Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Latin forróság és magyar virtus egyesül a veterán rockerek előadásában

Latin Varázs - Latin forróság és magyar virtus egyesül a veterán rockerek előadásában

A magyar-latin produkció Kaliforniában már az egész spanyol ajkú latin közönséget meghódította. A különleges formáció Szűcs Antal Gábor gitárművész és Gál Péter hegedűművész egymásra találása eredményeképpen jött létre. A Stefánia Palotában október 9-én igazi latin hangulat veszi kezdetét.

Szűcs Antal Gábornak egyre megy, latin zenét vagy kemény rockot játszik-e a fő, hogy élvezze a közönség. Számos ismert zenekar és csapat tagjaként ismerhetjük őt: Hungária, Skorpió, Dinamit, ős-Bikini, Bojtorján és Latin Duó. Gál Péter, a csapatlátványembere” – sokak szerint azördög hegedűse” – komolyzenei pályán kezdte. Az ex-Kormorán együttes legsikeresebb periódusának alkotó tagja volt egészen 1990-ig, producerként és lemezkiadó igazgatóként pedig már több élvonalbeli együttest állított pályára.

A bemutatkozó koncert Los Angelesben, nemzetközi közönség előtt zajlott, ahonnan szintén többszöri ráadás után engedték el a két latin ritmusokat játszó rockert. Ebből is láthatjuk, milyen különleges duett ez: a repertoárban saját szerzeményeiken (Fogócska, Latin Negyed, Romantika, Végállomás) kívül a Hotel California, a Macska-jaj zenéje vagy a népszerű Monti-csárdás is megtalálható.

Időpont és helyszín: 2012. október 9. Stefánia Palota (Budapest)

2012. 10. 04. 16:01

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Latin forróság és magyar virtus egyesül a veterán rockerek előadásában cikk képei
Latin Varázs - Latin forróság és magyar virtus egyesül a veterán rockerek előadásában