Hírek
Újra aktív a Blur
A majd’ három éve vakációzó Blur háza táján mostanság felpezsdült az élet. Még februárban kapott szárnyra a hír, hogy augusztus 12-én, a londoni olimpia záróünnepségén a Hyde Parkban a New Order és a Specials mellett a britpop banda is fellép. Lemezről, folytatásról akkor még szó sem volt.
Bár mostanság sem erősítette meg senki a zenekarból, hogy esetleg újra elkezdenek aktívan együtt dolgozni és hosszú távra is terveznének, de módszeresen és apránként csepegtetnek valamicske biztató infót arra vonatkozólag, hátha mégsem szűnik meg a Blur. Az biztos, nyáron több bemelegítő koncertet adnak Nagy Britanniában, valamint egy dán és egy svéd koncert is lesz, hogy kellőképpen formába lendüljenek a nagy nap estéjére. „A Hyde Park-beli koncertünk az idei utolsó fellépésünk lesz, és hosszú ideig az utolsó. De ez nem jelenti azt, hogy a Blur története ezzel véget ér. Ha valaki felkérne bennünket, hogy készítsünk filmzenét, azt érdekes kihívásnak tartanánk. Ez az ajánlatunk" - jelentette ki Damon Albarn, a zenekar frontembere.
Az elmúlt hetekben Graham Coxon viszont azt nyilatkozta, hogy a Blur tagjai egy ideje már rendszeresen összejárnak zenélni, felvesznek ezt-azt, de az eredményt senki sem hallhatja, mert kiadni egyelőre nem akarnak semmit.
Ennek ellenére a napokban 2 vadiúj dalt is nyilvánosságra hoztak a Twitteren – bár azt mondták, ezeket csak a Hyde Parkos fellépés tiszteletére készítették. Az Under The Westway egy lassabb, melankolikusabb ballada, míg a The Puritan azért belecsap a szintetizátorba. Bár szó se róla, nem ezek lesznek azok a dalok, amelyek hallhatatlanná teszik a bandát.
Igaz, új lemezről még mindig nem szólnak a híresztelések, csupán annyit lehet tudni, hogy piacra dobnak majd egy díszkiadást legnagyobb zenéikből, és felpakolják a korongra a két új szerzeményt is. Az tehát továbbra sem tudni pontosan, hogy mi lesz az ominózus buli után, de az biztos, hogy az esetleges befejezésről és utolsó koncertről szóló cikkek miatt igencsak megnőtt az érdeklődés az esemény után. Az is lehet hogy csak egy ügyes PR fogás, hogy jó sok jegyet adjanak el. Ki tudja? Egyelőre működik. A többit meg majd meglátjuk később.
Fotó: Jonny Donovan
2012. 08. 08. 10:10
További Blur cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Különleges produkció a Viva Cometen
Idén nemcsak a Comet gála fellépői, de jelöltjei között is tudhattuk a múlt évben berobbant Majka, C..
Listamustra 2013/22
Mindent elsöprő Daft Punk-siker. A francia duó a Get Lucky című szerzeménnyel tökéletesen megalapozt..
Kylie születésnapi ajándéka
Van, aki egy idő után titkolja a korát, és van, aki büszke rá. Kylie Minogue az utóbbiak közé tartoz..
Koncert & party beszámolók
Royal Fest - Egy királyi este a Barba Negrában!
Május 11-én szombaton a Rock és Metal zene templomává alakul a budapesti Barba Negra Music Club! Öt ..
Különlegesek zenei koncertek mozivásznon!
Három különleges este, három különleges koncert. Ismét olyan egyedülálló zenei élményt hoznak ..
Multitehetségek Kanadából a Youtube hátán
Ha azt mondom, az egy négyzetméterre eső zenei tehetség, hangszerhez-értés, hangterjedelem ebben a b..
Interjúk
Három a nagylány – A.K.T.-interjú
Színészlemez? Nem újdonság. Nőcikből álló trió? Ilyen is volt már. Ám egy színésznők alkotta, cseppe..
Depresszió-interjú
Azt nem állíthatja senki, hogy a Depresszió zenekar tagjai unatkoznánk, hiszen januártól decemberig ..
Wisdom: Európában és újra itthon!
A budapesti Wisdom zenekarral nem kisebb dolog történt, mint hogy áttörve a határokat, eljutottak a ..
Lemezajánlók
Bruce Springsteen: Collection 1973–2012 (Columbia/Sony Music)
Amerika nemzeti hőse, élő legenda, vagy ahogy zenészkörökben hívják: a Főnök. Bár az újvilág legrang..
Joe Satriani: Unstoppable Momentum (Epic/Sony Music)
Meglepő volna, ha a 15-ször Grammy-re jelölt, de arany gramofonnal egyszer sem jutalmazott gitárvirt..
Zaz: Recto Verso (Play On/Sony Music)
Vigyázat, nagyon francia! Zaz, azaz Isabelle Geffroy első korongja gyémántlemez lett szülőhazájában,..
est.hu buliajánlók
Szőke Nő Party »
Kik: DJ Apesz, DJ Paul, DJ Markovich, DJ Lu-Yi
Hol: Budapest, Morrison's 2 »
Mikor: 2013. 06. 19. 17:00
Mary PopKids, Fran Palermo, Buddhasmile, Zenit »
Kik: Mary PopKids, Fran Palermo, Buddhasmile, Zenit
Hol: Budapest, Budapest Park »
Mikor: 2013. 06. 19. 18:30
Madarak »
Kik: Madarak
Hol: Budapest, PeCsa Music Café »
Mikor: 2013. 06. 19. 19:00
Belmondo, DJ Endy »
Kik: Belmondo, DJ Endy
Hol: Budapest, Zöld Pardon »
Mikor: 2013. 06. 19. 19:00
Soundforce Duó »
Kik: Soundforce Duó
Hol: Budapest, Bonyai Étterem »
Mikor: 2013. 06. 19. 19:30
Anyám és nyulam »
Kik: Anyám és nyulam
Hol: Szolnok, Nagyszínpad (Tisza Park) »
Mikor: 2013. 06. 19. 19:00
Bartók Béla Intézet Zenekara »
Kik: Bartók Béla Intézet Zenekara
Hol: Szolnok, Maláta Színpad »
Mikor: 2013. 06. 19. 19:00
Rutkai Bori és a Specko Jedno »
Kik: Rutkai Bori és a Specko Jedno
Hol: Kecskemét, Városháza díszudvara »
Mikor: 2013. 06. 19. 19:00
Milagro Santana Tribute »
Kik: Milagro Santana Tribute
Hol: Kecskemét, Vasútkert »
Mikor: 2013. 06. 19. 20:00
Made in Swing »
Kik: Made in Swing
Hol: Szolnok, Tisza színpad (Tisza Szálló) »
Mikor: 2013. 06. 19. 20:00


Jazz
Mind1ik



