Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Listamustra 2012/52

Listamustra - Listamustra 2012/52

A hét közepén még úgy tűnt, hogy a The Justice Collective a He Ain’t Heavy, He’s My Brother című dallal megőrzi vezető helyét a zeneszámok brit listáján, a hét második felében azonban jelentősen csökkent iránta a kereslet, és a rangsor ötödik pozíciójába hátrált. A csúcsra a két héttel ezelőtti listavezető, James Arthur tért vissza az Impossible című felvétellel, Shontelle barbadosi énekesnő 2010-es slágerének átdolgozásával.

A brit The X Factor kilencedik sorozatában diadalmaskodó énekes a harmadik héten 183 660 példányt értékesített a szigetországban december 9-én este kiadott dalból. Az év végéig 897 ezer példányt adott el belőle, s ezzel 2012 legsikeresebb zeneszámainak brit rangsorában az ötödik helyen végzett. A felvételből 19 ezer példánnyal fogyott el több, mint PSY világslágeréből, a hatodik helyen záró Gangnam Style címűből, amely a brit listát szeptember utolsó napján és október elején vezette egy hétig, az aktuális rangsorban pedig a hatodik helyről a harmadikra lépett.

 

Listavezető dalok

Amerikai Egyesült Államok – Bruno Mars: Locked Out of Heaven

Egyesült Királyság – James Arthur: Impossible

Németország – Rihanna: Diamonds

Magyarország – Adele: Skyfall

 

Feloszlás követi az újabb sikert?

A hawaii Bruno Mars a második, Unorthodox Jukebox című stúdiólemezének Locked Out of Heaven című szerzeményével harmadik hete uralja az amerikai Billboard magazin Hot 100 listáját. A tizedikről a negyedik helyre jött fel Taylor Swift az I Knew You Were Trouble. című zeneszámmal, amelynek nem ez a legjobb helyezése, tíz héttel ezelőtt a bronzérmes pozícióban debütált. Három helyet javítva a tizediken található Macklemore seattle-i rapper Ryan Lewisszal és Wanzzal rögzített Thrift Shop című felvétele. Már a TOP 10 kapujában, a 11. helyen szerepel a Swedish House Mafia a John Martin svéd énekessel készült Don’t You Worry Child című slágerrel. A három lemezlovas, producer alkotta formáció még júniusban jelentette be, hogy 2013 elején feloszlik. Kérdés, hogy megteszi-e, hiszen egyre nagyobb sikereket ér el Észak-Amerikában is. A dalok brit listájának élmezőnyében James Arthur trónvisszaszerzése mellett más említésre méltó nem történt. A német rangsor tízes mezőnyében viszont zajlanak az események. A listát kilencedik hete Rihanna vezeti a Diamonds című szerzeménnyel, amely a barbadosi énekesnő legsikeresebb zeneszáma Németországban. A korábbi, a Jay-Z-vel készült Umbrella 2007 nyarán öt hétig tanyázott az élen. A 36. helyről a harmadikra ugrott Birdy angol énekesnő People Help the People című felvétele, a Cherry Ghost angol zenekar 2007-es slágerének átdolgozása. A 39. helyről az ötödikre lépett Nick Howard brightoni születésű angol énekes, a második The Voice of Germany tehetségkutató tévéműsor győztese az Unbreakable című dallal. A tizedik helyre iratkozott fel will.i.am szerzeménye, a Britney Spearsszel készült Scream & Shout. A hazai Single (track) listán második hete Adele filmes zeneszáma, a Skyfall vezet, rádióállomásaink pedig negyedik hete Radics Gigi felvételét, a Vadonatúj érzést és annak Daydream című angol nyelvű változatát sugározzák a legtöbbet.

 

Listavezető nagylemezek

Amerikai Egyesült Államok – Taylor Swift: Red

Egyesült Királyság – Emeli Sandé:Our Version of Events

Németország – Helene Fischer: Für einen Tag – Live 2012

Magyarország – Michael Bublé: Christmas

 

Megérkeztek az X-Faktorosok

Taylor Swift a negyedik, Red című stúdióalbumából az Amerikai Egyesült Államokban december 17. és december 23. között 276 ezer példányt értékesített, ezzel megőrizte vezető helyét, megszakítással hatodik hete uralja a mezőnyt. A pennsylvaniai country-pop énekesnő a 2006-os, cím nélküli első stúdiólemezével az ötödik helyig jutott, a 2008-as Fearless cíművel tizenegy, a 2010-es Speak Now cíművel hat hétig bérelte ki a legmagasabb pozíciót, tehát eddig összesen huszonhárom hetet töltött a csúcson. 1991 óta, amióta a Nielsen SoundScan állítja össze a listát, Taylor Swift előtt már csak a huszonnégy hétig trónoló Adele, a huszonkilenc hétig vezető Eminem és a rangsort ötvenegy hétig uraló Garth Brooks található. Az amerikai albumeladási lista ezüstérmes pozíciójába T.I. atlantai hiphopelőadó nyolcadik, Trouble Man: Heavy Is the Head című stúdiólemeze érkezett meg – 179 ezer példányt adott el belőle. A TOP 10 másik újdonsága a kilencediken nyitó, csak letölthető formátumban beszerezhető 12-12-12: The Concert for Sandy Relief című album, amely a New York-i Madison Square Gardenben december 12-én tartott jótékonysági koncert hanganyaga. A Sandy hurrikán károsultjainak megsegítésére rendezett koncerten többek közt Alicia Keys, Eric Clapton, Bruce Springsteen, a Bon Jovi és a The Rolling Stones lépett fel. Az Egyesült Királyságban december 23. és december 29. között Emeli Sandé skót énekesnő februárban megjelent Our Version of Events című első stúdiólemezéből fogyott el a legtöbb, 72 763 példány – ez 2012 legkelendőbb albuma a szigetországban. A százas mezőnyben – akárcsak a múlt héten – ezúttal sincs új belépő. A német élmezőnyben két újdonság szerepel. Az első helyet Helene Fischer, az oroszországi Krasznojarszkban született német énekesnő Für einen Tag – Live 2012 című koncertlemeze és DVD-je foglalta el. Az ötödik helyen a Rammstein berlini zenekar DVD-je, a Videos 1995–2012 debütált. Nálunk a TOP 40-ben három új belépőre lelünk, a harmadik magyar X-Faktor három dobogósának Az első X – 10 dal az élő show-kból című gyűjteményére. Oláh Gergőé a második, Antal Timié a negyedik, Csobot Adélé a nyolcadik helyre iratkozott fel. A három albumot a jövő héten minden bizonnyal már az első három helyen találjuk.

Puha József

2013. 01. 05. 16:32

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Listamustra 2012/52 cikk képei
Listamustra - Listamustra 2012/52