Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Furfangosan, öregesen

Robbie Williams - Furfangosan, öregesen

Robbie Williams szólópályafutása – miután 1995 júliusában kivált a Take Thatből – döcögősen indult, de hősünk a sikertelenséget nem ismeri. A bukást meg főleg nem, eddig maximum hullámvölgyeket tapasztalhatott. A pillanatnyi popzenei siker érdekében azonban sok minden feláldozható. Még a korábbi siker is.

Robbie előző, Reality Killed the Video Star című stúdiólemezének állítólagos bukására épül a mostani, Take the Crown című stúdióalbumának reklámkampánya. A menedzsment a sajtó hathatós segítségével azt szajkózza, hogy az énekes a bukás után ismét a régi. Bizonyára ebből profitálható a legtöbb. A szakíró pedig bambán bámul maga elé. Azt a nagylemezt ugyanis, amelyből csak az Egyesült Királyságban több mint egymillió példányt adtak el, bukásnak beállítani butaság, sőt még sikertelennek sem szabad titulálni. Robbie nyolcadik stúdióalbuma a korábbiakkal összehasonlítva mérsékeltebb sikert hozott, a kritikusok eléggé lehúzták, és a rajongók egy csoportjának sem tetszett – ezek a megállapítások fednék a valóságot. De ki emlékszik már a tavalyi hóra? Főleg a 2009-esre! A Reality Killed the Video Star három éve jelent meg. „Még nem tudom, hány példányban fogy el az új nagylemezem, én mindenesetre elégedett vagyok vele” – mondta Robbie a napokban a Kleine Zeitungnak. Hozzátehette volna, hogy az elégedettsége addig tart majd, amíg ki nem jön a következő albuma…

Robbie Williams - Furfangosan, öregesen

Robbie és csapata egy száműzést is mesterien meglovagol. Olyannyira, hogy fel is merült bennem, lehet, az orrunknál fogva vezetnek, a mellőzést ők intézték. A sajtó napokig cikkezett arról, hogy az énekes nagylemezének Candy című első slágerét a vezető brit zenei rádióállomás, a BBC Radio 1 nem sugározza rotációban, mivel a rádiósok szerint a célcsoportnak számító fiatalok mást hallgatnak, vagy inkább mást kellene hallgatniuk. (Megöregedett a tinibálvány!) „A Radio 1 a fontosság alapján dönt a dalok sugárzásáról. Szerintünk más zeneszámok illenek a tizenöt és huszonkilenc éves kor közötti célcsoporthoz” – nyilatkozta a rádió szóvivője a The Sunnak. Természetesen az énekes is megszólalt az ügyben. „A Radio 1-t a kormány tartja fenn, és az állomás a fiatalokat célozza meg, én pedig nyilvánvalóan nem passzolok bele a képbe. Ez nem vérbosszú Robbie Williams ellen, de azért inkább Madonnát és a Coldplayt is mellőzzék, különben eltöröm a lábukat” – mondta Robbie a Metro napilapnak.

A furcsa kampány mindenestre már hozza a gyümölcsét. A Candy a múlt héten a brit lista élére iratkozott fel 137 581 példánnyal, és a héten is őrzi vezető pozícióját 90 812 példánnyal. Robbie szólóban legutóbb 2004 októberében állt a rangsor csúcsán egy hétig a Radio című szerzeménnyel. A Take the Crown című stúdióalbuma is rajt-cél győzelmet aratott az Egyesült Királyságban – a megjelenés hetében 83 508 példány fogyott belőle. November 22-én, 23-án és 24-én a londoni O2 Arenában lép fel. Kevesebb mint egy óra leforgása alatt az összes belépőjegy elkelt. Szóval fut a szekér, minden szép és jó. Legalábbis a következő nagylemezig, amely érdekében majd megint feláldozható a mostani sikere. (Új Szó)

Puha József

2012. 11. 16. 20:32

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Furfangosan, öregesen cikk képei
Robbie Williams - Furfangosan, öregesenRobbie Williams - Furfangosan, öregesen