiszteletére. Az egyenként több mint 400 kilogrammot nyomó dobverők a település amfiteátrumában kaptak helyet.
Grohl 1969-ben született Warrenben, de szüleivel hamar Washingtonba költöztek. Annak ellenére, hogy csak pár ifjúkori évet töltött itt a dobos, a település elöljárói büszkék híres szülöttükre, és nem elégedtek meg azzal, hogy csupán egy utcácskát nevezzenek el róla. (Nevét ugyanis 2008-óta egy kisebb út, a Dave Grohl Alley viseli a városban.) A Youngstown Vindicator folyóirat szerint a két ütőt nyárfa rönkökből faragták ki, melyeket a Guinness-rekordok Könyve is hitelesít, így, mint a világ legnagyobb dobverőjét aposztrofálták az emlékműnek szánt eszközt. David Eric "Dave" Grohl– aki leginkább a Foo Fighters énekes-gitárosaként, valamint a Nirvana dobosaként ismert – az alábbiakban reagált a kicsinek éppen nem mondható elismerésre:
![Foo Fighters - Dave Grohlra büszke szülővárosa Foo Fighters - Dave Grohlra büszke szülővárosa](http://www.music.hu/pictures/41/resized/20985_zene_w245.jpeg)
„A szívem mélyéből köszönök mindent Warren csodálatos városának. Köszönet a gyerekkori emlékekért, a családomért, a saját utcámért és a világ legnagyobb dobverőiért, a támogatásért és mindenek előtt azért, hogy ilyen kiváló közösség él itt. Büszke vagyok rá, hogy Warrenből származom.”
Az elképesztő munkabírásáról híres zenész továbbra sem fér a bőrébe. Nem elégszik meg a számtalan futó projektjével, jelenleg még egy dokumentumfilmet is forgat a legendás kaliforniai Sound City stúdióról. Így a városka lakói továbbra is kitartóan várakoznak, és bizakodnak, hogy híres egykori lakosukat hamarosan személyesen is köszönthetik.
2012. 07. 16. 14:08
További Foo Fighters cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
![Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23115_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
![Ákos koncert – a legjobbkor](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22804_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
![Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22776_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
![Zene a feneketlen mélységből](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23722_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
![Jelzőfény az útvesztőben](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23714_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
![„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23663_zene_w83_h83_crop.jpeg)
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
![Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23639_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
![Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23596_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
![Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23592_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..