Hírek
OneRepublic: Native … hamarosan!
Native címmel fog megjelenni az amerikai alternatív rock banda, a OneRepublic harmadik stúdió albuma. A korong először Ausztráliában debütál március 22-én, majd 25-én világszerte elérhető lesz a lemezboltokban. Sokat kellett várni rá, reméljük megérte.
Még 2012. február 4-én adta közzé az első hírt a banda hivatalos Twitter oldalán arról, hogy készül a lemez és ősszel már meg is jelentetik, de a beharangozó dal már áprilisban hallható lesz. Majd elkezdődött a terelés. „Nem sietünk…”, „ …azt akarjuk, hogy a dalszövegek a lehető legjobbak legyenek … „ stb. stb. Ennek aztán az lett az eredménye, hogy a felvezető kislemez, a Feel Again, csak augusztus 27-én jött ki. A srácok az új számmal a Save The Children szervezetet támogatták, hiszen minden egyes letöltésből egy bizonyos összeget átutaltak a csoport számlájára.
Szeptemberben már látni lehetett, hogy ősszel biztosan nem lesz kézzel fogható a korong. A rajongók csalódottságuknak több fórumon is hangot adtak. Majd idén januárban megérkezett az If I Lose Myself, februárban pedig a What You Wanted, valamint a zenekar kiadott egy közlemény, mely szerint március végére megérkezik a várva várt produktum is.
OneRepublic 2007-ben robbant be a zenepiacra, debütáló lemezükkel, a Dreaming Out Louddal. Ezen a Grammyre jelölt alkotáson kapott helyett az Apologize című világsláger is. A második, Waking Up című album 2009-ben látott napvilágot, három olyan népszerű kislemezzel, mint az All The Right Moves, a Secrets és aGood Life. Idén pedig énekesük, Ryan Tedder Adele 21 című lemezén való munkájáért megkapta az év albumának járó Grammy-díjat.
A Native dallistája:
CountingStars, If I Lose Myself, FeelAgain, What You Wanted, I Lived, Light It Up, Can't Stop, Au Revoir, Burning Bridges, Something I Need
2013. 03. 05. 13:00
További One Republic cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Listamustra 2013/23
Már egy hét alatt is sok minden változhat zenei berkekben. Egy hete még csak sejtettük, most százszá..
Különleges produkció a Viva Cometen
Idén nemcsak a Comet gála fellépői, de jelöltjei között is tudhattuk a múlt évben berobbant Majka, C..
Listamustra 2013/22
Mindent elsöprő Daft Punk-siker. A francia duó a Get Lucky című szerzeménnyel tökéletesen megalapozt..
Koncert & party beszámolók
Royal Fest - Egy királyi este a Barba Negrában!
Május 11-én szombaton a Rock és Metal zene templomává alakul a budapesti Barba Negra Music Club! Öt ..
Különlegesek zenei koncertek mozivásznon!
Három különleges este, három különleges koncert. Ismét olyan egyedülálló zenei élményt hoznak ..
Multitehetségek Kanadából a Youtube hátán
Ha azt mondom, az egy négyzetméterre eső zenei tehetség, hangszerhez-értés, hangterjedelem ebben a b..
Interjúk
Túlvilági álom – Cipő emlékére
Múlt héten, szerdán debütált a YouTube-on a Túlvilági álom videoklipje. A dalt korábban a videomegos..
Három a nagylány – A.K.T.-interjú
Színészlemez? Nem újdonság. Nőcikből álló trió? Ilyen is volt már. Ám egy színésznők alkotta, cseppe..
Depresszió-interjú
Azt nem állíthatja senki, hogy a Depresszió zenekar tagjai unatkoznánk, hiszen januártól decemberig ..
Lemezajánlók
Bruce Springsteen: Collection 1973–2012 (Columbia/Sony Music)
Amerika nemzeti hőse, élő legenda, vagy ahogy zenészkörökben hívják: a Főnök. Bár az újvilág legrang..
Joe Satriani: Unstoppable Momentum (Epic/Sony Music)
Meglepő volna, ha a 15-ször Grammy-re jelölt, de arany gramofonnal egyszer sem jutalmazott gitárvirt..
Zaz: Recto Verso (Play On/Sony Music)
Vigyázat, nagyon francia! Zaz, azaz Isabelle Geffroy első korongja gyémántlemez lett szülőhazájában,..
est.hu buliajánlók
Jahfar, Dermot »
Kik: Jahfar, Dermot
Hol: Budapest, Akvárium Klub »
Mikor: 2013. 06. 20. 16:00
A nagy ivászat estje »
Kik: DJ Apesz, DJ Markovich, DJ Paul, DJ Lu-Yi, BanDJ
Hol: Budapest, Morrison's 2 »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:00
Decentralizált Pálmafák - Wath's My Age Again Klub »
Kik: Wats My Age Again, Panamerica DJ-set, Pálmafák DJ-set
Hol: Budapest, Fogasház és Kert »
Mikor: 2013. 06. 20. 18:00
100% Party »
Kik: DJ Szecsei, Paulerio Massimo
Hol: Budapest, Morrison's Liget »
Mikor: 2013. 06. 20. 19:00
A nagy ivászat estje »
Kik: BanDJ, DJ Markovich
Hol: Budapest, Morrison's Opera »
Mikor: 2013. 06. 20. 19:00
Run Over Dogs »
Kik: Run Over Dogs
Hol: Orfű, Panoráma Camping »
Mikor: 2013. 06. 20. 16:00
Monyo Project »
Kik: Monyo Project
Hol: Debrecen, Vekeri-tavi Ifjúsági Tábor »
Mikor: 2013. 06. 20. 16:00
Anez »
Kik: Anez
Hol: Orfű, Panoráma Camping »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:00
ZPZ »
Kik: ZPZ
Hol: Orfű, Panoráma Camping »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:00
Muri Enikő »
Kik: Muri Enikő
Hol: Debrecen, Vekeri-tavi Ifjúsági Tábor »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:35


Jazz
Mind1ik



