Hírek
Rihanna lesz Oprah vendége
Újabb, magánéleti botrányairól is híres sztár adott interjút az amerikai televíziózás egyik legnépszerűbb talkshow-házigazdájának. Oprah Winfrey ezúttal Rihannával beszélgetett Next Chapter (Következő fejezet) című műsorában. Az interjú közben a „Where Have You Been” sztárja bemutatta imádott szülőföldjét, Barbadost is. A beszélgetés augusztus 19-én lesz látható.
A két hölgy kedélyesen elcsevegett arról is, hogy hogyan élte meg Rihanna a hirtelen és nagyon fiatalon jött sikert, mit jelent számára az ismertség, és hogyan tanulta meg kezelni a rajongókat. Amikor Oprah Rihannát volt szerelméhez, az énekes Chris Brownhoz fűződő kapcsolatáról (mint ismeretes Brown többször bántalmazta Rihannát) faggatta, a bájos sztár könnyeivel küszködve mesélt szakításukról. „Kínos volt, zavarba ejtő és megalázó. A legjobb barátomat veszítettem el.” - mondta. Mindemellett azt is bevallotta beszélgetőtársának, hogy sokszor volt sértődött, többször érezte magát nagyon mélyen, sőt a haraggal is meg kellett küzdenie.
A műsorvezető állítólag kellemesen meglepődött azon, mennyire frissítő és közvetlen Rihanna. „Milyen kellemes meglepetés Rihanna! Korábban csak fotóit és szexi klippjeit láttam. Ezek alapján nem is sok jót gondoltam róla. És az igazság milyen messze áll ettől! Előzékeny volt és kedves. Érzékeny és sebezhető oldalát is megmutatta, miközben engem is Barbados rajongójává tett, mert olyan szeretettel mesélt erről az aprócska szigetről, hogy nem tudtam ellenállni. Azt hiszem maximálisan sikerült megértenem és megismernem ennek a szépséges hölgynek a valódi énjét. Az interjú augusztus 19-én kerül adásba. Nem akarok versenyezni az olimpiával. De megéri várni rá!”- hívta fel a figyelmet a show-ra Winfrey.
Az előzetesek arról nem szólnak, hogy vajon érintik-e a műsorban Rihanna és a Nivea cég felbomló együttműködését. A napokban ugyanis a Nivea új vezetője, Stefan Heidenreich azt mondta, hogy tavaly leszerződött barbadosi énekesnő nem illik bele a globális bőrápolási márka családbarát arculatába. A cég egyik reklámjában egy család látható, amelynek tagjai Nivea krémmel kenik magukat, miközben az énekesnő California King Bed című slágere szól a háttérben. A számhoz tartozó eredeti videoklipben azonban az előadó harisnyában és fehérneműben vonaglik egy ágyon, egy szintén lengén öltözött férfival. Heidenreich szerint nem lehet összefüggésbe hozni Rihannát a bizalom, a család és a megbízhatóság értékekkel felruházott német márka termékeivel. Hogy mi lesz a együttműködés vége még nem tudni, de gyanítjuk hamarosan a bulvársajtóból ez is kiderül majd.
2012. 08. 13. 13:58
További Rihanna cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Listamustra 2013/20
Az Egyesült Királyságban negyedik hete a Get Lucky a listavezető, amely jelenleg a „2013 legnagyobb ..
Grammy-jelölteké a Halálos iramban 6. kulcsdala
Ludacris rappel és játszik is 2013 csúcs autós-mozijában, a széria több részében közreműködő Don Oma..
Szülinapi ajándék Kóbor Jánosnak
Az élet a legnagyszerűbb forgatókönyvíró. Nincs is annál csodálatosabb, amikor a véletlen tesz emlék..
Koncert & party beszámolók
Royal Fest - Egy királyi este a Barba Negrában!
Május 11-én szombaton a Rock és Metal zene templomává alakul a budapesti Barba Negra Music Club! Öt ..
Különlegesek zenei koncertek mozivásznon!
Három különleges este, három különleges koncert. Ismét olyan egyedülálló zenei élményt hoznak ..
Multitehetségek Kanadából a Youtube hátán
Ha azt mondom, az egy négyzetméterre eső zenei tehetség, hangszerhez-értés, hangterjedelem ebben a b..
Interjúk
Depresszió-interjú
Azt nem állíthatja senki, hogy a Depresszió zenekar tagjai unatkoznánk, hiszen januártól decemberig ..
Wisdom: Európában és újra itthon!
A budapesti Wisdom zenekarral nem kisebb dolog történt, mint hogy áttörve a határokat, eljutottak a ..
A jövőbe mutató stílus
Szlovákiai magyar zenekar, a Nádasdi Péter énekes, Szabó Nándor gitáros, Kobák Olivér gitáros, Orave..
Lemezajánlók
Musical: Miss Saigon (Sony Music)
Remek időzítés: A nyomorultak musical mozisikeréhez igazítva jelent meg a szerzőpáros másik sikerdar..
Jimi Hendrix: People, Hell and Angels (Sony Music)
Vajon akad még egy gitárvirtuóz, akinek halála után több stúdióalbuma látott napvilágot, mint ahány ..
Michael Bublé: To Be Loved (Reprise Records/Warner)
A bőség zavara: vajon mi a legnagyobb erénye az új Michael Bublé lemeznek? A sztárvendégek, mint Ree..
est.hu buliajánlók
Nosztalgia Klub »
Kik: Tyeplik zenekar
Hol: Budapest, Fővárosi Művelődési Ház »
Mikor: 2013. 05. 26. 15:00
Görög táncház »
Kik: Sirtos
Hol: Budapest, Óbudai Kulturális Központ »
Mikor: 2013. 05. 26. 17:00
Lay-Up! »
Kik: Galactic Jackson, Mesterházy, Atomik
Hol: Budapest, Akvárium Klub »
Mikor: 2013. 05. 26. 18:00
Roversong »
Kik: Roversong
Hol: Szentendre, Dumtsa Jenő utca »
Mikor: 2013. 05. 26. 18:00
Regejáró Művészeti Klub »
Kik: Misztrál
Hol: Budapest, Budavári Művelődési Ház »
Mikor: 2013. 05. 26. 19:00
Junior együttes »
Kik: Junior együttes
Hol: Szeged, Klauzál tér »
Mikor: 2013. 05. 26. 9:30
Dodgem »
Kik: Dodgem
Hol: Szeged, Klauzál tér »
Mikor: 2013. 05. 26. 10:00
Gospel Train »
Kik: Gospel Train
Hol: Szeged, Klauzál tér »
Mikor: 2013. 05. 26. 13:00
Praxis »
Kik: Praxis
Hol: Kaposvár, Kossuth tér »
Mikor: 2013. 05. 26. 13:00
Nagy Imre Erik »
Kik: Nagy Imre Erik
Hol: Szeged, Dóm tér »
Mikor: 2013. 05. 26. 13:00


Jazz
Mind1ik



