Hírek
Justin Bieber – vesztesből győztes
Azt már előre tudtuk, hogy az idei Grammynek korántsem lesz akkora utóélete, mint amekkora előélete volt. A szakemberek – talán tudatosan – mellőzték a jelöltlistáról az USA-ban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő, négy angol és egy ír énekes alkotta One Direction fiúcsapatot, valamint az amerikai tinik nagy kedvencét, a kanadai Justin Biebert.
Főleg az utóbbi hatalmas felháborodást váltott ki a rajongótáborában, hetekig ez volt a vezető téma az internetes zenei fórumokon.
Justin menedzsmentje viszont gondoskodott arról, hogy a Grammy Awards árnyékában ő legyen a legnagyobb sztár. Észak-Amerikában január 29-én került forgalomba a tavaly júniusban megjelent Believe című stúdiólemezének Believe Acoustic című változata, amely hét szerzemény akusztikus verzióját tartalmazza, a Fall koncertváltozatban hallható rajta, valamint három újdonsággal is kiegészítették: a Yellow Raincoat, az I Would és a Nothing Like Us című dalokkal. A korongból január 29. és február 3. között 211 ezer példány fogyott el az USA-ban, s az albumeladási lista élén debütált. Justin ezzel rekordtartó lett. Ő az amerikai zenetörténet első előadója, aki öt nagylemezzel foglalta el a legmagasabb pozíciót még a 19. születésnapja előtt. Először a 2010-es My World 2.0 című bemutatkozó albumával vezetett négy, majd a 2011-es Never Say Never – The Remixes cíművel egy hétig. Még ugyanebben az évben az Under the Mistletoe című karácsonyi nagylemezével egy, tavaly pedig a Believe cíművel szintén egy hétig uralta a mezőnyt. A lista ötvenhét éves történetében az énekes a kilencedik szereplő, aki négy egymást követő évben felért a csúcsra. (Új Szó)
2013. 02. 23. 22:41
További Justin Bieber cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Listamustra 2013/23
Már egy hét alatt is sok minden változhat zenei berkekben. Egy hete még csak sejtettük, most százszá..
Különleges produkció a Viva Cometen
Idén nemcsak a Comet gála fellépői, de jelöltjei között is tudhattuk a múlt évben berobbant Majka, C..
Listamustra 2013/22
Mindent elsöprő Daft Punk-siker. A francia duó a Get Lucky című szerzeménnyel tökéletesen megalapozt..
Koncert & party beszámolók
Royal Fest - Egy királyi este a Barba Negrában!
Május 11-én szombaton a Rock és Metal zene templomává alakul a budapesti Barba Negra Music Club! Öt ..
Különlegesek zenei koncertek mozivásznon!
Három különleges este, három különleges koncert. Ismét olyan egyedülálló zenei élményt hoznak ..
Multitehetségek Kanadából a Youtube hátán
Ha azt mondom, az egy négyzetméterre eső zenei tehetség, hangszerhez-értés, hangterjedelem ebben a b..
Interjúk
Túlvilági álom – Cipő emlékére
Múlt héten, szerdán debütált a YouTube-on a Túlvilági álom videoklipje. A dalt korábban a videomegos..
Három a nagylány – A.K.T.-interjú
Színészlemez? Nem újdonság. Nőcikből álló trió? Ilyen is volt már. Ám egy színésznők alkotta, cseppe..
Depresszió-interjú
Azt nem állíthatja senki, hogy a Depresszió zenekar tagjai unatkoznánk, hiszen januártól decemberig ..
Lemezajánlók
Bruce Springsteen: Collection 1973–2012 (Columbia/Sony Music)
Amerika nemzeti hőse, élő legenda, vagy ahogy zenészkörökben hívják: a Főnök. Bár az újvilág legrang..
Joe Satriani: Unstoppable Momentum (Epic/Sony Music)
Meglepő volna, ha a 15-ször Grammy-re jelölt, de arany gramofonnal egyszer sem jutalmazott gitárvirt..
Zaz: Recto Verso (Play On/Sony Music)
Vigyázat, nagyon francia! Zaz, azaz Isabelle Geffroy első korongja gyémántlemez lett szülőhazájában,..
est.hu buliajánlók
Jahfar, Dermot »
Kik: Jahfar, Dermot
Hol: Budapest, Akvárium Klub »
Mikor: 2013. 06. 20. 16:00
A nagy ivászat estje »
Kik: DJ Apesz, DJ Markovich, DJ Paul, DJ Lu-Yi, BanDJ
Hol: Budapest, Morrison's 2 »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:00
Decentralizált Pálmafák - Wath's My Age Again Klub »
Kik: Wats My Age Again, Panamerica DJ-set, Pálmafák DJ-set
Hol: Budapest, Fogasház és Kert »
Mikor: 2013. 06. 20. 18:00
100% Party »
Kik: DJ Szecsei, Paulerio Massimo
Hol: Budapest, Morrison's Liget »
Mikor: 2013. 06. 20. 19:00
A nagy ivászat estje »
Kik: BanDJ, DJ Markovich
Hol: Budapest, Morrison's Opera »
Mikor: 2013. 06. 20. 19:00
Run Over Dogs »
Kik: Run Over Dogs
Hol: Orfű, Panoráma Camping »
Mikor: 2013. 06. 20. 16:00
Monyo Project »
Kik: Monyo Project
Hol: Debrecen, Vekeri-tavi Ifjúsági Tábor »
Mikor: 2013. 06. 20. 16:00
Anez »
Kik: Anez
Hol: Orfű, Panoráma Camping »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:00
ZPZ »
Kik: ZPZ
Hol: Orfű, Panoráma Camping »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:00
Muri Enikő »
Kik: Muri Enikő
Hol: Debrecen, Vekeri-tavi Ifjúsági Tábor »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:35


Jazz
Mind1ik



