Hírek
Listamustra 2013/7
Ha egy-egy országon belül az egyik slágerlistán nem sikerül a jó szereplés, még nincs baj, a másikon akár a tarolás is összejöhet! Josh Groban a legjobb példa rá. A Los Angeles-i énekes az amerikai Hot 100 rangsorban a hetvenedik helynél feljebb még nem járt, de az albumeladási lista csúcsát már a harmadik nagylemezével foglalta el.
2008-ban a Celine Dionnal rögzített The Prayer című dallal jutott el a hetvenedik helyig, amelynek eredetijét a kanadai énekesnő tíz évvel korábban az olasz Andrea Bocellivel készítette. Josh Groban énekli a You Raise Me Up című szerzeményt is, amelynek magyar változata Mit ér egy hang? címmel slágerré vált Kocsis Tibor illetve Muri Enikő előadásában. Az 1981. február 27-én született előadó az All That Echoes című hatodik stúdióalbumából 145 ezer példányt értékesített az USA-ban a megjelenés hetében, ezzel rajt-cél győzelmet aratott. Korábban a második, 2003-as Closer és a negyedik, 2007-es Noël című, karácsonyi és ünnepi felvételeket felvonultató stúdiólemezével járta meg a legmagasabb pozíciót. Josh Groban az Amerikai Egyesült Államokban már több mint huszonegy millió albumot adott el.
Listavezető dalok
Amerikai Egyesült Államok – Macklemore & Ryan Lewis featuring Wanz: Thrift Shop
Egyesült Királyság – Avicii & Nicky Romero: I Could Be the One
Németország – will.i.am featuring Britney Spears: Scream & Shout
Magyarország – Depeche Mode: Heaven
Visszatért a Depeche Mode
Nincs változás az amerikai Billboard magazin Hot 100 rangsora élén: negyedik hete Macklemore seattle-i rapper Ryan Lewis producerrel és Wanz énekessel rögzített Thrift Shop című zeneszáma uralja a mezőnyt, amelyet többen máris 2013 leendő legnagyobb amerikai slágereként emlegetnek. Ez nagy bátorságra vall február közepén, tény azonban, hogy a szerzemény tarol az USA-ban, már 3,1 millió példányt töltöttek le belőle legálisan. A dal Európában is megkezdte hódító útját, a brit listán egy hét után trónfosztott lett. Először található az amerikai élmezőnyben a Los Angeles-i Maroon 5 a hetedik helyre előlépő Daylight című felvétele és a hawaii Bruno Mars a kilencedik helyre feljövő When I Was Your Man című zeneszáma. Bruno duplán szerepel a TOP 10-ben, a Locked Out of Heaven című slágere, amely 2012 végén és 2013 elején hat hétig volt listavezető, még mindig az ezüstérmes pozícióban tanyázik. A When I Was Your Man az Egyesült Királyságban a 46. helyről a hetedikre lépett. A brit tízes mezőnyben három újdonság található. A csúcson Avicii svéd és Nicky Romero holland lemezlovas, producer I Could Be the One című szerzeménye debütált. A bronzérmes pozícióban Baauer pennsylvaniai születésű producer dala, a Harlem Shake, a hatodik helyen Gabrielle Aplin angol énekesnő felvétele, a Please Don’t Say You Love Me kezdett. Gabrielle decemberben a The Power of Love című zeneszámmal, a Frankie Goes to Hollywood 1984-es slágerének átdolgozásával egy hétig vezetett – a sikerhez nagyban hozzájárult az, hogy az átirat a John Lewis áruházlánc karácsonyi reklámfilmjének a kísérőzenéje lett. Németországban ötödik hete will.i.am a listavezető a Britney Spearsszel készült Scream & Shout című szerzeménnyel. A második helyre iratkozott fel a Depeche Mode visszatérő dala, a Heaven. Az angol zenekarnak Kelet-Közép-Európában és Dél-Amerikában van a legnagyobb rajongótábora. Nálunk a Heaven a múlt héten érkezett meg a Single (track) lista harmadik helyére, a héten már az élen áll. Rádióállomásaink második hete az angol, brightoni Conor Maynard az amerikai, arkansasi születésű Ne-Yóval készült Turn Around című felvételét sugározzák a legtöbbet.
