Hírek
A Music Fm-en tér vissza a Bumeráng
Médiatörténelmet ír a 89.5 Music Fm: augusztus 27-től egy hétig vendégül látják konkurens reggeli műsorukat, a Bumerángot. Budapest legfrissebb rádiója így fejezi ki szolidaritását a Neo Fm ellehetetlenült dolgozói mellett.
Magyarországon soha nem volt még példa arra, amire a 89.5 Music Fm készül. A budapesti rádióállomás nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is kifejezi szolidaritását a Neo Fm új tulajdonosa miatt ellehetetlenült rádiósok mellett, augusztus 27-től ugyanis egy héten át a Bumeráng rendelkezésére bocsátja frekvenciáját.
"Amíg az Önindító című reggeli műsorunk stábja, Harsányi Levente, Hajdu Steve és Pordán Petra a megérdemelt szabadságukat töltik, a Music Fm vezetése egy hétre meghívta stúdiójába az ország egyik leghallgatottabb és legsikeresebb reggeli showját, a Bumerángot" - olvasható a Music Fm közleményében.
"Jóleső érzés, hogy a rádiósok így összetartanak és az is, hogy ha csak rövid időre ugyan, de újra együtt lehetünk a hallgatóinkkal. Így legalább alkalmunk lesz méltó módon elbúcsúzni, reméljük, nem hosszú időre..." - nyilatkozta Bochkor Gábor.
Három hét kényszerhallgatás után augusztus 27-én, hétfőn reggel háromnegyed hat után hat perccel ismét felcsendül majd az ismert szignál, ami több millió ember emlékezetébe égett bele, és ami úgy kezdődik: "Ha Neked nem elég a kávé..."
A jövő héten tehát hétfőtől péntekig minden reggel a rádiózás nagyágyúi ébresztik a hallgatókat a 89.5 Music Fm-en, ezzel a lépéssel is igazolva a rádió szlogenjét: 89.5 Music Fm - Összehoz minket...
2012. 08. 22. 9:31
További cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Listamustra 2013/23
Már egy hét alatt is sok minden változhat zenei berkekben. Egy hete még csak sejtettük, most százszá..
Különleges produkció a Viva Cometen
Idén nemcsak a Comet gála fellépői, de jelöltjei között is tudhattuk a múlt évben berobbant Majka, C..
Listamustra 2013/22
Mindent elsöprő Daft Punk-siker. A francia duó a Get Lucky című szerzeménnyel tökéletesen megalapozt..
Koncert & party beszámolók
Royal Fest - Egy királyi este a Barba Negrában!
Május 11-én szombaton a Rock és Metal zene templomává alakul a budapesti Barba Negra Music Club! Öt ..
Különlegesek zenei koncertek mozivásznon!
Három különleges este, három különleges koncert. Ismét olyan egyedülálló zenei élményt hoznak ..
Multitehetségek Kanadából a Youtube hátán
Ha azt mondom, az egy négyzetméterre eső zenei tehetség, hangszerhez-értés, hangterjedelem ebben a b..
Interjúk
Túlvilági álom – Cipő emlékére
Múlt héten, szerdán debütált a YouTube-on a Túlvilági álom videoklipje. A dalt korábban a videomegos..
Három a nagylány – A.K.T.-interjú
Színészlemez? Nem újdonság. Nőcikből álló trió? Ilyen is volt már. Ám egy színésznők alkotta, cseppe..
Depresszió-interjú
Azt nem állíthatja senki, hogy a Depresszió zenekar tagjai unatkoznánk, hiszen januártól decemberig ..
Lemezajánlók
Bruce Springsteen: Collection 1973–2012 (Columbia/Sony Music)
Amerika nemzeti hőse, élő legenda, vagy ahogy zenészkörökben hívják: a Főnök. Bár az újvilág legrang..
Joe Satriani: Unstoppable Momentum (Epic/Sony Music)
Meglepő volna, ha a 15-ször Grammy-re jelölt, de arany gramofonnal egyszer sem jutalmazott gitárvirt..
Zaz: Recto Verso (Play On/Sony Music)
Vigyázat, nagyon francia! Zaz, azaz Isabelle Geffroy első korongja gyémántlemez lett szülőhazájában,..
est.hu buliajánlók
Roy és Ádám Trió, Vámos Miklós, Gesztesi Károly, Kovács Áron, Czutor Zoltán, Urban Noises, Bad Mojo, Fit Fat »
Kik: Roy és Ádám Trió, Vámos Miklós, Gesztesi Károly, Kovács Áron, Cz..
Hol: Budapest, Akvárium Klub »
Mikor: 2013. 06. 21. 14:00
Takáts Eszter és Bakai Márton »
Kik: Takáts Eszter és Bakai Márton
Hol: Esztergom, Rugby Club Hotel szabadtér »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:00
Kocsis Tibor »
Kik: Kocsis Tibor
Hol: Cegléd, Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:00
Party »
Kik: DJ Apesz, DJ Markovich, DJ Paul, DJ Lu-Yi, BanDJ
Hol: Budapest, Morrison's 2 »
Mikor: 2013. 06. 21. 17:00
Basement Bugs, Colorz, ByeAlex, Compact Disco »
Kik: Basement Bugs, Colorz, ByeAlex, Compact Disco
Hol: Százhalombatta, Szent István tér »
Mikor: 2013. 06. 21. 17:00
Bozo »
Kik: Bozo
Hol: Orfű, Panoráma Camping »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:00
Takáts Eszter és Bakai Márton »
Kik: Takáts Eszter és Bakai Márton
Hol: Esztergom, Rugby Club Hotel szabadtér »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:00
Hírwevők »
Kik: Hírwevők
Hol: Debrecen, Vekeri-tavi Ifjúsági Tábor »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:00
Kocsis Tibor »
Kik: Kocsis Tibor
Hol: Cegléd, Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:00
Gentleman »
Kik: Gentleman
Hol: Verpelét, Verpelét (külterület) »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:30


Jazz
Mind1ik