Listavezető nagylemezek
Amerikai Egyesült Államok – Josh Groban: All That Echoes
Egyesült Királyság – Les Misérables: Highlights from the Motion Picture Soundtrack
Németország – Heino: Mit freundlichen Grüssen
Magyarország – Tankcsapda: Rockmafia Debrecen
Rockerek hete
Az amerikai albumeladási lista élmezőnyében Josh Groban az első helyen indító nagylemeze mellett még négy új belépőre lelünk. Az ezüstérmes pozícióban a 46. életévében járó Tim McGraw louisianai countryzenész 12. stúdiólemeze, a Two Lanes of Freedom nyitott. A harmadik helyet a korunk slágereit csokorba kötő Now That’s What I Call Music! 45. része, a hetediket a Red nashville-i rockegyüttes negyedik stúdióalbuma, a Release the Panic, a kilencediket a szintén rockot játszó Coheed and Cambria New York-i zenekar hetedik stúdiólemeze, a The Afterman: Descension szerezte meg. A hetedik helyről a negyedikre lépett a londoni Mumford & Sons a február 10-i Grammyn az év albumának kikiáltott Babel című második stúdiólemeze, amely a jövő héten az előrejelzések szerint ismét listavezető lesz. A korong tavaly a kiadását követően, októberben és november legelején már három hétig uralta a mezőnyt. A Babel az Egyesült Királyságban a 17. helyről az ötödikre jött fel. A szigetországban összességében negyedik hete A nyomorultak című film zenéjéből értékesítik a legtöbbet. Sokáig úgy tűnt, hogy a Foals angol rockegyüttes albuma, a Holy Fire foglalja el a csúcsot, végül a filmzenéből nagyjából ezer példánnyal több fogyott el. Németországban az 1938-as születésű Heino düsseldorfi énekes Mit freundlichen Grüssen című nagylemeze debütált az élen. A negyediken a Selig német rockzenekar albuma, a Magma, a hatodikon az Imagine Dragons Las Vegas-i rockegyüttes első stúdiólemeze, a Night Visions (Észak-Amerikában szeptember elején jelent meg), a nyolcadikon a Blind Guardian német metálzenekar tizenöt CD-t tartalmazó díszdoboza, az A Traveler’s Guide to Space and Time kezdett. Nálunk továbbra is a Tankcsapda hanghordozója, a Rockmafia Debrecen a legkelendőbb kiadvány. A 28. helyre Alicia Keys stúdióalbuma, a Girl on Fire, a 29. helyre Dankó Szilvi nagylemeze, a Bocsáss meg nékem, a 32. helyre Justin Bieber albuma, a Believe Acoustic, a 37. helyre Fanka és Kowa korongja, az Expedíció, a negyvenedikre a Locomotiv GT CD-je, a Bummm! iratkozott fel. Ezen kívül ismét van tíz visszatérő nagylemez a negyvenes mezőnyben. Közülük a Madách Színházban látható Én, József Attila – Attila szerelmei című musical albuma az ezüstérmes pozícióban landolt.
2013. 02. 21. 8:41
További Listamustra cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Listamustra 2013/23
Már egy hét alatt is sok minden változhat zenei berkekben. Egy hete még csak sejtettük, most százszá..
Különleges produkció a Viva Cometen
Idén nemcsak a Comet gála fellépői, de jelöltjei között is tudhattuk a múlt évben berobbant Majka, C..
Listamustra 2013/22
Mindent elsöprő Daft Punk-siker. A francia duó a Get Lucky című szerzeménnyel tökéletesen megalapozt..
Koncert & party beszámolók
Royal Fest - Egy királyi este a Barba Negrában!
Május 11-én szombaton a Rock és Metal zene templomává alakul a budapesti Barba Negra Music Club! Öt ..
Különlegesek zenei koncertek mozivásznon!
Három különleges este, három különleges koncert. Ismét olyan egyedülálló zenei élményt hoznak ..
Multitehetségek Kanadából a Youtube hátán
Ha azt mondom, az egy négyzetméterre eső zenei tehetség, hangszerhez-értés, hangterjedelem ebben a b..
Interjúk
Túlvilági álom – Cipő emlékére
Múlt héten, szerdán debütált a YouTube-on a Túlvilági álom videoklipje. A dalt korábban a videomegos..
Három a nagylány – A.K.T.-interjú
Színészlemez? Nem újdonság. Nőcikből álló trió? Ilyen is volt már. Ám egy színésznők alkotta, cseppe..
Depresszió-interjú
Azt nem állíthatja senki, hogy a Depresszió zenekar tagjai unatkoznánk, hiszen januártól decemberig ..
Lemezajánlók
Bruce Springsteen: Collection 1973–2012 (Columbia/Sony Music)
Amerika nemzeti hőse, élő legenda, vagy ahogy zenészkörökben hívják: a Főnök. Bár az újvilág legrang..
Joe Satriani: Unstoppable Momentum (Epic/Sony Music)
Meglepő volna, ha a 15-ször Grammy-re jelölt, de arany gramofonnal egyszer sem jutalmazott gitárvirt..
Zaz: Recto Verso (Play On/Sony Music)
Vigyázat, nagyon francia! Zaz, azaz Isabelle Geffroy első korongja gyémántlemez lett szülőhazájában,..
est.hu buliajánlók
Jahfar, Dermot »
Kik: Jahfar, Dermot
Hol: Budapest, Akvárium Klub »
Mikor: 2013. 06. 20. 16:00
A nagy ivászat estje »
Kik: DJ Apesz, DJ Markovich, DJ Paul, DJ Lu-Yi, BanDJ
Hol: Budapest, Morrison's 2 »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:00
Decentralizált Pálmafák - Wath's My Age Again Klub »
Kik: Wats My Age Again, Panamerica DJ-set, Pálmafák DJ-set
Hol: Budapest, Fogasház és Kert »
Mikor: 2013. 06. 20. 18:00
100% Party »
Kik: DJ Szecsei, Paulerio Massimo
Hol: Budapest, Morrison's Liget »
Mikor: 2013. 06. 20. 19:00
A nagy ivászat estje »
Kik: BanDJ, DJ Markovich
Hol: Budapest, Morrison's Opera »
Mikor: 2013. 06. 20. 19:00
Run Over Dogs »
Kik: Run Over Dogs
Hol: Orfű, Panoráma Camping »
Mikor: 2013. 06. 20. 16:00
Monyo Project »
Kik: Monyo Project
Hol: Debrecen, Vekeri-tavi Ifjúsági Tábor »
Mikor: 2013. 06. 20. 16:00
Anez »
Kik: Anez
Hol: Orfű, Panoráma Camping »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:00
ZPZ »
Kik: ZPZ
Hol: Orfű, Panoráma Camping »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:00
Muri Enikő »
Kik: Muri Enikő
Hol: Debrecen, Vekeri-tavi Ifjúsági Tábor »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:35


Jazz
Mind1ik


